Mosley politikája és a brit fasizmus kilenc évtized távlatából
Sokan úgy vélik, hogy az úgynevezett „fasiszta” eszme, csak az első világháború vesztes államaiban „ütötte fel a fejét”. Jóllehet, Olaszország ugyan a győztesek között volt, ám hamar rá kellett jönnie, hogy nem jó szövetségest választott az antant oldalán. Az azonban kevésbé ismert, hogy a győztes országokban is voltak olyan mozgalmak, amelyek rokonszenvet mutattak az olasz fasizmussal, majd később a német nemzetiszocializmussal is. A háború utáni gazdasági helyzet, a kommunista szervezkedések, az instabil politikai helyzet és különösen a zsidóság aránytalanul nagy érvényesülése – főleg a gazdasági életben – megteremtette egy olyan politikai erő kibontakozásának a lehetőségét, amely zászlajára tűzte a nemzetépítő erős államot és a rendpártiságot, szemben állt a monopolkapitalizmussal, elvette a kommunista osztályharcot és amely a hazai gazdaságot és termelést részesítette előnyben a külkereskedelemmel szemben. Erre Nagy-Britanniában is volt példa. A brit fasizmus legemblematikusabb alakja Sir Oswald Mosley volt, a British Union of Fascists alapító elnöke. Mosley a második világháború után új pártot hozott létre és a bevándorlás veszélyeire figyelmeztetett.
Nagy-Britannia a 20. század első évtizedeiben elvesztette vezető szerepét a világban. A Brit Birodalom 1918-ban hatalmas árat fizetett az első világháborús győzelemért. Az elszenvedett veszteségek miatt jelentősen meggyengült, a gazdasága pedig romokban volt. A nehézségek már a világháború alatt jelentkeztek. 1916-ban Dublinban kitört a „húsvéti felkelés”, amely aztán az ír függetlenségi háborúhoz vezetett. A brit kormány végül 1921-ben aláírta az angol-ír szerződést, amely kimondta Írország két részre szakadását, és ezzel elismerte az Ír Szabadállam létrejöttét. Az ír függetlenség ügye megosztotta a közvéleményt. A világháborút követően súlyos szerkezeti és termelési válság köszöntött be, s ennek következtében 1926-ban általános sztrájk kezdődött. A kommunisták is egyre aktívabbak lettek, 1920-ban létrehozták a Communist Party of Great Britain-t, amelynek tagjai aktívan részt vettek a ’26-os sztrájkban.
Ilyen körülmények között többen is rendet-, a hazai gazdaság és termelés védelmét-, a kommunisták visszaszorítását-, valamint a bevándorlók távoltartását követelték.
A brit rendpártiságot ekkor Benito Mussolini korporatív állama inspirálta. Az első ilyen szerveződés az 1923-ban alakult British Fascisti volt. A pártot Rothe Lintorn-Orman alapította, a szervezet tagsága pedig a felső-középosztályból került ki. A BF ideológiáját az antikommunizmus, a nemzeti konzervativizmus és a royalizmus (királypártiság) jellemezte. Egy évvel később azonban pártszakadás következett be és létrejött a National Fascisti, amelynek tagjai először viseltek fekete inget Nagy-Britanniában. A párt a nemzetközi pénzuralmi törekvésekkel szembeni egészséges és hazafias ellenáramlatot hirdetett, valamint a British Fascistihoz hasonlóan antikommunista, nemzeti konzervatív és brit nacionalista volt. Az első olyan brit párt, amely a horogkeresztet tette meg jelképévé, az az Arnold Leese által létrehozott Imperial Fascist League volt, amely a nevétől eltérően inkább a német nemzetiszocializmus iránt mutatott rokonszenvet. Az IFL azonban 1939-ben eltűnt a brit közéletből.
Az egyetlen párt azonban, amely jelentős támogatást tudhatott maga mögött – és egyben valódi, jelentős programmal rendelkezett – az a British Union of Fascists volt, amelyet Oswald Mosley hozott létre 1932-ben.
„Miénk a holnap!” – Mosley és a British Union of Fascists
Mosley 1932-ben olaszországi látogatása során találkozott Mussolinivel. Visszatérve Angliába, feloszlatta az 1931-ben alapított New Party-t, majd hozzákezdett egy új politikai alakulat megszervezéséhez. 1932 nyarán The Greater Britain címmel megírta programját, amely A. Raven Thompson The Coming Corporate State című művével együtt a British Union of Fascists alapdokumentuma lett.
Mosley az osztályharcot elvető és az osztályellentéteket feloldó korporatív politika mellett a nemzeti gazdaság és termelés védelmét-, valamint a külföldi országok ügyeibe be nem avatkozást hirdette, tehát számára a saját hazájának az érdekvédelme volt az elsődleges. Mosley maga így fogalmazott: „A nemzetközi pénzvilágnak a Wall Street-en vagy a londoni City-ben székelő hatalmasságai (értsd: zsidók – szerk.) az árak felhajtásával paradicsomi állapotokat teremthetnek a spekulánsok számára, az árak leszorításával pedig milliókat kergetnek munkanélküliségbe. […] A pénzvilág hatalmasságai […] nemcsak megbénítják a brit kormány cselekvőképességét azáltal, hogy nyakára ültetik a Parlament fecsegési rendszerét, – míg ők maguk minden megkötöttségtől és ellenállástól mentesen „dolgozhatnak” saját érdekeikért, hanem megtalálják annak módját is, hogy a kormányt szükség esetén megbuktathassák” – ezeket a sorokat olvasva rájöhetünk arra, hogy bizonyos dolgok évtizedek elteltével sem változtak.
Rámutatott, hogy a londoni City nem a brit gazdasági viszonyok alakulása, hanem a Wall Street műveletei után megy, s hogy a pénzvilág minden hatalma a nemzetköziségtől függ, azért irtózik egy birodalmi gazdasági rendszer gondolatától is. Mosley úgy vélte, hogy a Brit Birodalomnak megvan az ereje ahhoz, hogy szembeszálljon a nemzetközi gazdasági rendszerrel, mert rendelkeznek olyan munkásokkal és mérnökökkel, akik világviszonylatban a legjobbak és a Birodalom határain belül megtalálható minden olyan nyersanyag, amelyre szükség van.
A brit fasizmus sok hasonlóságot mutatott a Hungarizmussal. Ahogy Szálasi Ferenc a nőt és az ifjúságot a nemzet halhatatlanságának zálogának nevezte, Mosley azt vallotta, hogy a nemzet élete az anyákon és a gyermekeken múlik. Az érdemelvűséget hirdették, elvetették a liberális individualizmust (egyénközpontúságot), valamint a mennyiségre és nem a minőségre épülő demokráciát. Választott képviselők helyett hivatásrendeket szántak a törvényhozásba, a felsőházba pedig az anglikán egyház-, a haderő-, a legnagyobb iparágak- és a gyarmatok képviselőit ültették volna, akik a nemzet megpróbált rátermettségét és tapasztalatát fogják jelenteni, és akik összhangba hozzák majd a brit tradíciót és a modern kormányzati elveket
A brit fasiszták politikájának lényegét Magyarországon is megismerhették. 1942-ben Dr. Harsányi András összeállításában ugyanis magyar nyelven jelent a Miénk a holnap című mű, amely összefoglalta a British Union of Fascists nézeteit.
Ezek közül csak néhány lényegesebb gondolatot emelnék ki:
Mosley úgy vélte, hogy a pártok teljes mértékben a különböző pénzügyi érdekeltségek függvényei, ezért nem a nemzet, hanem a hatalmas financiális érdekeltségek irányítása alatt állanak. A BUF azt vallotta, hogy nekik az eddigi pártoktól mind jellegében, mind szerkezetében különbözniük kell, ha naggyá akarják tenni Britanniát.
A BUF kitért a sajtó szabadságára is. Sajtószabadság alatt azonban nem azt értették, hogy szabadon megjelenhetnek olyan írások, amelyek akár a szexuális aberrációt legitimálhatják, akár az anglikán egyház, vagy a tradíciók ellen uszíthatnak, hanem hogy a nemzet sajtójában az igazságnak megfelelő hírek jelenjenek meg. Hasonlóan vélekedtek a szólásszabadságról is. Mosley elgondolása szerint a British Union rendszerében mindenki meghívást fog kapni, hogy lépjen be a hivatásának megfelelő korporációba (hivatásrendbe). A korporáción belül minden tagnak korlátozásmentesen joga és alkalma lesz arra, hogy véleményének kifejezést adjon. Véleménye akár bírálat, akár javaslat, nyitva lesz számára az út a gyakorlati megvalósulás felé. Ha ugyanis a korporáció tagja érveivel meg tudja győzni véleményéről a korporációt, akkor bírálata vagy javaslata mint az egész korporáció bírálata vagy javaslata fog a kormány elé kerülni. Úgy vélte, a korporációk rendszere ilyenformán sokkal hatásosabb eszköz lesz a szólásszabadság biztosítására, mert a korporációk rendszere az egyén és a kormányzat közötti szoros kapcsolatot fogja eredményezni.
Mosley gondot fordított a külkereskedelemre is. A nemzetközi tőke kölcsönei a Keletet korszerű gépekkel látták el, ahol megindult a termelés a nyugati munkabérek harmadáért és olyan munkaóra-teljesítménnyel, amit a brit munkás nem bír el. Véleménye szerint ezzel a munkauzsorával olyan árucikkáradatot állítottak elő Keleten, hogy félelmetesen leszorították a világpiacokon a brit mezőgazdasági termék árát.
Ellenezték minden olyan élelmiszercikk behozatalát amelyeket a brit mezőgazdaság is termelni képes, tehát meg akarták szüntetni az importfüggőséget.
Olyan pénzpolitikát képzeltek el, amelyben a brit hitel nem külföldre megy, ezért tiltani akarták a nemzeti tőkének az országból való kivitelét. A mezőgazdasági bankrendszer nem kiuzsorázná a gazdasági termelőt, hanem segíteni, továbbá kiemelt szempontként kezelték, hogy a brit mérnökök és képzett munkások ne külföldön keressen boldogulást.
Mosley elgondolása szerint a társadalom nem ad helyet azoknak, akik mások erőfeszítéséből akarnak élni anélkül, hogy maguk ezért valamit is adnának cserébe. – Követendő példa lehetne az antiszociális cigányok vonatkozásában, a segélyezésük helyett. A brit fasiszták támogattak azonban minden egyéni kezdeményezést, amely összeegyeztethető a nemzeti célokkal. Elismerték a magántulajdont, mint törvényes eszközt a személyes, családi és közösségi célok eléréséhez, és ezek védelmét a spekulánsok és uzsorások túlkapásaitól szintén kiemelten fontosnak tartották.
Fontos hangsúlyt kapott – akárcsak a Hungarizmusban is – a meritokrácia, azaz érdemelvűség. Úgy vélték, a jól végzett munkának meg kell hoznia a maga jutalmát. Annak, aki a közösségnek, a nemzetnek értékes szolgálatokat tesz, ellenértéket kell kapnia mind anyagiakban, mind pozícióban.
A BUF 1934 októberében kezdett hivatalosan foglalkozni a zsidókérdéssel. Az ezt megelőzően hat hónapban történt fekete ingesek elleni támadások elkövetői 50 százalékban zsidók voltak. A zsidókérdésé másik szempontja pedig, hogy a zsidók évszázadok óta vezető szerepet játszottak a nemzetközi uzsoráskodásban és a pénzügyi műveletek minden fajtájában. Hasonlóképpen az árleszorításban és a munkának és az életfenntartás elsőrendű cikkeinek kiuzsorázásában. Ez hasonló volt ahhoz, amikor 1933-ban a zsidóság a német termékek bojkottálására szólított fel. A British Union of Fascist zsidópolitikájának elve az volt, hogy azoknak a zsidóknak, akik a zsidóság érdekeit a brit érdekek fölé helyezik, el kell hagyniuk Nagy-Britanniát.
A brit külpolitika hibáját Mosley abban látta, hogy a kormány és a Szovjetunió között – ha burkoltan is – de szövetség áll fenn, ezért a BUF szorgalmazta, hogy Nagy-Britannia szakítson meg minden jellegű kapcsolatot a bolsevizmussal és helyette a tengelyhatalmak felé közeledjen.
Úgy vélte, hogy a népek közötti gazdasági békét Európában csak a világnézeti ellentétek kiküszöbölése által lehet elérni. Ennek kapcsán jegyezte meg, hogy két oldal vívja harcát: a fasizmus és a nemzetiszocializmus a bolsevizmussal és a liberalizmussal, amelyből ha az utóbbi kerül ki győztesen, pusztulás vár erre a világra. Ahová Európa eljutott – amit az olimpia megnyitóján is láthattunk, vagy amikor szinte nem telik el úgy nap, hogy ne olvasnánk olyan híreket, hogy Nyugaton egy afrikai, vagy közel-keleti bevándorló fehér gyerekeket késelt halálra – az mind 1945 következménye! Adolf Hitler 1943. január 2-i beszédén jegyezte meg: „Isten irgalmazzon Európának, ha a zsidó bolsevik-kapitalista szövetkezés diadalt aratna.” Az idő az Ő és Léon Degrelle szavait igazolta: „Eljön a nap, amikor keserűen sajnáljuk, hogy ezek a védők és Európa építői 1945-ben vereséget szenvedtek.”
Mosley az egységes Új Európa kapcsán jegyezte meg: „A British Union olyan politikát, módszert és sajátságokat jelent, amelyek egyetlen más nemzethez sem: csak a brit nemzethez illenek. De éppen ezért meg tudjuk érteni azokat, akik más országokban diadalra vitték az új világot olyan politikával, módszerekkel és sajátságokkal, melyek egyedül csak a maguk országához és nemzetéhez illenek. Erre a demokrata sohasem képes. Mert a politikai és nemzeti sajátosságok különbözősége mellett minden országban közös a törekvések indító oka: az elárult háborús nemzedék harcol, hogy hazáját megszabadítsa a korrupciótól; és ennek a harcnak minden országban ugyanazok voltak az ellenségei s a harcosok minden országban ugyanazokon a próbákon mentek keresztül… Mi britek vagyunk és nemzeti hitvallásunkban Britanniát és hazaszeretetünket tesszük a legelső helyre. De éppen, mert szeretjük hazánkat, meg tudjuk érteni és együtt tudunk dolgozni azokkal, akik szeretik hazájukat. Az új világ szellemi egysége is meg kell, hogy szülessék!”
A Fasiszták Brit Uniója széles társadalmi támogatást tudhatott maga mögött. Munkások és – a zsidóság térnyerését-, a kommunista mozgalmakban felülreprezentált számukat-, valamint a baloldali szervezkedéseket negatívan szemlélő – középosztálybeliek egyaránt támogatták a BUF-et. A párt 1932-34 között 40-50 ezer tagot számlált. Ez volt a Mosleyék fénykora.
A háború kitörése végül az időközben British Union of Fascists and National Socialists-ra átkeresztelt párt végét is jelentette. Mosleyt és feleségét, Diana Mitfordot 1940 májusában a Holloway börtönbe internálták, mert a tárgyalásos békét szorgalmazták Nagy-Britannia és Németország között. Megjegyzendő, hogy Németország 1940-ig bízott abban, hogy elkerülhető a háború Angliával. Hitler az európai helyzet konszolidációjára törekedett, rendezni kívánta Németország viszonyát Nagy-Britanniával és bízott abban, hogy meg tud állapodni Londonnal. Maga meg is jegyezte: „Nem látom be, hogy miért kellene ennek a háborúnak tovább folytatódnia.” Churchill azonban nem fogadta el Németország többszörös békeajánlatát, amelyet utoljára 1940 júniusában, Franciaország legyőzése után tett, pedig Hitler 1940 májusában azért állította le a páncélos előrenyomulást Dunkerque-nél, és nem mért légicsapást a távozni készülő angol expedíciós hadseregre, hogy elősegítse Angliával a kompromisszumos békét.
Hitlerhez hasonlóan Rudolf Hessnek is szívügye volt, hogy a német és az angol nép között tartós megértés jöjjön létre. 1941. május 10-én egy Messerschmitt 110-en Skóciába repült, és miután ejtőernyővel földet ért, és néhány héten keresztül – immár őrizetben – tárgyalásokat folytatott vezető angol politikusokkal, Churchill utasítására, mint „háborús bűnöst” börtönbe vetették.
Mosley a háború után, 1947-ben újjászervezte mozgalmát Union Movement néven és a megnövekedett színes bőrű bevándorlás ellen lépett fel, de szervezete már nem ért el akkora támogatottságot, mint a ’30-as években a BUF. Végül feleségével Franciaországba települt és ott is hunyt el 1980-ban.
Az elmúlt évek nagy-britanniai történései nyomán ma hányan gondolják, hogy Oswald Mosleynak igaza volt? Ideje volna végre szemléletet váltani és más szemüvegen keresztül nézni az eseményeket. Addig, amíg nem a fehér ember kerül kisebbsége Európában. Írek, skótok és angolok felismerték, hogy csak együtt és nem egymás ellen védhetik meg otthonaikat és gyermekeiket.
Európa, ébredj! Britannia a fehéreké!
Ny. M.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
