Egy egész civilizáció, a Nyugat rothadásának képeit látjuk a párizsi olimpián.
Remélem, az érintett sportolók – akiknek szó szerint fejest kell(ett) ugraniuk az ürülékes vízbe – nem köveznek meg érte, hogy azt írom: jó ez az egész Szajna-balhé. Jó, hogy így történt – így kellett történnie. Van benne valami szimbolikus. Önmagán túlmutató üzenetet hordoz. E. coli baktériumos, szivárványos keretbe foglalja az egész eseménysort, amely az olimpiai megnyitón az utolsó vacsora meggyalázásával, Jézus Krisztus és a kereszténység leköpésével kezdődött, nőket összeverő férfiakkal folytatódott, és ki tudja, miként végződik majd a záróceremónián. (Vannak elképzeléseim. Macron elnök tütüszoknyában énekli a Marseillaise-t, a kék gnóm fölmászik az Eiffel-toronyra, s ott nyílt színi vazektómiát követ el magán, végül mindezt megkoronázandó: újra meggyújtják a Notre Dame-ot. Vagy valami ilyesmi.)
Nesze nekünk olimpia! Ha ezt előre sejti, talán Pierre de Coubertin báró is inkább veszteg maradt volna. Szegény sportolók szó szerint, mi, mezei tévénézők átvitt értelemben úszunk a sz…rban.
A képsorok az elménkbe vésődnek, s évek, évtizedek múlva is emlékezni fogunk rájuk. A kék gnómra, ahogy rézsútosan hever az utolsó vacsora asztalán, széttett lábbal, közszemlére tett zacskóval, mögötte az ál-Jézus – egy visszataszítóan hájas nőszemély – rötyög. Aztán a Szajnából kimászó triatlonosra, aki a kamerák előtt kezd sugárban hányni a fekáliás, elviselhetetlenül büdös folyóvíztől. Az XY-kromoszómás, magát mégis áldozatként sajnáltató Imane Helif algériai bokszolóra, amint gúnyosan néz összevert, síró olasz női ellenfelére, vagy éppen férfiasan vicsorogva ünnepli a mi Hámori Lucánk legyőzését.
Nem egy ország – egy egész civilizáció, a Nyugat rothadásának képkockái ezek.
A szemünk előtt omlik össze az úgynevezett francia „gloire”, mindaz a hírnév és dicsőség, amely inkább csak gőg volt meg nagy mellény. Amely a kétségtelen nagy teljesítmények mellett leginkább a gyarmatosításra, mások kifosztására épült. (Például Imane Helif hazájának kiszipolyozására.)
Hát most oda a gloár, a glória, porba hullt. S vele együtt a Nyugat vezérlőcsillaga, a neoliberális woke-őrület,
amelyről bárki (akinek nem mentek el otthonról) láthatja élő, egyenes adásban, hogy micsoda. Egy ocsmány, visszataszító fekély. Egy rosszindulatú daganat, amely mindent fölzabál.
Mégis jó, hogy így esett. Ahogy mondani szokás: „elvált a sz…r a májtól”.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökéről, Thomas Bachról például kiderült, hogy a genderőrület egyik zászlóvivője.
(Tényleg, van még olyan nagy nemzetközi szervezet, amelynek élére odakerülhet épelméjű, nem woke-fertőzött alak?) A következőket mondta ez a Bach nevű jóember, érdemes szó szerint és teljes terjedelmében idézni:
Női ökölvívásról beszélünk. Van két bokszolónk [Imane Helif és Lin Ju Ting], akik nőkként születtek, nőkként nőttek fel, nőkként élnek, női útlevéllel rendelkeznek és nőkként versenyeznek. Ez a nő egyértelmű meghatározása. Soha nem volt kétséges, hogy ők nők. Azt látjuk, hogy egyesek újra akarják gondolni, ki is a nő valójában. Csak arra tudom őket kérni, hogy álljanak elő egy tudományos alapokon nyugvó, új definícióval arra vonatkozóan, hogy ki a nő, és hogyan lehet, hogy valaki, aki nőként született, nevelkedett, és nőként versenyzett, ne minősüljön nőnek. Ha előállnak valamivel, készek vagyunk megvizsgálni, de nem veszünk részt egy politikailag motivált kultúrharcban.
Bach szemérmetlenül hazudik, s már önmagában ezért páros lábbal kéne őt kirúgni az egykor patinás szervezet éléről. A két illető már jó ideje nem versenyezhetett nőként, mert a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) kizárta őket a versenyeiről. Tudniillik gendertesztet végeztettek rajtuk (hiszen testfölépítésük, izomzatuk alapján üvöltött róluk, hogy nem nők), s bebizonyosodott: extra magas tesztoszteronszintjük s a férfiakra jellemző XY-kromoszómáik vannak. Rajtuk kívül még másik három álnőt szűrtek ki a női mezőnyből és zavartak el a francba. Ám az olimpiai bokszversenyek lebonyolítását Bachék magukhoz ragadták, figyelmen kívül hagyták az IBA gendertesztjeit, és ráeresztették a nőkre az XY-kromoszómás terminátorokat. Teljesen érdektelen, hogy nőként nevelték-e őket. Ezt az érintettek állítják. Vagy igaz, vagy nem. Bach viszont – a gendertesztekkel ellentétben – ennek hitelt ad, beveszi, noha nem ő pelenkázta Helifet. Az algériait egyébként hogy, hogy nem, éppen akkor, 2018-ban anyakönyvezték „nőként”, amikor versenyezni kezdett. Kabaré.
A gendertesztek alapján, de szemmel láthatólag is Helifnek meg Lin Ju Tingnek férfias csontozata, izomzata van. Női áldozataik beszámolói szerint pedig akkorát ütnek, mint a férfiak. Nők közé ereszteni őket tehát több mint bűn. Az esélyegyenlőség, a női sport, az olimpia, a nemes versengés meggyalázása. Thomas Bachot és mindazokat, akik ezt az elviselhetetlen helyzetet előidézték, haladéktalanul ki kell takarítani a NOB-ból, különben a női sportnak befellegzett.
A woke-ragály terjesztői – Bachhal egyetértésben – természetesen most rém boldogok. Ünneplik az interszexualizmust, és röhögnek az összevert nőkön. Egyik honi igehirdetőjük, Tóta W. Árpád agitpropkiadványa is hitet tett amellett, hogy Helif nő. Naná, hogy az! A magam részéről sok ilyen menyecskét kívánok Árpádnak meg Thomas Bachnak.
Megszólalt az algériai olimpiai és sportbizottság vezetője, bizonyos Yassine Arab is. Szerinte
„a cionista lobbi meg akarja törni Imane elméjét. De most Imane nagyon erős. Nem akarják, hogy egy muszlim vagy arab lány magasabbra kerüljön a női ökölvívás ranglétráján.
Jó látni, hogy ilyen korszakos elmék egyazon befőttes polcra kerülnek: Tóta W., Bach meg a cionista összeesküvést leleplező Yassine Arab.
A dühöngő elmebaj közepette azért akadnak fölemelő pillanatok is az olimpián. Például amikor Helif egyik női áldozata, a bolgár Szvetlana Sztaneva a meccs végén – tiltakozásul – X-et formázott a kezével, utalva a női kromoszómára. Bátorság kell ehhez, hiszen nyilván ő is sejti, egy ilyen gesztusért a Bach-félék eltilthatják. Bármire képesek. Mint a FIFA meg az UEFA woke-idiótái. Ők nyomhatják a képedbe a szivárványos propagandát – de ha a szurkoló írja ki molinóra, hogy köszöni, nem kér az LMBTQ-agymosásból, akkor stadionbezárás jön meg világvége. Vagy amikor a Bundesliga-játékosokat migránstutujgatásra kötelezik, ám ha bárkinek nem tetszik a népességcsere (mint Petry Zsoltnak), kirúgják. Bicskanyitogató.
Hősként viselkedett a mi Hámori Lucánk is, aki annak dacára állt ki az XY-kromoszómás Helif ellen, hogy sokan óvták tőle. „Én sem tartom fairnek azt, hogy ez a versenyző a nők között indulhat, de nem foglalkozhatok ezzel most, változtatni nem tudok, ezt hozta az élet, ezt kell megoldani.” Nálam ez a mondat Magyar Becsületrendet ér.
A Mandinernek nyilatkozva Bánki M. Csaba pszichiáter találóan foglalta össze a helyzetet: „A mai »felvilágosult«, poszt-posztmodern (»woke«) ideológia szerint tények vagy igazságok nem léteznek, ezért férfinak vagy nőnek lenni se valóság, hanem csupán »szociális konstruktum« (narratíva, mese, mítosz). Ha ebből indulunk ki, akkor nem csupán az algériai sportoló lehet bármi, aminek önmagát definiálja, hanem azonnal felmerül a kérdés: mi indokolja egyáltalán bármilyen sportágban a férfiak és a nők külön indulását? Miért engedik meg még mindig ezt a »diszkriminációt«? A valóság ezzel szemben az, hogy a PAIS/MAIS-emberek testét – ha csak részlegesen is – formálja a tesztoszteron, ezért vannak férfias csontjaik és izmaik. Ebből kifolyólag bármilyen küzdősportban (kellő tréning után) vitathatatlan, puszta szemmel látható, tehát tisztességtelen előnyben vannak az igazi nőkkel szemben. Ahogy a néhai Daniel Moynihan, New York szenátora fogalmazta: »Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de nincs joga saját, külön bejáratú tényekhez.« A tények pedig azok a dolgok, amik nem szűnnek meg attól, hogy valaki(k)nek nem tetszenek. Az emberi biológia valóban komplex – és csodálatos! –, de minden változatossága szabályos, érthető és megismerhető. A woke értelmezés szerinti – önkényes, tetszés szerinti, a valós tényeket tagadó – »sokszínűség« azonban idegen tőle.”
Ideje hát kimásznunk a woke-Szajnából, mielőtt belefulladunk.
Pilhál Tamás – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
