Figyelemreméltó cikk, elég korrekten leírja a helyzetet: Quiet quitting: munkahelyi trend vagy egy társadalmi változás előszele?.
Ebben a szférában dolgozom folyamatosan 2007 óta. S mindegy mi a jogi helyzet, ugyanis jogilag csak az számít outsourcingnak, amikor egy adott cég kiszervezi tevékenységét más céghez. Viszont a gyakorlatban teljesen ugyanaz, amikor nincs kiszervezés, hanem maga a cég hoz létre részleget más országban.
Mindkét alakzatban dolgoztam, 2007 óta a mostani a 7. munkahelyem, s mondhatom: a dolgozó szemszögéből semmi jelentősége a jogi helyzetnek.
A quiet quitting fogalmának jelentése „a munkavállaló csak a szükséges minimumot teljesíti munkahelyén, nem vállal túlórákat és nem tesz extra energiát a feladataiba„. Tulajdonképpen ez csak annak meglepő, aki sose dolgozott. A szerző itt szociológus, azaz sose dolgozott, így meglepődik azon, amit mindenki tud: de egyébként ettől a vicces elemtől eltekintve a cikke értékes, helyénvaló.
Valójában – s ez saját megfigyelés – a komoly nagy tőkeerős cégek eleve erre számítanak: arra, hogy a dolgozó csak a szükséges minimumot fogja teljesíteni, azaz a munkaterhet eleve így osztják be. Mindig akadnak persze munkáltatók, akik diktatórikus módszereket próbálnak, azaz megpróbálják a maximumot kisajtolni a dolgozóból, de ez sose vezet eredményre, legalábbis a mi régiónkban, ahol van választási lehetőség. Bangladesben valószínűleg működik ez, a dolgozó ott nem tud válogatni, mindegyik munkahelyen ugyanaz van, de Kelet-Európában nagy a konkurrencia, így a maximálisan kizsákmányolni próbáló munkáltató veszít, mert a dolgozói egyszerűen átmennek dolgozni máshová, ahol jobban be van kalibrálva a munkateher, közelebb a realitásokhoz.
A szerző tehát eljut a helyes következtetéshez: a jelenség semmilyen alakban se antiliberális, antikapitalista, teljesen illeszkedik a rendszerbe. Ezt írja: „semmiképpen sem tekinthetünk úgy [a jelenségre], mint egyfajta modern munkásmozgalmi felvirágzás előhírnökére” és „A neoliberális kapitalizmus alapvetően kényelmes rendszer azok számára, akik az itt említett szolgáltatói, irodai munkákat végzik. Ők jellemzően az átlagnál magasabb keresettel rendelkeznek, ami átlagnál magasabb fogyasztást tesz lehetővé számukra. Ennélfogva azt érezhetik, hogy a jelenlegi helyzet fenntartása az ő személyes érdekük is, hiszen a nyilvánvaló kizsákmányolás és kiégés mellett is profitálhatnak belőle. A quiet quitting az ő részükről tehát egy passzív hozzájárulás, ami lehetővé teszi az egyéni ártalmak mérsékelését, viszont nem fenyegeti a rendszer nyújtotta kényelmet.” – igen, ez abszolút így van.
Emlékszem, egyszer akadt egyik ilyen munkahelyemen egy ember, aki szakszervezetet akart szervezni. Persze egyrészt gyorsan kirúgták, de már előtte falba ütközött: gyakorlatilag senki se akart szakszervezeti tag lenni. Hozzáteszem: én is azonnal nemet mondtam. Meg is mondtam neki: én nem hiszek a rendszerben, javítani nem szeretném, nekem ez csak egy kényszerű munkahely, nem ez az életem, s ha elkezdenék szakszervezeteskedni, azzal csak magamnak okoznék plusz erőfeszítést, szóval nem érdekel, mert amíg a hely tűrhető, maradok, ha meg kitalálnak valami baromságot, felmondok, van még 25 hasonló cég a városban, viszont eszem ágában sincs „harcolni”.
Az ilyen outsourcing típusú – ssc-nek is nevezik – munkahelyeken mindez tényleg általános tendencia. A dolgozó annak alapján dönt mi az „ár-érték arány”, nem akarja önmagát „megvalósítani”, s nem érez semmilyen lelki közösséget a céggel. Jó munkahelynek a szférában eleve az számít, ahol ilyen készenléti típusú a munka, azaz nincs folyamatos munkateher, hanem időszaki feladatok vannak.
Jelenleg pont ilyen mázlista helyen vagyok. Persze nem tudható meddig. Idén novemberig biztos a munkahely, aztán meg már attól függ, ott fent hosszabbítanak-e szerződést egymással a cégek, de mindez teljesen független tőlem vagy kollégáimtól.
Rövid távon persze jó lehet az idióta főnök, de hosszú távon a legjobb a dolgozóhoz hasonló beállítottságú, munkától elidegenedett főnök. Hiszen az ilyen főnök nem vár el semmit a szükségesen kívül. Azaz nem zaklatja a beosztottait.
Legyen sztori is azért az ellenkező típusra, a hasznos idióta főnökre. Egyik korábbi munkahelyemen a teljesen hülye amerikai főnök kitalálta, amerikai típusú szolgáltatást vezet be. Azaz lesz ügyfélszolgálat munkaszüneti napokon is. Marhaság, mert a kelet-európai ember eleve meg se próbál ügyfélszolgálattal kapcsolatba lépni munkaszüneti napokon, hacsak ez nem valami éjjel-nappalinak gondolt tevékenység (pl. áramszolgáltatás, mobiltelefon-hálózat, s társai), de az biztos, hogy a kelet-európai lakos eleve nem feltételez szolgáltatást munkaszüneti napon pl. egy számítógépeket gyártó és forgalmazó cég esetében, szóval ilyenkor eszébe se jut keresni az ügyfélszolgálatot.
De ő nagy büszkén bevezette. S persze a dolgozók verekedtek, hogy be legyenek osztva munkaszüneti napra dolgozni, hiszen mindenki tudta: dupla fizetés és nulla munka, meg járt még plusz ebédjegy is, csak be kell jönni az irodába, aztán lehet egész nap filmet nézni, zenét hallgatni, olvasni, beszélgetni, stb.
Egy év múlva persze jól lebaszták a főnököt magasabb szintről: miért herdálja a cég pénzét, hogy embereket rendel be munkára olyan napokra, amikor nincs forgalom, s még duplán is fizet nekik ilyenkor. De addig jó világ volt. Emlékszem, volt egy olyan május, amikor a fizetésem a normál összeg 140 %-a lett a sok pótlék miatt (Bulgáriában májusban és szeptemberben van a legtöbb munkaszüneti nap, de akkor a Húsvét is májusra esett).
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
