Már csak leszedhetetlen kupakú műanyag palackokat lehet gyártani

Már csak leszedhetetlen kupakú műanyag palackokat lehet gyártani

A múlt héten hatályba lépett a hulladékgazdálkodási törvény módosítása, mely szerint már csak leszedhetetlen kupakú műanyag palackokat lehet gyártani. A lecsavarása után a kupak két megerősített műanyagrésszel továbbra is kapcsolódik a palack nyakához – tájékoztatta a TASR-t az Envi-Pak, a felelős gyártókat tömörítő szervezet.

„A szabályozás az EU összes tagállamában érvényes, már csak ilyen palackokat hozhatnak forgalomba a gyártók” – mondta Katarína Kretter, az Envi-Pak kommunikációs igazgatója. A társulás hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy így kényelmetlenebb inni a palackból, de az eredmény az lesz,

Kivételt képez a tej csomagolása, mivel a szlovák törvények szerint a tej nem ital, hanem élelmiszer. „Más országokban a tejet italként forgalmazzák, ezért szintén leszedhetetlen kupakokkal forgalmazzák” – tette hozzá Kretter.

Hírdetés

Ezért az Envi-Pak azt javasolta a tejtermékek gyártóinak, hogy önként csatlakozzanak a módosításhoz, ez a termékeik egységes uniós piacon való forgalmazását is elősegíti.

Kretter elmondta,

hanem a legkülönfélébb műanyag termékek készülnek belőle, például vízvezetékcsövek, raklapok, dobozok és egyéb termékek.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »