A lapátos főpolgármester már most csalást vizionál

Karácsony Gergely főpolgármester az általa megjelölt garanciális elemek hiányában választási csalásra tett kísérletként fogja értelmezni a június 9-i főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálását.

Karácsony Gergely – aki a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP jelöljeként indult a június 9-én tartott főpolgármester-választáson – hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: négy olyan garanciális elem van, amelynek hiányában „teljes mértékben, egyértelműen a választási csalásra tett kísérletként” fogja értelmezni a szavazatok újraszámlálását. Ha ezek a garanciális elemek nem érvényesülnek, akkor az eredménytől függetlenül joggal gondolhatjuk azt, hogy politikai szándékosság határozta meg ezeket a döntéseket – tette hozzá.
   
A négy garanciális elemet ismertetve elmondta: a szavazólapokat, szavazóurnákat „ne vigyék sehova”, ne bontsák fel a választási bizottság delegáltjainak jelenléte nélkül, valamint az urnák és a szavazólapok felbontása során jelen kell lenniük a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki delegáltjainak. Harmadik garanciális elemként jelölte meg a teljeskörű nyilvánosságot, azaz azt, hogy mind a 23 kerületben az urnák felnyitása és az újraszámolás a sajtó jelenlétében és a választási folyamat „legapróbb részleteinek” a dokumentálásával történjen. A negyedik garanciális elem az, hogy plusz megfigyelők delegálásra legyen lehetőség – mondta Karácsony Gergely.

Hírdetés

MTI

Karácsony Gergely azzal fenyegette meg az ellene választáson induló várospolitikust, hogy lapáttal fogják agyonverni.

Gondola


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »