Ötödik alkalommal rendezték meg a nagyabonyi főzőversenyt

Ötödik alkalommal rendezték meg a nagyabonyi főzőversenyt

Ötödik alkalommal rendezték meg a nagyabonyi főzőversenyt Kürthy Judit2024. 07. 06., szo – 13:23 Nagyabony |

A Dunaszerdahelyhez közel fekvő másfél ezres lélekszámú településen idén is megversenyeztették a legjobb bográcsban főtt ételeket. 15 csapat indult, a helyi szervezetek és baráti, családi csoportosulások mellett Magyarországról is érkeztek versenyzők. 

A főzőversenyt több társrendezvény is kísérte. Már 9 órakor ifjúsági focitornát szerveztek, a DAC lány csapata mérte össze tudását a nagyabonyi és a nyékvárkonyi U13-as csapattal. Délelőtt 11 órakor kezdődött a gyerekek nagy kedvence, a cukorkaeső, melyben egy repülőből kidobott és kreppapír csíkokkal díszített édességek hullottak a focipálya területére. A repülő mozgását hangos éljenzés, majd futás kísérte, az ügyesebbek szatyorba gyűjtötték a jelentős mennyiségű zsákmányt. A cukorkaszedés után habpartyval készültek a szervezők és a rendezvény teljes ideje alatt légvár is a rendelkezésükre állt. 

„Közel egy hónapja készültünk a főzőversenyre, legutóbb a gyereknapon elmaradt a cukorkaeső, ezt most pótoltuk, a repülő Szencről érkezett. Hamarosan lesz még egy nagyobb rendezvényünk, szeptember 7-én, szombaton, az 59. Bihari János Zenei Nap, melyre ugyancsak szeretettel várjuk az érdeklődőket”

Hírdetés

 – osztotta meg Gányovics Júlia, Nagyabony község polgármestere.

Az emelvényen zajló kultúrműsorban fellépett a hazai Csillagfürt Népdalkör, a Dr. Barsi Ernő Népdalkör és citeraegyüttes Écsről, a felsőpatonyi Margaréta Népdalkör, a békei Cimbora Népdalkör, a Vásárúti Dalárda, valamint a szomszédos Nemeshódos község citerás csoportja. 

A főzőversenyre egészen június végéig jelentkezhettek a résztvevők, csupán egy kikötés volt, olyan ételekkel indulhatnak csak, melyek szabad tűzön, bográcsban készülnek. Már délben elkezdtek készülődni, Magyarországról Nagyabony testvértelepüléseiről, Újrónafőről és Abonyból érkeztek a főzőcsapatok. Egy öttagú zsűri bírálta el az ételeket, ahogy tavaly is, a Felvidéki Szabadtűzi Lovagrand ítészei. A kora esti kiértékeléskor átadták a díjakat, az első három helyezettek ajándék- és fűszercsomagot, illetve fakanalat kaptak, a legelső pedig a vándorserleget is, melyet egy évig birtokolhat. Minden résztvevőnek adtak egy elismerő oklevelet, ajándékcsomagot és a három helyezetten kívül 6 különdíjat is kiosztottak. A csapatok saját maguknak főztek, bár az érdeklődők is kóstolhattak belőle, de a szervezők is készültek több száz adag étellel, melyet az érkezők becsületkasszás rendszerben fogyaszthattak, vadraguból, illetve marhagulyásból választhattak, sőt, a délutáni órákban frissen sült lángos is várta őket. A verseny főszervezője a Csemadok helyi alapszervezete volt, élükön Moravek Ivett-tel. 

A délután folyamán a focipályán hazai Nagyabony és a magyarországi Abony öregfiúk csapatai játszottak mérkőzést, majd a verseny eredményhirdetése után Rigó Jancsi énekelt, végül pedig DJ Craft szórakoztatta a közönséget.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »