Egyelőre még nem tudni, hogy nyomozás is indult-e, és ha igen, akkor milyen bűncselekmény gyanújával.
A Népszava írta meg korábban, hogy a fővárosi kormányhivatal munkatársa köhögött, mégis maszk nélkül végzett járványügyi ellenőrzést hétfőn a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) gyermekintenzív osztályán.
A kormányhivatali munkatárs ezt követően két nap múlva maga jelentette, hogy beteg, szamárköhögéssel kezelik.
Az ellenőr a múlt hét elején a gyermekszívsebészet után a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáját is felkereste, de ott betegekkel nem találkozott, csak az egyik irodában járt.
A Magyar Hang hozzátette, a kormányhivatal szerint „az érintett munkatárs betegségének beigazolódását követően haladéktalanul megtett minden szükséges intézkedést, értesítette a kórházat és a kontaktokat, valamint azonnali vizsgálatot rendelt el.”
A lap megkeresésére a rendőrség annyit közölt, hogy „a hivatkozott üggyel kapcsolatban feljelentés nem érkezett, a sajtóban megjelent eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálja”.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint az utóbbi hetekben emelkedett a szamárköhögéses (pertussis) esetek száma, de országos járványról nem lehet beszélni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »