1939. június 17-ének reggelén a versailles-i Szent Péter-börtön előtt tekintélyes tömeg gyűlt össze, hogy megnézze a német születésű bűnöző, Eugen Weidmann guillotine általi kivégzését. A több tucatnyi francia ahelyett, hogy elborzadt volna a vérfürdő láttán, zsebkendőivel felitatatta a kivégzett vérét, hogy emlékként megőrizze az eseményről. A tömeg botrányos viselkedése láttán Albert Lebrun köztársasági elnök azonnal betiltotta a nyilvános kivégzéseket.
A frankfurti születésű Eugen Weidmann (1908–1939) már fiatalon sem bírt ellenállni a bűn csábításának, később pedig igazi gengszter vált belőle. Miután megjárta a fiatalkorúak börtönét, valamint Kanadában és Németországban is megismerkedhetett a rácsok mögötti világgal, két bűntársával a Párizs környékére látogató turistákat vette célba.
Kirabolták és megölték őket. Az első áldozat egy amerikai táncos, Jean de Koven volt, később – az 1937-es év során – végeztek még négy férfivel (egy sofőrrel, egy színházi producerrel, egy náciellenes aktivistával és egy ingatlanügynökkel), valamint egy újabb nővel, aki nővérként dolgozott. Habár főként a haszonszerzés motiválta Weidmannt, igen kevés pénzre tett szert.
A bűnmegelőzési szervek idővel rábukkantak a férfi lakására, ahol meg is jelentek. Bár Weidmann tüzet nyitott rájuk, végül sikerült elfogniuk. Az élénk sajtóérdeklődés közepette lefolytatott, igazi szenzációnak bizonyuló per során bűntársait életfogytiglanra, illetve húsz éves börtönbüntetésre ítélték, míg őt a guillotine várta.
1939. június 17-én, reggel vezették ki a versailles-i Szent Péter-börtön elé, ahol a vérpad mellett zajos, fütyülő és kiabáló tömeg fogadta. Érdekesség, hogy a „nézők” sorai között ott volt a 17 éves Christopher Lee is, aki később igazi színészlegenda lett.
Az összecsődült embersereg szemmel láthatólag korántsem a helyzethez illő komolysággal várta az elítélt életének kioltását: a legtöbben felfokozott érzelmi állapotban, szenzációra éhesen lármáztak.
Weidmann fejét hamarosan a guillotine alá helyezték, a francia főhóhér, Jules-Henri Desfourneaux pedig nem késlekedett: a penge kegyelmet nem ismerve választotta el Weidmann fejét a testétől. Az igen jól szórakozó tömegből pedig többen is elindultak zsebkendőikkel a véres maradványok felé, hogy a felitatott vért szuvenírként tehessék el emlékbe.
A Paris-Soir című napilap gusztustalannak nevezte, ahogy az emberi áradat lökdösődve és zajongva próbált közeledni. A kegyeletsértő tömeg miatt néhány perccel későbbre kellett halasztani a kivégzést, így nem a hajnal szürkületében, hanem már napfelkelte után történt a lefejezés, ami pedig lehetővé tette, hogy valaki egy filmfelvételt is készítsen az eseményről.
Magyarországon a Népszava így számolt be az esetről:
„Nincs többé nyilvános kivégzés Franciaországban. A francia törvények szerint a halálraítélt bűnözőket ezideig a nyilvánosság előtt végezték ki. A tömeggyilkos Weidmann kivégzésén lejátszódott botrányos jelenetek hatása alatt a francia igazságügyminiszter és belügyminiszter rendeleti úton betiltotta a kivégzések nyilvános végrehajtását. Amikor Weidmannt a nyaktilóhoz vezették, a helyszínen egybegyűlt tömeg hangos kiáltozással fogadta a tömeggyilkost, áttörték a karhatalom kordonját, még nők is odalopóztak férfiruhába öltözve a kivégzés színhelyére, holott ezt a francia törvények szigorúan tiltják. Több francia lap közölte is a kivégzésről készült fényképsorozatot. A visszataszító jelenetek elkerülése céljából az új rendelet úgy intézkedik, hogy a jövőben nem hajthatnak végre nyilvánosan kivégzéseket.”
A nyilvános kivégzések egyik legfontosabb célja, hogy elrettentő hatással legyenek az emberekre, ám ehelyett alantas ösztöneiket hozták a felszínre. A tömeg botrányos viselkedése láttán Albert Lebrun köztársasági elnök annyira ledöbbent, hogy azonnal betiltotta a nyilvános kivégzéseket.
A gyors, fájdalommentes, ezért viszonylag humánus kivégzési eszköznek vélt guillotine 1792 és 1977 között volt használatban. Habár 1939-ben betiltották a nyilvános végrehajtást, a francia forradalomban bevezetett eszköz még közel négy évtizeden át használatban volt.
Franciaországban más kivégzési módszert nem is alkalmaztak. Utoljára 1977-ben hajtottak végre kivégzést egy kegyetlen gyilkoson, végül az országban 1981-ben törölték el a halálbüntetést.
Habár a guillotine-t könnyű barbár eszköznek tekinteni, sokkal kevéssé hátborzongató, mint első ránézésre tűnik. Mint ahogy Európa számos országában, a forradalom előtti Franciaországban is igen gyakori volt a halálbüntetés. A magasabb társadalmi rétegbe tartozók számára a lefejezés volt a tipikus kivégzési módszer, míg a „pórnép” elítélt fiait felakasztották.
Ám e két metódus igencsak sok hibát szült a történelem folyamán. Gondoljunk csak arra, mennyit szenvedhetett Hunyadi László, akinek a fejét csak a negyedik csapásra sikerült elválasztani a nyakától.
Az sem lehetett szívderítő látvány, amikor az új-mexikói Clayton városának első, 1901-es akasztása során a hóhérok gyatra munkája következtében Thomas Ketchum törvényen kívüli feje a csapóajtó kinyílásának pillanatában leszakadt testéről.
A villamosszék pedig talán még kegyetlenebb szenvedést okoz: az elsőként – 1890-ben – kivégzett Wiliam Kemmler az első, 17 másodperces áramütés után még életben volt. A második következtében erei szétrobbantak, teste pedig lángra kapott.
10 tény a félresikerült kivégzésekről
Tehát amikor Joseph-Ignace Guillotin doktor bemutatta a guillotine-nal történő, valóban humánusabb végrehajtási módszert, nagy szolgálatot tett az emberiségnek. Ezt követően a halál nem tett különbséget nemes és paraszt között.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
