Valamikor nagy naivan azt gondolták a demokrácia eszméjébe beleszerelmesedett emberek, hogy világosan körvonalazott eszméket követő, egyértelműen kijelölt célokat, programokat meghirdető politikai mozgalmak fognak megküzdeni a választók kegyeiért. Hamar kiderült azonban, hogy az „utca embere” nem fecsérli drága idejét pártprogramok tanulmányozására – ehhez sem kedve, de sok esetben képessége sincs -, ezért aztán „látványtechnikai elemekkel”, vagyis propagandával, az egyes pártok vezetőinek sztárolásával, üres, de jól hangzó jelszavak pufogtatásával igyekeznek a politikai erők maguk mellé állítani a polgárokat. Azonban a mindent elárasztó szómágia és látványtechnika világában a logikus érvelés, az értelmes vita is jórészt eltűnt a közéletből. Miként a valóságos gondok és bajok jelentős részének akár csak a megnevezése is súlyos akadályokba ütközik.
Ha azonban a politika csupán PR-tevékenység, propaganda és javarészt üres szólamok hangoztatása, akkor valójában nincs szükség konkrét célok megfogalmazására és világosan körvonalazott ideológiára sem. Ráadásul a magát baloldalinak nevező politikai csoportosulásnak olyan célok megvalósítását írták el a megbízóik, amelyek teljességgel ellentétesek a társadalom legalapvetőbb létérdekeivel. Végtére is támogatniuk kell annak a népnek a felszámolását, melyben tevékenykednek. Ami a kóserjobboldalt illeti, valamivel jobb helyzetben van: neki ugyanis megengedi a nyugati világot irányító „globális elit”, hogy felszólaljon bizonyos társadalom- és nemzetromboló törekvésekkel szemben. (Azonban a fő felelősök megnevezése számukra is tilos.) Így ugyanis megmarad a „szabad választás” illúziója. De természetesen az sem elképzelhetetlen, hogy az uralkodó bankároligarchia soraiban meglévő hasadás tükröződik vissza az úgynevezett bal- és jobboldal, vagy – ahogy napjainkban egyre gyakrabban mondogatják – globalisták és szuverenisták ellentéteiben.
A politika kiüresedése, az eszmék és célok elkendőzése, a mindent elborító demagógia, acsargás és szócséplés, a demokratikusnak hazudott rendszer szétesése teremtette meg a táptalaját az úgynevezett Tisza Párt villámgyors szárba szökkenésének. Magyar Péter és a mögötte álló agytröszt – megértve az „idők szavát”, a média és az oktatás lezüllesztése révén lebutított tömegek lelkületét – nem áll elő semmiféle pártprogrammal, céljait pedig a legteljesebb mértékben homályban hagyja. De mi mást is tehetne? Miképpen mondhatnák meg egy nemzetnek, hogy lányait és fiait feláldozzák „magasabb rendű célok” oltárán? A „mérsékelt” jobboldal hivatkozik konzervativizmusra, nemzetre, családra, sőt esetenként még a kereszténységre is, a baloldal pedig „zöld” és/vagy szociáldemokrata színekben tetszeleg.
Természetesen sem az úgynevezett bal-, sem a jobboldal köreiben senki sem fárasztja magát és az egyre műveletlenebb választókat az említett fogalmak, eszmék alaposabb értelmezésével. Magyar Péter és PR-szakértői – ideológusai ugyanis nincsenek – sem kívánják még csak hozzávetőleg sem meghatározni, hol is foglal helyet pártjuk a politikai palettán. A csalinak használt hívószavakat ugyan el-elsütik, jól láthatóan azzal a céllal, hogy mind az ellenzéki (zöld és szociáldemokrata lózungokra érzékeny), mind a kormánypárti (konzervatív, nemzeti, keresztény jelszavakra fogékony) érzelmű szavazókat maguk mögé állítsák. Magyar Péter emlegeti néha a családot, ismételgeti a „talpra magyar” felszólítást, pártja pedig a magyarság jelképévé vált folyónk nevét viseli. Ugyanakkor az Európai Ügyészség fennhatósága alá helyezné hazánkat, és nálunk is bevezetné az eurót. Az ellenzéki szavazóknak tetszetős frázisokat pufogtat klímavédelemről, a szegénység felszámolásáról. Magyar Péter a „békét támogatja” az Ukrajnában zajló háború ügyében, ugyanakkor a kijevi bábkormány részére juttatott további pénzügyi és fegyveres támogatást soha nem kifogásolta, miképp a NATO-haderő ukrajnai felvonulása ellenében sem fogalmazott meg ellenvetést. Ahogy a balliberális ellenzék, Magyar Péter is kerüli az egyértelmű állásfoglalást a szomszédunkban zajló háborúról, a gázai vérengzésről, geopolitikai folyamatokról, a migrációról, hazánk demográfiai katasztrófájáról, a genderideológiáról és más létfontosságú kérdésekről. Híveinek szellemi és erkölcsi színvonaláról sokat elárul, hogy egy olyan politikai erőt támogatnak, melynek szándékairól, céljairól csak egyet lehet tudni biztosan: meg akarják dönteni „Orbán Viktor elnyomó rendszerét”. De utána mihez szándékoznak kezdeni?
Mondhatnánk persze, rövidesen elérkezik az igazság órája: az Európa Parlamentbe bekerült hét Tisza párti képviselőnek rövidesen konkrét ügyekben kell állást foglalnia. Magyar Péter pártjának csatlakozási szándéka a néppárti frakcióhoz persze már egyfajta állásfoglalásnak tekinthető. Még a Fideszhez képest is langyos „jobboldaliságra” számíthatunk: a konkrét véleményalkotás kerülésére, még szavakban is óvatoskodó konzervativizmusra, tettekben pedig feltétlen igazodásra az „európai értékekhez” és a „globális elit” pórázán rángatott EU-vezetéshez. Vajon ez a kétségbeejtő teljesítmény elegendő lesz-e a 2026-os választási győzelemhez? Sajnos a legkevésbé sem zárhatjuk ki.
A nagy kérdés persze a következő: melyek pontosan a Magyar Péter mögött álló erők valódi, rejtett céljai? Nos, mint az Ukrajna számára juttatott milliárdok ismételt megszavazása, valamint Stoltenberg NATO-főtitkár minapi látogatása nyomán is világossá vált: a tétek korántsem oly nagyok, Magyarország semmiképpen sem akadályozza a nyugati katonai szövetség katonai előkészületeit és a háború elnyújtását célzó szándékait. A NATO és Oroszország nyílt összecsapása esetén azonban egy „vonakodó csatlós” is okozhat némi kellemetlenséget. Magyar Pétertől azt várják a megbízói, hogy mindenfajta akadékoskodás nélkül rendelje alá hazánk érdekeit, szolgáltassa ki emberi és anyagi erőforrásait a globális birodalom kénye-kedvének és világuralmi őrületének.
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
