A balti országok és Lengyelország törvényhozói testületei a múlt héten figyelmeztették Németországot, hogy ők hajlandók katonákat küldeni Ukrajnába, amennyiben az oroszoknak sikerült áttörniük a frontot – közölte vasárnap a Der Spiegel német baloldali lap.
A balti és lengyel politikusok az elég egyértelmű állásfoglalásuknak a Tallinban megrendezésre kerülő Lennart Meri Biztonságpolitikai Konferencián adtak hangot.
A cikk érdekessége, hogy állítólag a lengyelek és a baltiak Olaf Scholzra panaszkodtak, aki nem hajlandó olyan eszkalációs lépésekre Ukrajna kapcsán, amelyeket az említett országok szorgalmaznak.
A kijelentésnek komoly geopolitikai üzenete is van. Németország jelenleg azért kap komoly bírálatokat, mert (egyébként több más országgal egyetemben) nem engedélyezi Ukrajnának a német fegyverrendszerek alkalmazását Oroszország területén (amit egyébként az amerikaiak sem engedélyeztek) és nem szállít nagy hatótávolságú Taurus rakétákat sem, amivel az ukránok bevallottan a Kercsi hidat akarják támadni, ami még a jelenlegi viszonyok között is súlyos eszkalációt jelentene.
A balti és lengyel fenyegetőzések tehát azt célozzák, hogy a nyugat minden tagállamát rábírják arra, hogy engedélyezzék Ukrajnának a tőlük kapott fegyverek bevetését orosz területen. Nem véletlenül.
Az oroszok komolyabb csapatösszevonásokban kezdtek Északkelet-Ukrajna határainál. Sokkal nehezebb feltartóztatni az oroszokat, ha ezek a katonák már felfejlődtek és megindították az offenzívát, mint amikor még csak gyülekeznek – ekkor ugyanis távolsági csapásokkal komoly károkat lehet okozni az emberállományban és a logisztikában egyaránt.
Az érem másik oldala, hogy nyugati, de főleg, NATO-tagállamoktól kapott, fegyverek Oroszország területén való bevetése világháborúval fenyeget, ami nem túlzás, ha figyelembe vesszük, hogy egyes nagy hatótávolságú fegyverrendszereket (például a brit és francia StormShadow rakétákat) nyugati katonák kezelnek.
Nem véletlen, hogy a lengyelek és csehek mellett épp a balti országok (Észtország, Lettország, Litvánia) voltak azok, akik támogatták Emmanuel Macron francia elnök február óta többször hangoztatott álláspontját arról, hogy a Nyugatnak katonákat kell küldenie Ukrajnába.
Nem sokkal később az egyik legnagyobb radikális atlantista háborús héja, Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter (ő volt az, aki sokamondóan az X-en az USA-nak köszönte meg az Északi Áramlat 1 és 2 felrobbantását) azzal próbálta a közvéleményt a nyugati intervenció oldalára állítani, hogy azt állította, az NATO (nem a nyugatiak, nem a britek, nem a franciák, hanem a NATO) katonái már úgyis ott vannak Ukrajnában.
A helyzet tehát nem rózsás, a nyugati intervenciónak egyre több változata kerül a köztudatba. Legutóbb hatalomban már nem lévő volt országvezetők és atlantista erőközpontokat képviselő volt politikusok egy csoportja (köztük Hillary Clinton és a szlovák exkormányfő, Mikuláš Dzurinda) szorgalmazta, hogy NATO-ország területéről védjék meg az ukrán légteret. Ez Szlovákia, Magyarország és Lengyelország közvetlen részvételét jelentené a háborúban.
Talán még ennél is ijesztőbb volt az hír, miszerint az ukránok rakétacsapást mértek egy orosz stratégiai radarállomásra. Ennek a radarállomásnak a különlegessége, hogy az orosz nukleáris elrettentő képesség része, magyarul arra szolgált, hogy bemérje az esetlegesen elindított ellenséges atomrakétákat.
Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző meglátása szerint pedig az oroszok úgy is értelmezhetnék a történteket, hogy a nyugat Ukrajnán keresztül próbálja megvakítani az orosz elhárítórendszert, ami egy nukleáris támadás előkészítésének minősül.
Két fontos kérdés ezzel kapcsolatban mindenesetre felmerül. Az első, hogy az oroszok hogyan fognak reagálni Európa és az ukránok egyre veszélyesebb retorikájára és támadásaira. A másik, hogy Ukrajna vajon mit akart elérni az orosz nukleáris képességek provokálásával? Ez utóbbi kérdés azért fontos, mert Ukrajnának valójában érdekében állna közvetlenül bevonni a Nyugatot a háborúba.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
