Hősök napja alkalmából egy újabb Magyar Futár cikket hoztam el a Lapszemle rovatba, amely egyik kiemelkedő publicistánk, Milotay István örök érvényű gondolataival teljes. Ahogy a II. világháború forgatagában, úgy korábban is, hosszú évszázadokon keresztül bizonyítottuk – akár vér árán is – hogy igenis érdemesek vagyunk arra, hogy a Kárpát-medence államalkotó népe legyünk annak minden szépségével és nehézségével együtt.
Milotay gondolatai azért (is) fontosak, mert még egy esetleges győztes háború esetén sem gondolta azt, hogy történelmünk következő fejezetében hátradőlhetünk, hiszen az építkezés, a haza építése „békeidőben” is folytatódik, új célok és feladatok várnak minket egész életünk során.
Aki pedig mástól várja a megújulást, a fejlődést, az előrelépést, az is súlyosan téved, hiszen ezt vagy mi magunk tudjuk biztosítani, vagy senki. Hőseink, a magyarság hősei ezzel is pontosan tisztában voltak a harcmezőn és az otthon melegében is.
Ezúton adózom tisztelettel viharos történelmünk hősei előtt, akik a hosszú évszázadok során óvták, megőrizték, építették ezt az országot.
Az erős népek
Az erős népek nem tagadják le az élet és a harc nehézségeit s nem ringatják haszontalan álmokba a végső küzdelmekre hívott cselekvőerőt. A tétlen szemlélődés, a finnyás félrevonulás és a derűs, gyermeteg világszemlélet arról, hogy mások jóvoltából majd csak kivilágosodik körülöttünk a látóhatár, – bizony csak mákonya a gyengéknek…
Az erős nemzet szembenéz a felvert viharral, leméri a veszedelmeket, állást foglal történelmi hivatása szerint s azután minden erejével a győzelem s a cél ügyét szolgálja. A másféle viselkedés csak végzetet zúdíthat reánk. Ezen a földön minden óriás feladat a miénk s végünk van, ha más végzi el helyettünk!
„Magunk, vagy mások?“ – kérdi Milotay István, megrázó, hatalmas vezércikkében, amelyet minden magyar el kellene olvasson, mert ez a kérdés uralja a magyar jövendőt. Magunk, vagy mások?… Világok elomlásának és születésének határmesgyéjén lángol a kérdés felénk s tudjuk, hogy néhány év megfeszített munkájától, hősi szellemétől s mély és igaz átalakulásától talán évszázadok magyar sorsa függ.
Nem rakja senki az ölünkbe a jövendő érett gyümölcseit. Félre kell szorítani azt a langyos, tespedt, korlátolt nyárspolgári életfelfogást, amely a napon sütkérező légy boldogságával, a pillanatnyi állapotot örökkévalóságnak hirdeti. De a háború után sem lehet a magyar élet henye heverészés a learatott babérokon.
Ahogy Milotay István írja: – „Az új Európa nem a kényelmes, nyugdíjas béke, nem az elmult küzdelmeken és megpróbáltatásokon való álmodozás Európáját jelenti. Végzetesen téved, aki azt gondolja, hogy bármilyen formát öltsön is ez az új Európa, s bármilyen helyet, bármilyen szerepet kapjunk benne, azt ingyen kapjuk, amiért nem kell megverekedni s ha már megkaptuk, nem kell majd érte más versenytársakkal továbbra is keményen megküzdeni. A népek, a népi, a nemzeti energiák egymásközti nagy versenyét semmiféle új Európa nem tudja végleges nyugvópontra juttatni, vagy éppen megszüntetni. Más formák között, de ez a verseny tovább tart s új feladatokat, új célokat, új erőfeszítéseket jelent számunkra is. De hogy tudjuk mindezt elvégezni, a magunk érdekeinek védelmében, továbbfejlesztésében, ha már most kiállunk a versenyből, a felkészülésből azzal a jelszóval, hogy mások majd úgyis mindent elintéznek helyettünk?…“
Tudni ezeket a kegyetlen igazságokat, látni a feltornyosult veszedelmeket s a mulasztások irdatlan rengetegét – és mégis küzdeni bátran, a végvári vitézek hitével a jobb jövőért, – ez az igaz magyarság!…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
