Éles verseny ígérkezik a polgármesteri székért (Illyefalva)

Éles verseny ígérkezik a polgármesteri székért (Illyefalva)

A független Benkő Árpád Jenőt támogatja az Illyefalva polgármesteri székéért folyó küzdelemben az Erdélyi Magyar Szövetség, és nem indít saját jelöltet, ám a községi testületi helyekért versenybe szállnak, és alpolgármesteri tisztségre is pályáznak Cserei György személyében – jelentették be tegnap a községközpontban. Benkő Árpád Jenő több mint hétszáz támogató aláírást gyűjtött össze házról házra járva, és pozitív, tiszta kampányt ígér. A független jelölt egyébként egyedüli kihívója Fodor Imre jelenlegi polgármesternek, aki az RMDSZ színeiben indul.

A kultúrotthonban szervezett tájékoztatón Kolcza István, az EMSZ megyei elnöke jelentette be, hogy az alakulat nem indít önálló jelöltet a községben, viszont Benkő Árpád Jenőt támogatják. Kolcza szerint fontos, hogy Illyefalvának egy megfelelő, változást hozó polgármestere legyen az elkövetkezőkben, illetve egy erős községi tanácsa, ezért az EMSZ listát állított, melyet Cserei György vezet, akit, amennyiben bejutnak, alpolgármesteri tisztségre szeretnének felterjeszteni. Cserei, amint ő is elmondta 24 éves, agrármérnök és gazdálkodó. Célja a község fejlesztése mellett, hogy példát mutasson a fiataloknak, hogy érdemes hazatérni és itt megélhetést teremteni, illetve minél több fiatalt megnyerjen a közösségépítési elképzeléseikhez.

Benkő Árpád Jenő indulásként arról számolt be, hogy a község három településén – Aldoboly, Illyefalva, Sepsiszentkirály – összesen 701 támogató aláírást sikerült összegyűjtenie portáról portára járva, és végül 180-at nyújtott be a választási irodához. A hétszáz szignó egyfajta pszichológiai határ is volt számára, eddig egyébként senkinek nem sikerült ennyit elérnie az 1742 szavazati joggal bíró lakossal rendelkező községben. A jelölt a továbbiakban köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták indulását, az EMSZ-nek, amiért elfogadta, hogy függetlenként induljon, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselőnek és alakulatának, a Magyar Polgári Erőnek, amiért nem indítottak külön jelöltet és őt támogatják, illetve Tamás Sándornak, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete elnökének, akivel másfél órás tartalmas beszélgetés folytattak a kampányról és a község ügyeiről.

Hírdetés

A jelölt röviden ismertette a főbb elképzeléseit. Szakítani akar a 16 éve fennálló gyakorlattal, hogy a községnek nincs alpolgármestere. Amennyiben polgármester lesz, szeretne egy személyt alkalmazni, akinek egyik feladata a pályázatok, a finanszírozási lehetőségek figyelése lesz. Szintén változtatni szeretne azon, hogy az önkormányzat egyetlen európai uniós pályázatot sem nyújtott be, használt ki az elmúlt négy évben, illetve a magyarországi támogatások lehívása terén sem jeleskedett. Szívügyének tekinti a község épített örökségének megmentését, így a három önkormányzati tulajdonban lévő kúriáét, melyeknek új, közösségi rendeltetést is szeretne adni. Benkő Árpád Jenő kitért arra is, hogy az RMDSZ által a múlt év őszén készített felmérés kiszivárgott eredményei szerint elég jó eséllyel vág neki a megmérettetésnek, de nyilván a választást kell megnyerni. Újságírói kérdésre elmondta, hogy az aláírásgyűjtés során azt tapasztalta, legtöbben a rendszeres kommunikáció hiá­nyát, a szegényes kulturális és közösségi életet, illetve a község egyes részeinek (Benedek-mező, szaloméri lakónegyed, Lázárfalva, Illyefalva felszegi és az Olton túli ipari része) infrastrukturális hiányosságait említették. Ezeken változtatni szeretne, Sepsiszentkirályban már elindult több kezdeményezés a kulturális-közösségi élet fellendítésére, ezt terjesztenék ki, ami pedig az infrastrukturális fejlesztéseket illeti, két mandátumban gondolkodik, négy év szerinte nem lesz elegendő a hiányosságok pótlására.

Lapunk megkeresésére Fodor Imre tisztségben lévő polgármester, aki 16 éve áll a község élén, elmondta, iktatta jelöltségét, újabb mandátumra pályázik az RMDSZ színeiben. A támogató aláírások összegyűjtésénél nem azok száma volt a meghatározó, a szükséges szignó megvolt. Fodor Imre elmondta: néz elébe a megmérettetésnek, az aláírásgyűjtés során azt tapasztalta, hogy az emberek értékelik azt, amit sikerült megvalósítani, egyebek mellett olyan nagy infrastrukturális kihívásokat, mint az Olt-híd újraépítése vagy a szennyvízhálózat nemrég elindított, Anghel Saligny-programból finanszírozott kiépítése a három településen.

Amint azt lapunknak mindkét jelölt megerősítette, csak ők ketten mérkőznek meg a június 9-i helyhatósági választáson. Korábban úgy hírlett, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak is lesz jelöltje, de végül az illető visszalépett.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »