Szili Katalin: létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük

Szili Katalin: létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük

Létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a Veszprém vármegyei Porva önkormányzata édesanyákat köszöntő rendezvényén.

„Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok” – idézte Szili Katalin beszéde kezdetén Szent Ágostont. Emlékeztetett: 1925 óta ünneplik Magyarországon május első vasárnapján az anyák napját. Rámutatott: a mindenkor legszebbnek tartott tíz magyar szó között a béke, a szeretet, a haza és az élet mellett szerepel az édesanya is.

Porva, 2024. május 5.
Szili Katalin miniszterelnöki fõtanácsadó beszédet mond a Veszprém vármegyei Porva önkormányzata édesanyákat köszöntõ rendezvényén a település központjában 2024. május 5-én.
MTI/Vasvári Tamás

A család az egyetlen hely, ahol azt a biztonságot megkapjuk, amely – bármi történjék is a világban –  összeköti a közösségeket – emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy békében tudjunk élni szűkebb és tágabb világunkban, ahol minden pillanatban érzékelhető, hogy felüti fejét a békétlenség, a háború.

Hírdetés

Szili Katalin szólt arról is, hogy a gyermeknél nincs igazibb boldogság, a gyermek jelenti a jövőt, a holnapot, a közösség építését. Az édesanya, a nagymama, a dédmama pedig az, aki szeretettel, odaadással, aggódással, panasz nélkül teljesíti hétköznapi feladatait: a gyermekek nevelését, a meleg és kedves otthon megteremtését. Szili Katalin beszéde végén virággal köszöntötte a rendezvényen részt vevő édesanyját.

Veinperlné Kovács Andrea, a település független polgármestere hangsúlyozta: családcentrikus világot kell teremteni magunknak a kis közösségeinkben.

MTI

The post Szili Katalin: létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »