Ha meghalljuk Charles Lindbergh nevét, sokunknak rögtön beugrik az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő amerikai pilóta alakja. Hermann Köhl nevének elhangzásakor viszont tétován bámészkodunk, és egy jól hangzó háztartásigép-márka atyjára tippelünk. Ez azért sajnálatos, mert 1928. április 13-án Köhl társaival Lindbergh teljesítményéhez fogható tettet hajtott végre: elsőként repülték át az Atlanti-óceánt, igaz, nem nyugatról keletre, ahogy azt az amerikai hős tette, hanem fordítva, keletről nyugatra.
Charles Lindbergh 1927. május 21-én, 5810 kilométer megtétele után landolt gépével a párizsi Le Bourget reptéren. A világ ujjongott, Lindbergh hőssé vált hazájában. Majd száz évvel az események után a mai olvasó joggal gondolhatja, hogy Lindbergh kipipálta a nagy kihívást, az Atlanti-óceán megállás nélküli átrepülését.
A hazájában Lucky Lindynek (Szerencsés Lindy) becézett hőst azonban csupán „félistenként” tisztelhették az emberek, ugyanis szenzációs teljesítményét „csak” egy irányban, nyugatról keletre tette meg.
A húszas évek végén legalább akkora kihívást jelentett az Atlanti-óceán megállás nélküli átrepülése keletről nyugatra is. A vakmerő pilóták 1927 májusa után sem dőltek hátra, minden idegszálukkal Lucky Lindy korszakalkotó teljesítményének fordított irányú megismétlésére törekedtek.
Nem volt egyszerű dolguk: míg az Északi-Atlanti-óceánon uralkodó szélirány nagy segítséget, jelentős hátszelet biztosított az Észak-Amerika felől Európába tartó repülőgépeknek, addig az Óvilágból az Újvilágba repülő úttörőknek az akkori gépek teljesítményéhez mérve élénk, 20 és 40 km/h közötti szembeszéllel kellett megküzdeniük.
Az arisztokrata származású Ehrenfried Günther Freiherr von Hünefeld a repülés szerelmese volt. Bár a bal szemére vak, a jobbra pedig rövidlátó volt, és a háborúban sem repülhetett, mégsem adta fel a repüléshez fűződő álmait.
Lindbergh 1927-es, világraszóló teljesítményét követően két Junkers W 33-as gépet vásárolt, hogy megpróbálja keletről, Európából indulva átrepülni az Atlanti-óceánt. Hünefeld a feladatra Hermann Köhl első világháborús veterán pilótát szemelte ki.
A duó még az 1927-es évben a levegőbe emelkedett, de nem sikerült átrepülniük Amerikába, mert a kedvezőtlen időjárás meghiúsította terveiket. Köhl és társa azonban nem csüggedt; hogy biztosra menjenek a brit Királyi Légierő pilótáját, az ír származású James C. Fitzmaurice-t is bevették a csapatba.
Fitzmaurice egyébként 1927-ben, hasonlóan a két némethez, a Dublinhoz közeli Baldonnel repteréről indulva, Robert Henry McIntosh navigátoraként megpróbálta átrepülni az Atlanti-óceánt, de az ő esetükben is közbeszólt az időjárás. A látási viszonyok a felszállást követően nullára csökkentek, így vissza kellett fordulniuk.
Köhl, Hünefeld és Fitzmaurice 1928 márciusában Dublinban adott találkozót egymásnak, de az írországi időjárás újra a bolondját járatta a velük, és 17 nappal késleltette a felszállásukat.
A trió, amelyben Köhl a pilóta, Fitzmaurice a navigátor, Hünefeld pedig a nem lebecsülendő mecénás kisegítő szerepét kapta, végül 1927. április 12-én, nem sokkal reggel fél hat után emelkedett a levegőbe a baldonneli reptérről. Hünefeld nagy utazás előtt álló, Bremen névre keresztelt Junkers W 33-as egymotoros gépét ujjongó tömeg búcsúztatta, páran még szentelt vízzel is megöntözték a vasmadarat.
Az 1930-as fotón Hermann Köhl bőrkabátban látható (Wikipédia / Bundesarchiv, Bild 102-09801 / CC-BY-SA 3.0 de)
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
