Peter Pellegrini beiktatása előtt kongresszust tart a Hlas-SD és új pártelnököt választ – jelentette ki újságíróknak Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter. Reméli, olyan jó pártelnököt választanak, mint Peter Pellegrini.
„Szívvel-lélekkel szociáldemokrata vagyok, mindig baloldali voltam, és mindig igyekeztem úgy végezni a munkám, ellenzéki képviselőként és most belügyminiszterként is, illetve pártigazgatóként, hogy a párt előtérben legyen és az élbolyban szerepeljen minden választás előtt a közvélemény-kutatásokban” – szögezte le Šutaj Eštok.
Šutaj Eštok azt is leszögezte, a Hlas nem fog eltűnni, nem olvad be a Smer-SD-be.
Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy ki váltja Pellegrinit a házelnöki poszton. Szerinte Denisa Saková gazdasági miniszter és Richard Raši (mindkettő Hlas-SD) beruházási miniszter is kiválóan teljesít a jelenlegi funkciója feladatainak ellátása terén. „Tehát ez egy nehéz döntés, hogy melyiküknek kellene elfoglalnia a házelnöki posztot” – tette hozzá.
A belügyminiszter azt is kijelentette, örül, hogy tíz év után nemzeti elkötelezettségű államfője lesz az országnak.
„Csak a kormányzás során elért eredmények fogják garantálni, hogy az emberek ezt majd értékelik a parlamenti választáson, és örülök, hogy ez a kormányról szóló népszavazás még jobban végződött, mint a fél évvel ezelőtti parlamenti választás” – tette hozzá.
(TASR/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »