Vannak még válogatott céljai a gútai Tóth Nikolettnek Elek Zoltán2024. 04. 03., sze – 18:13
A gútai Tóth Nikolett a női kézilabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvárban az előző évek után idén már a csapat meghatározó játékosává nőtte ki magát. A korábban a győri akadémián is megfordult, még mindig csak 22 éves kapust a válogatottszünet alatt zajló minialapozás közben kérdeztük.
A pályafutását Gútán kezdte, hogyan került kapcsolatba a kézilabdával?
Hétévesen kezdtem el kézilabdázni és mivel az anyukám is kapus volt, Mahor Misi bácsi is beállított a kapuba. Először még inkább játékként tekintettem az egészre, aztán folyamatosan érett meg bennem az elhatározás, hogy komolyabban szeretnék vele foglalkozni. Tizenöt évesen kerültem el Győrbe próbajátékra, ahol megfeleltem, és akkor tudatosult igazán bennem, hogy szeretnék eljutni a profi szintre.
Mennyire volt jelentős a változás?
Nagyon nagy különbség volt a két életmód között. Gútán heti 2-3 edzésünk volt, Győrben pedig minden nap, sőt volt, amikor kettőt is edzettünk. Ráadásul kollégista lettem, elkerültem otthonról, így elég hamar fel kellett nőnöm. Hideg zuhanyként ért ez az egész, ráadásul így az iskolában nyolcadik után mondhatni egy év kimaradt, hiszen egyből a gimnáziumba kerültem. Szerencsére ezt a tanárok és én is jól tudtam kezelni, így ha visszagondolok, nagyon nehéz volt, de túljutottam rajta.
Kis túlzással mire belerázódott a győri életbe, hirtelen a BL négyes döntőjére készülő csapatban találta magát.
Váratlanul ért, hogy 2018-ban a szezon végén a felnőttekhez kellett mennem edzésre. Mivel Kiss Éva, valamint Kari Aalvik Grimsbö is sérüléssel küszködött, én is többször bekerültem az NB I-es meccskeretbe. Igaz, pályára még nem léptem, de már az is nagy élmény volt. Ahogy az is, amikor az edzésen például Stine Oftedaltól kaptam a lövéseket. Aztán jött a Final Four, ahol igaz, végül csak a nézőtéren, de közvetlen közelről éltem át, ahogy a csapat megnyeri a Bajnokok Ligáját. Nagyon nagy dolog volt már ez is, életem végéig emlékezni fogok erre.
A következő idényben aztán sikerült bemutatkoznia az élvonalban, majd még egy évvel későb, a koronavírus kitörése után Székesfehérvárra igazolt. Hogyan került képbe az Alba?
Én akkor érettségiztem és nagyon spontán jött, hogy váltani fogok. Májusban írtam alá a szerződésemet és júniusban már kezdtük is az alapozást, hiszen előtte hosszú volt a kihagyás a koronavírus miatt. Akkor még Deli Rita volt az edző, így neki és egy kicsit Golovin Vlagyimirnek köszönhetően kerültem ide. Az első év egy tanulóév volt, amikor szinte csak büntetőkre kerültem pályára, hiszen én voltam a legfiatalabb, de az NBI/B-ben kettős játékengedéllyel rendszeresen játszottam. A következő két évben inkább epizódszereplő voltam, nem lettem még a csapat meghatározó játékosa. Az idei viszont az első év, amikor első számú kapusként számít rám a vezetőedző, Horváth Roland. Ez nagyon nagy önbizalmat ad nekem, viszont a teljesítményem még hullámzó.
Mi kell ahhoz, hogy akár már a szezon hátralévő részében vagy a jövőben stabilizálni tudja a teljesítményét? Mennyit tudnak segíteni a rutinosabb társak?
Az előző három évben nem volt ilyen fontos szerepem, így vannak jobb és rosszabb mérkőzéseim, de azon vagyok, hogy meccsről meccs-re biztos hátteret tudjak nyújtani a csapatnak. Fizikálisan jó állapotban érzem magam, és ha mentálisan is megszokom azt, hogy nem csak beugróként számolnak velem, akkor állandósulni fog a jó teljesítmény. A jó pap is holtig tanul, így minden kapustársamra úgy tekintek, hogy hozzá tud tenni a fejlődésemhez a hétköznapokon és a meccseken is. Korábban az Eb-bronzérmes horvát Tea Pijeviccsel nagyon jó volt a kapcsolatom itt Fehérváron, ő is folyamatosan segített. De még Győrben, mikor idősebb kapusok voltak mellettem, mindig egyengették az utamat. Ha idősebb leszek, egészen biztos, hogy én is így fogok hozzáállni a fiatalabbakhoz.
Most viszont fiatal kapusokkal kezdték meg a szezont és csak nemrég érkezett a csapathoz a rutinos orosz Renata Kayumova. Hogyan látja az idei teljesítményüket?
Kubina Molli egy fél évvel fiatalabb nálam, míg a harmadik számú kapusunk, Orbán Laura még fiatalabb, így ő van most abban a helyzetben, mint amikor én ide kerültem. Ez így van rendjén, neki a legfontosabb, hogy beleszokjon a csapatba. Az alapozás alatt én és Molli is nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a bajnokságban ellenben voltak meccseink, ahol a bravúrok mellett könnyebb gólokat is kaptunk. Az új kapus érkezése ennek és annak tudható be, hogy mi ketten távozunk a szezon végén, vele pedig már a jövő évre is tervezhetnek. Összességében nagyon fiatal csapatunk van és előzetesen a középmezőnyben szerettünk volna végezni. Ez úgy néz ki, többé-kevésbé összejöhet. Bár nagyon kiegyenlített a mezőny, de a hátralévő mérkőzéseinken talán egy picit jobb a sorsolásunk, mint a közvetlen riválisoknak. Májusban viszont nagyon sűrű a programunk, így vízválasztó lesz, hogy az ottani meccseken milyen eredményeket érünk el. Próbálunk meccsről meccsre haladni és minél előbb végezni.
Mit lehet tudni a jövőjéről?
A klub szerette volna, ha maradok, és én is nagyon jól érzem itt magam. Fájni fog a szívem a szezon végén, hiszen remek a kapcsolatom az edzőkkel, folyamatosan megkapom a bizalmat, amiért nagyon hálás is vagyok. A lányokkal is most érzem úgy, hogy az eddigi legjobb közösséget alkotjuk, így nehezen hoztam meg a döntést, de úgy éreztem, hogy négy év után szükségem van a váltásra. Az pedig, hogy hová vezet az utam, rövidesen kiderül majd.
Említette Golovin Vlagyimirt, akivel a juniorválogatottban is dolgozhatott együtt, majd 2022-ben a felnőttek között is debütált. Milyen érzés volt gútai lányként a magyar címeres mezben játszani?
Sosem volt kérdés, hogy melyik országot választom, felvidéki magyarként mindig a magyar válogatottban szerettem volna játszani. Hatalmas megtiszteltetés volt, amikor ez sikerült. Igaz, nem volt minden zökkenőmentes. Egy egész évet végigkészültem a juniorválogatottal a hazai rendezésű Európa-bajnokságra, ahol végül egy adminisztrációs ok miatt nem léphettem pályára. A honosítási folyamathoz ugyanis az Európai Kézilabda-szövetség szabályzata szerint három éve Magyarországon kellett volna élnem, én pedig ekkor „csak” 34 hónapnál jártam. Ez egy hatalmas mélypont volt az életemben, nagyon rosszul éltem meg, mindamellett, hogy örültem a lányok győzelmének. Idővel aztán sikerült rajta túllépnem és 2022 októberében debütálhattam a felnőttválogatottban is. Voltam néhány összetartáson a kerettel, de sokat kell dolgoznom, hogy stabilan ott legyek a nemzeti csapatban. Ez után a szezon után pedig nem is várhatom, hogy érkezzen az újabb behívó. De a jövőben mindenképpen azon leszek, hogy idővel odakerüljek és megvalósítsam a válogatottal kapcsolatos álmaimat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
