Recep Tayyip Erdogan török elnök és az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette az isztambuli és ankarai városházáért folytatott csatát.
A Reuters szerint ez Erdogan legnagyobb választási veresége 22 éve. Az elnök fordulópontnak nevezte az eredményeket, és elismerte, hogy pártja nem érte el a kívánt eredményeket.
Mindkét város polgármestere a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) képviselője és már vasárnap este győztesnek nyilvánította magát. A CHP jelöltjei más török nagyvárosokban és metropoliszokban is sikerrel jártak.
Isztambul polgármestere Ekrem Imamoglu (CHP) a szavazatok többségének megszámlálása után 50 százalékos eredménnyel megvédte isztambuli polgármesteri posztját. Tíz százalékpontos előnye volt az AKP jelöltjével, Murat Kurum volt környezetvédelmi miniszterrel szemben.
Megnyertük a választást. Köszönjük a támogatást”
– mondta Imamoglu a támogatóinak.
Ankara jelenlegi polgármestere, Mansur Yavaş még nagyobb fölénnyel nyert. Éjfél előtt, miután a szavazókörök háromnegyedét megszámolták, már 25 százalékpontos előnye volt az AKP jelöltjével szemben.
Azok, akiket figyelmen kívül hagytak, jelzést küldtek a hatalmon lévőknek”
– mondta Yavaş a támogatóinak.
Erdogan megígérte, hogy tiszteletben tartja az eredményt
Özgür Özel, a CHP vezetője az önkormányzati választások eredményét kommentálva azt mondta, hogy a választók fontos jelzést küldtek a kormánynak.
Megnyitották az ajtót a politika új légköre előtt”
– mondta a pártelnök. Szerinte a választók jutalmazták a CHP polgármestereinek jó munkáját Törökország legnagyobb városaiban, amelyeket a központi kormány támogatása nélkül is jól irányítottak.
Az országos eredmények szerint, amelyek a szavazókörök 80 százalékában kialakult helyzetet tükrözik, ahol a számlálás véget ért, a CHP a szavazatok 37 százalékát, az AKP pedig 36 százalékát szerezte meg. Erdogan egyelőre nem kommentálta a választást.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »