Hermann Róbert történésznél kevesen ismerik jobban az 1848-as forradalom és szabadságharc legapróbb részleteit is. A március 15. alkalmából Széchenyi-díjjal kitüntetett tudós lesújtó kritikát fogalmazott meg az ünnep előestéjén bemutatott Most vagy soha! című filmről.
Hermann Róbert Széchenyi-díjas történész – a március 15-i ünnep alkalmából tüntették ki a jeles tudóst – Facebook-oldalán hétfőn az alábbi bejegyzés jelent meg:
Az Index felhívta Hermann Róbertet, és megkérték, fejtse ki bővebben, miért maradt alul a rendezőként és forgatókönyvíróként Lóth Balázs, Szente Vajk, Rákay "Philip" és Kis-Szabó Márk által jegyzett film egy hard rock zenekar előadásával szemben. Az 1848-as forradalom és szabadságharc avatott ismerője, megannyi, a korral foglalkozó könyv és tanulmány szerzője minden további nélkül megosztotta gondolatait.
Azzal kezdeném, hogy az IMDb-n jelenleg a tízes skálán 1,5-ön áll a film értékelése 13 ezer kritika beérkezése után. Ezt én azért túlzottan pocsék, mondhatni, érzelemvezérelt minősítésnek tartom, hiszen ha az Aranybulla 1,1-et kapott, akkor azért a Most vagy soha! legalább egy 5-ös, vagyis közepes osztályzatot megérdemelt volna – nyitott a történész. – A Most vagy soha! legalább megpróbált film lenni, amit az Aranybulláról aligha mondhatunk el.
A továbbiakban Hermann Róbert úgy kategorizálja a mozit, hogy az
A történész szerint már az első mondat zavarba ejtő, mert kideríthetetlen a határvonal az "ahogy történt" és az "ahogy történhetett volna" között.
Szerencsétlen öszvér
A Széchenyi-díjas tudós úgy véli, lehet úgy is filmet csinálni, hogy fölmondjuk a leckét, amit a gimnáziumi történelemkönyvben olvastunk, de a film alkotóinak ez a verzió szemmel láthatóan kevés volt. Vagy lehet úgy, ahogy Quentin Tarantino csinálta a Becstelen brigantyk esetében, amikor létrehozott egy alternatív történelmet, briliáns szakmai tudással. A Most vagy soha! azonban csak egy szerencsétlen öszvér lett, mert az alkotók nem tudták eldönteni, melyik változatot válasszák.
Talán a hatósági erőszak utalás akart lenni 2006 októberére? Nem tudjuk…
A tudós szerint szemmel láthatóan nem volt történész szakértője a filmnek, a stáblistát átolvasva legalábbis egyetlen történész neve sem bukkan fel ilyen minőségben. (Saját magát felfedezte a "Külön köszönet" rovatban, ami talán egy néhány éve Rákayval lefolytatott beszélgetés következménye.) Ez pedig nagyon kínos, egy hatmilliárd forintos film büdzséjébe bele kellett volna férnie…
Hiszen akkor nem kerültek volna bele a moziba olyan blődségek,
És ez még nem minden
Aztán. A filmben kirendelik a gránátosokat, csakhogy akik feltűnnek a mozivásznon, azok nem gránátosok, hanem egyszerű sorezredi katonák, mivel nem medvebőr fejfedőt hordanak, amit a gránátosok viseltek. De az is sérti a fület, hogy a katonák közötti párbeszédekben keveredik a magyar és a német, nem beszélve arról, hogy az itáliai század parancsnoka és katonái olasz vezényszavakat kiáltoznak. Holott az osztrák hadseregben a vezényleti nyelv egyértelműen és szigorúan a német volt, mivel mindenütt előfordulhattak olyan katonák és főleg olyan tisztek, akik nem az adott alakulat kiegészítési körzetében születtek.
No és az, hogy a katonák csak így egyszerűen Herr Generalnak szólítják a Lukács Sándor által egyébként remekül alakított Ignaz von Lederer lovassági tábornokot, a magyarországi császári-királyi főhadparancsnokot?! Egy ilyen magas rangú és beosztású katonát az alárendeltjei Excellenciás Uramnak, Vezénylő Tábornok Úrnak, Nagyméltóságodnak stb. szólítottak. Ha egy tiszt simán Tábornok Úrnak szólította volna, alighanem elég hamar valami isten háta mögötti helyőrségben találja magát.
De még nincs vége a képtelenségeknek. Farkasch, a titkosügynök a filmben megpróbál utasítást adni a rendőröknek – amit aligha tehetett volna meg, ugyanis egy fedett ügynök nem utasíthatta a Pest város által fenntartott, tehát önkormányzati alárendeltségű rendőrséget. A film egy másik pontján az államrendőrség tagjaként azonosítja magát – csakhogy Magyarországon ilyen testület 1848 előtt nem létezett, és nem is működött. A hazai titkosügynökök pedig többnyire a társadalom középső rétegeiből kerültek ki, nem pedig az olyan lecsúszott egzisztenciák közül, mint Farkasch.
Stancsics kiszabadítása
Amikor Farkasch merényletet akar elkövetni Petőfi ellen, a puskáját úgy tölti meg, hogy egy papírgalacsint, ami a fojtást akarja jelképezni, belegyömöszöl a puska csövébe, majd ráejti a fojtásra a golyóbist. Csakhogy mivel akkoriban még nem huzagolt lőfegyvert használtak az osztrák hadseregben, a golyó egyszerűen kiesett volna a csőből. Merthogy rossz volt a sorrend: előbb a puskaport kell a csőbe tölteni, majd a golyót, és végül, ahogy a nevéből is következik, a fojtást.
De miután Farkasch egy katonai lőfegyverrel akarta végrehajtani a merényletet, s a tölténytáska is vele volt, aligha kellett külön keresgélnie a golyót, ugyanis a gyalogság egybeszerelt lőszert használt, ami olyan volt, mint egy szaloncukor: egyik végében volt a puskapor, a másikban a golyó, és a katona a töltés kettéharapásával fért hozzá mindkettőhöz.
No és Táncsics kiszabadítása a várból! Azt még egy gimnazista gyerek is tudja, hogy a rab forradalmár csak március 15. után határozza el, hogy Táncsicsra változtatja a nevét, mégpedig azért, mert a kislánya nem tudta kiejteni az eredeti vezetéknevét, a Stancsicsot. (Vagy Sztancsicsot, ahogy tetszik.) Azaz a tömeg és Petőfiék nem követelhették Táncsics kiszabadítását, mert a rab írót akkor még nem úgy hívták. (Petőfi naplója is Stancsicsként emlegeti.)
Önmaga paródiája
Hozzáteendő, hogy a Stancsics kiszabadításával kapcsolatos konfliktus is eltér a tényektől, ugyanis Zichy Ferenc, a Helytartótanács alelnöke már akkor felszólította Lederert az író szabadon engedésére, amikor a tömeg éppen csak elkezdett átvonulni a hajóhídon, amint ezt magának Lederernek a jelentéséből tudjuk. Lederer egyébként – a film sugalmazásával ellentétben – annyira rosszul tájékozott volt, hogy még március 16-án sem volt képes pontosan jelenteni az Udvari Haditanácsnak a 12 pont szövegét, holott azt az előző napon németül is több száz vagy több ezer példányban kinyomtatták.
Ezek csak a súlyos történelmi hibák – hangsúlyozza Hermann Róbert –, amelyeknek a felsorolásával nem oda akarok kilyukadni, hogy nem alkothattak volna egy fikciós kalandfilmet a szerzők. Dehogynem, természetesen alkothattak volna. No de akkor is illett volna legalább megpróbálni korhűnek és hitelesnek maradni. Ez viszont nem sikerült, és ezért helyenként átmegy önmaga paródiájába a mozi. Ezek csak a történészi észrevételek, és akkor még nem is érintettük a film esztétikai vonatkozásait… Valóban, az egy másik dolgozat témája lehetne.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
