Függesszék fel az újpesti Árpád kórház üres épületének árverését

Wintermantel Zsolt, az újpesti Fidesz választókerületi elnökeként, Újpest korábbi polgármestereként arra kéri a kormányt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), hogy függesszék fel városrészben lévő Árpád kórház árverését.

Hírdetés

Wintermantel Zsolt és a Fidesz újpesti szervezete szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: az árverést mindaddig fel kell függeszteni, amíg egy megfelelően kidolgozott terv nem készül az újpesti fekvőbeteg-ellátás régen várt helyreállítására és egy új kórház létesítésére.
   
Közölték azt is: a sajtóból értesültek arról, hogy a magyar állam nevében eljáró MNV Zrt. árverésre bocsájtja az Árpád kórház évek óta üresen álló épületét.
   
Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott: „értem a kormányzat szempontjait, a kórház állapotával tisztában vagyok, de mégis úgy vélem, ez a lépés jóvátehetetlen kárt okozna Újpestnek. Ezzel végképp elveszhet az esélye, hogy Újpestnek kórháza legyen”.
   
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az újpestiek kórházat akarnak és az elvárásuk jogos.
   
Újpestnek – mint írta – történelmi jogon és lélekszámát tekintve is jár egy kórház, valamint a helyben lévő fekvőbetegellátás éppen úgy, ahogy ezt önálló város korában meg tudta teremteni magának.
   
Wintermantel Zsolt közölte, annak érdekében, hogy kellő súlyt adjanak az újpestiek jogos elvárásának, aláírásgyűjtést kezdeményez a kórház ügyének támogatására.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »