Január 15-én rendezték meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász mintegy negyven munkatársának immár hagyományos szakmai – közösségépítést is célzó – évkezdő összejövetelét. Az egyházmegyei karitászmunkatársak három különböző intézményben végeznek szolgálatot, ritkán adódik alkalom a közös programra, így az ilyen találkozók különös jelentőséggel bírnak.
A szakmai összejövetelt megtisztelte jelenlétével Tornyai Gábor székesfehérvár-öreghegyi plébános, interaktív előadással segítve a karitászmunkatársak lelki, spirituális elmélyülését.
Előadásában kiemelte, hogy a Karitász égisze alatt segíteni a rászorulókon
A jelenlévők kiválasztották Tornyai Gábor atya gyűjteményéből az őket „megszólító” kavicsokat, és elhelyezték egy Krisztus arcát ábrázoló ikonon; majd arról elmélkedhettek, hogy apró mozaikként hol a helyük az egészben, miként él bennük Krisztus, és együtt milyen képet hordoznak róla.
Ezt követően Farnas István, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia intézményvezetője számolt be a 2023-as év eredményeiről és a 2024-es tervekről.
Magyar László, a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élő Fiatalok Nappali Ellátásának és Támogatott Lakhatásának intézményvezetője az intézményeiket érintő változásokat ismertette.
Sinkovicsné Máté Hortenzia egyházmegyei karitászigazgató a székesfehérvári karitászközpontot érintő feladatokról, számokról, adatokról, valamint a kihívásokról, örömökről és sikerekről beszélt.
A délután kötetlenebb hangvételű folytatásában bemutatkoztak a 2023-ban érkezett munkatársak, majd Borbélyné Somogyi Szilvia igazgatóhelyettes vezetésével csapatépítő játékokon keresztül folytatták az ismerkedést, egymás jobb megismerését.
A program agapéval zárult, amelyen a saját készítésű sütemények mellett a Szent Kristóf Ház különleges képességű fiataljainak cukrászati remekműveit is megkóstolhatták.
Sinkovicsné Máté Hortenzia igazgató/Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
Forrás és fotó: Katolikus Karitász
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »