Putyin Észak-Koreába látogat

Belátható időn belül sor kerülhet Vlagyimir Putyin orosz elnök észak-koreai látogatására, a feltételeket diplomáciai csatornákon egyeztetik – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságírókkal.

A téma azzal kapcsolatban merült fel, hogy hétfőn Moszkvába érkezett Cso Szon Hui észak-koreai külügyminiszter orosz hivatali partnerének, Szergej Lavrovnak a meghívására. A két tárcavezető várhatóan kedden ül majd tárgyalóasztalhoz.

"Vlagyimir Putyinnak érvényes meghívása van hivatalos phenjani látogatásra. Reméljük, hogy ez megvalósul, s az orosz elnök belátható időn belül sort kerít a látogatásra. Annak időpontját diplomáciai csatornákon keresztül tovább egyeztetjük" – mondta Peszkov.

Hírdetés

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Putyin fogadja-e az észak-koreai külügyminisztert, az orosz elnöki szóvivő kijelentette: "egy olyan találkozó lehetőségét, amelyen tájékoztatják az elnököt a két miniszter megbeszéléseinek eredményéről, nem zárjuk ki. Tájékoztatni fogjuk önöket".

Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország minden területen partneri kapcsolatokat kíván kialakítani a KNDK-val. Emlékeztetett rá, hogy erről a két ország vezetői tavaly szeptemberben a Vosztocsnij űrközpontban tartott találkozójukon állapodtak meg. Kim Dzsong Un, a KNDK vezetője akkor észak-koreai látogatásra hívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »