2024. 01. 14.
A jemeni fővárosban több százezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a pénteken történt amerikai-brit légitámadás miatt.
A jemeni kormány szerint egy éjszaka alatt 73 légitámadás történt jemeni célpontok ellen, melynek során 5 polgári személy életét veszítette.
Az október 7-én kirobbant palesztin-izraeli fegyveres konfliktus miatt a jemeni hadsereg bejelentette, hogy támogatni fogják a palesztin nép küzdelmét, és megtorló csapásokat mérnek a háborús bűncselekményeket elkövető izraeli rezsimre és támogatóira.
Éppen ezért a Vörös tengeren lévő ,,Bab Al-Mandab,, átkelőnél támadást intéznek az izraeli kereskedelmi vagy hadihajók ellen. A Húszik leszögezték, hogy megtámadják minden olyan ország kereskedelmi hajóit, melyek a konfliktusban Izraelt támogatják.
Jemen a legutóbbi támadások ellenére is támogatja a palesztin ellenállást
A jemeni kormány pénteken bejelentette, hogy az országot ért amerikai-brit légicsapások nem tántorítják el őket attól, hogy továbbra is támogassák a palesztin ellenállást.
Yahya Saree tábornok szerint ezután is megtámadnak minden olyan hajót, mely Izrael felé tart, vagy pedig a cionista állam tulajdonát képezi.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Jazeera)
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »