Szörényi Éva, Ferrari Violetta, Venczel Vera, Kovács Nóra, Handel Edit, Mosolygó Sára – páran azok közül, akik a filmvásznon Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia bőrébe bújtak. Nem volt könnyű dolguk, hisz egy nagyon bonyolult, ellentmondásokkal teli női jellemet kellett megformálniuk, aki Georges Sand örökébe szeretett volna lépni, maga is írt, de sose tudott kilépni férje súlyos árnyéka mögül. Naplóját Dernői Kocsis László tette közzé 1930-ban, míg 12 évvel később a szintén felvidéki Zsabka Kálmán vitte filmre fiuk, Petőfi Zoltán tragikus történetét.
Szendrey Júlia kora egyik legműveltebb nőjének számított, nem véletlen, hogy sorsszerű volt a találkozásuk, amely sokszorosan végzetes lett Júlia számára. Férje eltűnése/halála után teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került, nem véletlen, hogy felmerült benne az öngyilkosság gondolata, Zoltán fiának levélben írta meg döntése okait. Aztán mégis az életet választotta, s összekötötte az életét Horvát Árpád történésszel, s a kezdetben ideálisnak tűnő házasság idővel pokollá változtatta mindkettőjük életét.
Bár négy közös gyermekük, Árpád, Attila, Viola és Ilona született, de ők sem tudták egybetartani a házasságot, s Júlia élete utolsó éveiben elmenekült a közös családi otthonból.
Gyerekeiket – akik Tarka Művek címmel gyerekkorukban saját lapot is kiadtak – szerencsére nem emlékeztek szüleik megromlott házasságára, igaz, közülük csak Ilona lett hosszú életű, Attila és Viola gyerekkorukban meghaltak, míg Árpád 31 éves korában öngyilkos lett. Pár éve Lacza Tihamér kollégám remek cikket írt Szendrey Júlia különös életéről, ezért itt és most csak pár olyan aspektusra térek ki a költőként, elbeszélőként, naplóíróként és mesefordítóként (ő fordította először magyarra Andersen meséit) is jeleskedő Szendrey Júliával kapcsolatban, amelyekről eddig kevesebb szó esett.
Szendrey Júlia a filmvásznon
Petőfi Sándorról több könyvtárnyi irodalom született már, hisz ő volt az első magyar médiasztár, aki tudatosan építette fel önmagát, s így ő volt az első pletykahős is Magyarországon, akinek minden lépése eseményszámba ment. S ennek az idealizált képnek a részese lett Szendrey Júlia is, akinek a koltói mézeshetekről készült naplóját (ne gondoljanak erotikus leírásra) Jókai frissiben közzétette.
S bár részleteket később is olvashattak a szenzációra éhes olvasók, mégis 1930-ig kellett várni arra, hogy Mikes Lajos és Dernői Kocsis László szerkesztésében Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása címmel megjelenjen a teljes napló a Genius Kiadónál Bethlen Margit előszavával.
Szendrey Júlia élete természetesen a lányregények szerzőit is megihlették, Kertész Erzsébet, Désaknai Mária és sokan mások írták meg a maguk könnyed Szendrey-képét, míg az irodalomtörténészek közül az utóbbi években Gyimesi Éva foglalkozott sokat vele, aki több kötetben adta ki kutatásának eredményeit.
De írt színművet róla Herczeg Ferenc (a bemutatón a Nemzetiben a címszerepet Bajor Gizi játszotta), ahogy Krúdy is megírta a Zoltán fiával való kapcsolatát.
A történetből tévéfilm is készült Hajdufy Miklós rendezésében, Júliát Bordán Irén személyesítette meg, míg Sándort/Zoltánt Lukács Sándor. A XX. század új műfaja, a film is felfedezte magát az 1848/49-es szabadságharcot, ahogy Szendrey Júlia magánéleti viszontagságait.
A hangosfilm előestéjén, 1929-ben Tavasz a viharban címmel már készül egy mára teljesen elfeledett film (egyik főszerepét Ditrói Mór, a Vígszínház egykori legendás igazgatója játssza) György István rendezésében, Zsabka Kálmán és Palásthy Géza forgatókönyve alapján, s a Znióváraljáról elszármazott, botrányairól és politikai pálfordulásairól elhíresült Zsabka 1942-ben Szeptember végén címmel leforgatja első, s egyetlen játékfilmjét is, amely az özvegy és fia korántsem felhőtlen viszonyára koncentrál.
Ahogy az özvegy, úgy a fia se tudott egy pillanatra sem kilépni a zseni férj/apa árnyékából. A film főszerepeire Zsabkának sikerült több neves színészt megnyernie, így a költő özvegyét a kor egyik sztárja, Szörényi Éva, míg a fiát Horváth László játszotta, de egy-egy jelentben feltűnik Ladomerszky Margit, Mihályi Ernő és Makláry Zoltán is.
A második világháború után minden generáció megcsinálta a maga 1848-as évfordulós filmjét, a népi demokrácia 1953-ban Ranódy László és Nádasdy Kálmán rendezésében varázsolt elénk egy nagyszabású történelmi tablót, amelyben Görbe János Petőfije mellett Szendrey Júliát Ferrari Violetta játszotta el (a film igazi főszereplője a Bemet alakító Makláry Zoltán volt), majd a fényes szelek lezárásaként Kardos Ferenc Petőfi ’73 címmel vonultatta fel az egykori eseményeket, amelyben Petőfi Kovács Mihály, míg hitvese Kovács Nóra volt.
S ne feledkezzünk meg az idén mozikba kerülő Most vagy soha című kalandfilmről, amely a mindenkori magyar filmgyártás egyik legdrágább költségvetésű filmje lesz,
Lóth Balázs rendezésében a lánglelkű költőt Berettyán Nándor, míg Júliát Mosolygó Sándor játssza. S itt kell szólni két olyan filmről, amelynek a főhőse Zsabka filmjéhez hasonlóan ismét a költő hitvese.
Mátis Lívia forgatókönyvéből 1972-ben Mészáros Márta rendezi a Zsabka filmjével megegyező című Szeptember végén című tévéjátékot, amelyben már együtt dolgozik Cseh Tamás és Bereményi Géza, míg Júlia szerepét Venczel Vera kapja. A film az özvegy és férje, Horvát Árpád (Győry Emil) harmonikus kapcsolatból pokollá változó viszonyára összpontosít, s igazi feminista alkotásként Júlia mellett teszi le a voksát, bár végig árnyaltan ábrázolja a kényszerből egymásra találó, majd egymást pokolba kívánó két ember kapcsolatát.
1984 szeptember 6-án mutatták be a magyar mozik Elek Judit filmjét, a Mária-napot, amely Pethő György forgatókönyve alapján készült, s 1866 szeptember 8-án játszódik Rózsahegyen, Szendrey Ignác házában (Júlia apja matuzsálemi, 95 éves kort ért meg). A kissé elnyújtott film a család körüli fojtott indulatokra koncentrál, a rákos Júlia hiába próbál elmenekülni férjétől és a gyerekeitől, s ahogy egy igazi drámai történetben szokás, mindenki mást szeret. Júlia húga, Marika, aki Gyulai Pál hitvese, inkább Petőfi bátyja iránt táplál érzelmeket, míg Gyulai Pál Júliába szerelmes. A rendező Júliát egy táncosnőre, Handel Editre bízta, Gyulai Pált pedig a később rendezőként befutott Csiszár Imrére. Marikát Igó Éva személyesítette meg, míg Szendrey Ignácot a több évtizedes amerikai emigrációból hazatért Szabó Sándor. A film a Magyar Filmszemlén megkapta az operatőri díjat (Novák Emil).
A két elfeledett felvidéki alkotó, Zsabka Kálmán és Dernői Kocsis László
A szélsőjobbról indult, s a baloldalon kötött ki a sokgyermekes családból Znióváraljáról indult Zsabka Kálmán (öccse, Gyula híradó-operatőr volt), aki 1897 október 19-én született, s Budapesten halt meg 1971 augusztus 29-én. Az őszirózsás forradalom idején, 1918. decemberében részeg tengerészek járőrének vezetőjeként részt vett és meg is sebesült egy Rákóczi úti éjszakai lövöldözésben.
A Tanácsköztársaság idején színészként különböző városokban játszott kisebb vidéki társulatoknál. 1920. novembere és 1921. februárja között egyik vizsgálati foglya volt az ún. Britanniásoknak, akik önbíráskodó tiszti különítményesek és hozzájuk verődött hazafiak voltak és hónapokon át járták és félelemben tartották az éjszakai Budapestet. Számlájukon zsarolás, fosztogatás, súlyos testi sértések és politikai gyilkosságok sora szerepelt. 1921-ben részt vett a nyugat-magyarországi harcokban, ahol a Rongyos Gárda egyik századának a parancsnoka volt.
Első szervezője a Turul Szépmíves Bajtársi Egyesületnek, utóbb a testület fővezérévé választották. 1923-ban A Nép című lap munkatársaként többször is rágalmazási sajtóperbe keveredett.
Ezekben az években irredenta, nemzeti témájú verseket publikáló költőként is számon tartották. 1924-ben De szolgák nem leszünk!, míg 1941-ben Az örök Tiborc címmel jelent meg verseskötet. 1926-ban főtitkára volt a Gábor Áron Székely-Magyar Munkás Szövetségnek. Ugyanez év márciusában rendőröknek kellett kiszabadítaniuk egy szocialista ünnepségről, ahol provokálva a szónokot a tömeg csaknem agyonverte. 1927. októberében a Nemzeti Színházban szalmiákszeszes bűzbombát dobott a színpadra, tiltakozva a színház igazgatójának és a szerzőnek zsidó származása ellen. Másnap kiderült, hogy a színházban és az épület előtt rendezett tüntetés egyik szervezője is ő volt.
1928-ban vezető beosztású tagja volt az Ébredő Magyarok Egyesületének.
1938-ban alapító tagja volt a Héjjas Iván vezette Magyar Fajvédők Országos Szövetségének. 1944-ben ő hozta létre a zuglói XIV/2. KISKA (Kisegítő Katonai Alakulat) századát, amely a németek ellen harcolt és otthont adott a Vörös Brigádnak. Mint ellenálló a háború után jelentkezett és felvételt nyert a Partizánszövetségbe és a Szociáldemokrata Pártba. Később, a szocializmus éveiben társaival rendszeresen tartottak 10-20 fős összejöveteleket zuglói lakásán vagy egy közeli étteremben, ahol találkozóik gyakran féktelen italozásba fulladtak. Fegyvert gyűjtöttek, céljuk a hatalom megdöntése volt, ezért az állambiztonság megfigyelte őket. Halálakor a Népszava, mint az antifasiszta ellenállás egyik hőséről emlékezett meg róla.
Hozzá képest az 1903 április 22-én Dernőn született Kocsis László igazi szürke eminenciásnak számított, aki huszonéves kora óta ott sertepertélt a politikusok körül (halála után barátja, Mihályfi Ernő adott ki egy színes gyűjteményt írásaiból Politikusok és kalandorok címmel), de sose akart főszereplő lenni. A Pesti Napló 1926-27-ben sorozatokban közölte az Andrássy Miklós életét megörökítő Dervisgenerális című regényét, de később teljes mértékben az újságírás mellett kötelezte el magát. 1927 és 1939 között Mihályfi Ernővel és Szabó Lőrinccel együtt adják ki Az Est hármaskönyvét, míg 1930-ban Mikes Lajossal közösen a Szendrey Júlia naplója alapján készült ún. tényregényt.
Ekkoriban egyik alapítója a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Pártnak, de mindig a háttérben marad.
1966-ben adja ki egykori munkatársáról, a második világháború végén mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endréről írt monográfiáját. Fia, Tamás is követte az újságírói pályán, aki a rendszerváltás után egy ideig a nagy népszerűségnek örvendő Képes 7 főszerkesztője is volt. Jellemző, hogy Dernői Kocsis László szülőfaluja iránti tiszteletből felvette a település nevét, de a faluban már nem őrzik az emlékét.
Petőfi Sándor születésének bicentenáriumán egy kicsit több fény vetült a hitvesére is, de máig nyitott kérdés, hogy ő volt-e a „feleségek felesége”, ahogy érte lángoló hitvese írta vagy a férje emlékének árulójaként érdemes-e az utókor figyelmére. Javaslom, válasszuk a tisztes középutat!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
