Az ukrán nemzetépítés új divatja a helyes nyelvért való küzdelem.
A 30 évvel ezelőtt kezdődött nemzetépítési küzdelem újabb szakasza ez. Az első még teljesen rendben is volt, az arról szólt, hogy legyen az ukrán nyelv felemelve az orosz szintjére. Mert a 80-as évek végére már az a helyzet alakult ki, hogy a pár 1939-ig lengyel területet leszámítva mindenhol az orosz dominált: Kelet-Ukrajnában és Dél-Ukrajnában teljesen, a középső részen kevésbé, de ott is erősebb volt az orosz az ukránnál. S ez végülis teljesen normális igény volt: az ukránok tudjanak olyan szinten beszélni ukránul, ahogy oroszul beszélnek.
Aztán jött a második szakasz: az orosz erőszakos kiszorítása. A majdani puccs óta ez egyre erősebb.
Immár jön a harmadik szakasz: belekötés az ukránul beszélők „hibás” beszédébe is. Hibás alatt jellemzően orosz hatásnak vélt elemek értendők.
A mérce az irodalmi nyelv, melyet azonban nem beszélnek a hivatalos személyek se.
Arról se vesznek tudomást az aktivisták, hogy az ukrán nyelvterület nyitott északra és keletre is: északnyugaton összefolyik a belarusz nyelvvel, északkeleten és keleten meg az orosszal, széles övezet van, ahol a nyelvjárásról nem állapítható meg melyik nyelv része.
Amibe minden purista nyelvvédő beleesik: a saját nyelvünket romboljuk, ha ellenségnek nyilvánítjuk nyelvjárásainkat.
Amit itt megfigyeltem az hangtani jellemzően, ez a legkönnyebben érthető. Hiszen a szavak elleni harc más ügy, ez nem szokott bajt okozni. Persze az ukrán esetében ez nehézkes eleve, az orosz közeli rokonnyelv, a két nyelv egymástól kb. 500 éve vált el, így elég kevés az esély az orosztalan szókincsre. Ill. ez persze egyes speciális esetekben lehetséges, lásd pl. a hónapok nevét.
Ebben az ukránoknak pont szerencséjük van. A szláv nyelvek ugyanis a hónapokat illetően 2 csoportra oszlanak: ahol mág az ószláv hónapnevek használatosak és ahol ezek le lettek cserélve a latin hónapnevekre. A szláv neveket használják a belaruszok, csehek, horvátok, lengyelek, ruszinok, ukránok, a latin neveket használják a bolgárok, bosnyákok, macedónok, montenegróiak, oroszok, szerbek, szlovákok, szlovének, szorbok.
Külön vicces a szláv hónapneveknél, hogy nem azonosak. Pl. „levélhullás” hónap (ósszláv листопадъ) az horvátul október, míg csehül meg november.
Szóval itt az ukránok könnyedén megkülönböztethetik magukat az oroszoktól.
A harc viszont főleg a kiejtés miatt van. A következőket találtam:
- в, и, ч, щ betűk,
- zöngétlenedés,
- keménység/lágyság.
Az első pont a legegyszerűbb.
A „в” oroszul szinte mindig úgy ejtendő, ahogy a magyar „v” hang, azaz réshangként, míg az ukránban közelítőhang: vagy ugyanott – labiodentálisan -, ahol a réshang, de sokszor egészen hátul, velárisan, ahogy az angolban a „w”. Az oroszban a „w” ejtés kizárt, míg a közelítőhangos ejtés csak magánhangzók között fordul elő, spontán beszédben – egyébként ez magyarul is így van normál spontán beszédben, csak az „odafigyelős” beszédben mindig réshang a „v”.
Az и helyes ejtése mint az angol /ɪ/ – pl. a „kit” szóban -, viszont oroszajkúaknak ez teljes idegen hang, helyette /ɨ/ hangot ejtenek, amit az oroszban „ы” betűvel írnak.
A ч oroszul mindig lágy, míg ukránul mindig kemény. Természetesen az ukránok zöme lágyan ejti.
Ami a щ betűt illeti, ott alig 50 éve vált el egymástól a két ejtés. Ennek ejtése „scs” volt mind oroszul, mind ukránul. A hivatalos orosz-magyar átírás máig „scs” alakban ír át, lásd „Hruscsov”. Azonban az oroszban ez lassan megváltozott, s mára teljesen elterjedt a „lágy s” ejtés – így már a korábban mindig lemény orosz „s” hangnak lett „párja”. Az ukránban viszont ez nem jelent meg, maradt az „scs”.
Az oroszban a zöngétlenedés sokkal gyakoribb, mint az ukránban. Oroszban minden szóvégi zöngés osztruens mássalhangzó átváltozik zöngétlen „párjává”, kivétel ez alól csak a gyors beszéd, amikor a következő szó zöngés kezdetű. Tehát pl. az összes -ov végződásű vezetéknév ejtése „of”. Ezzel szemben az ukránban szóvégen sosincs zöngétlenedés, s más helyzetben se mindig.
A kemény/lágy megint más kérdés.
Az oroszban szinte teljes „párosítás” van e tekintetben. A b, f, d, l, m, n, p, r, s, sz, t, v, z mássalhangzók lehetnek kemények és lágyak. Az ukránban viszont ezek közül kemény és lágy csak a d, l, n, r, sz, t, z lehet, a b, f, m, p, s, v mindig kemény.
Az oroszban a c, g, h, k és a zs mindig kemény, a cs és a j pedig mindig lágy. Itt az eltérés: az ukránban viszont: a cs mindig kemény, míg a c lehet kemény és lágy is.
Az eredmény: a legtöbb ukrán az orosz szabályok szerint ejt. Azaz ahol az oroszban nincs lágyság, ott kemény hangot ejt + j hangot, ahol pedig az oroszban lágyság van, de az ukránban kemény hang + j kellene, ott lágyat ejt.
Magyar füllel ez észre se vehető igazán, hiszen a mai magyarban csak 3 kemény/lágy „pár” van. Az átlag magyar észre se veszi, hogy mi a különbség pl. egyrészről lágy m és másrészről kemény m + j között, de orosz/ukrán füllel ez hatalmas eltérés.
A dolog annyira elterjedt, hogy még a láthatóan „csinált” beszédben is bajt okoz. Direkt belehallgattam az orosz anyanyelvű Zelenszkij elvtárs ukrán beszédeibe. Láthatóan alaposan fel lett készítve, de ami az и-t illeti, ő is klasszikus orosz ы-t mond a helyén ma is.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
