1989. november 17-e már csak egy régi, egyre jobban elhalványuló emlék. Akkor többen teljes mellszélességgel bekapcsolódtunk az eseményekbe. Úgy gondoltuk, végre eljött a pillanatunk, végre a történelem kerekét a kezünkbe vehetjük és egy emberségesebb világ nyitányát készíthetjük elő. Nem volt idő jegyzetelni, az egyik esemény követte a másikat és sokat ültünk a szlovák tévé előtt, mert érdekelt minket, mi történik Prágában és Pozsonyban. Közben személy szerint a Kossuth Rádiónak és a Szabad Európa Rádiónak interjút adtam, ami azután némi bonyodalmakat okozott.
Sokan bekapcsolódtak az eseményekbe, mint Varga Tibor operatőr, Furman Zoltán fényképész, Csala Kornélia és férje András, Kolár Péter, a város csemadokos mindenese, Szanyi József, Komjáti Attila, Gánóczi Andor, Stubnya Attila és Váraljay Ottó, aki a háttérben figyelte az eseményeket, s tőle sok értékes gondolatot vételezhettem, hogy most csak azokat említsem, akik már nem lehetnek közöttünk. Legtöbben a Kassai Magyarok Baráti Társasága tagjaként kapcsolódtak be az eseményekbe. Néhányán az említettek közül már emléktáblát kaptak, többségükről megfeledkeztünk. Együtt dolgoztam Peter Schutzcal, aki akkor kezdte újságírói pályafutását. Furcsa, azóta nem fogadja köszönésemet. Másik munkatársunk, aki lapot adott ki Kassán, Svájcba menekült… Egyszer adott magáról életjelt.
1989 előtt Kassán nem tudtunk ellenzéki csoportokról. Véletlenszerűen hallottunk egy-két társaságról, melyek azonban drogoztak, így nem kívántuk felvenni velük a kapcsolatot. A magyarországi ellenzékkel meg esetleges, laza volt a kapcsolat. Tőlük kaptam meg Duray Kutyaszorítóját. Egyedül Pozsgay Imre megbízottai kerestek föl minket rendszeresen. Nevezetesen Szesztay András és Vass Csaba szociológusok. Megkaptuk tőlük a titkos anyagokat.
Vass és Szesztay egy alkalommal Bibó Istvánról tartottak előadást a Csemadokban. Ezt követően a helyi pártbizottság elővette Kolár Pétert, hogy ez mi akart lenni. Ő pléhpofával azt válaszolta, kísérleti műsor. – Hogy-hogy? – Kíváncsiak voltunk, miképpen hat a fiatalokra az ellenséges propaganda. – És hogyan hatott? – Sehogy. Nem voltak kérdések.
Sokunk számára ez az időszak felejthetetlen élmény maradt. A magyar 1956-ot csak áttételesen, a rádión keresztül élhettük meg, 1968-as prágai diákként „egyenesben” éltem meg, amikor a városi buszok előtt és mögött szovjet tankok közlekedtek…
1989-ben már tudtuk/éreztük, véget ért egy reménytelen korszak, miután Gorbacsov (1931–2022) került hatalomra és meghirdette a peresztrojkát és glasznosztyot. Őt valamilyen oknál fogva hiteles embernek éreztük és nem csalódtunk benne. De a husáki Csehszlovákia a változások végén kullogott. Kárpátalján örömteli változások vették kezdetüket, Magyarországon és Lengyelországban is. A Vasárnapi Újság c. rádióműsor az egyik kassai mellékutcán reggeltől zengett. Mindenki azt hallgatta. Amikor Alexander Dubček megszólalt a magyar tévé Panoráma c. műsorában, Szlovákiában a tévéantennákat átállították déli irányban.
A középiskolások kivonultak az utcákra és követelték, hogy a szülők csatlakozzanak hozzájuk. Az egyetemisták nehezen mozdultak, tanácstalanok voltak. Zeleň Tamás, aki akkor egyetemista volt, felkérésre kezdte felvilágosítani őket, mi a teendő, mit követeljenek. Hozzá fordultak, mivel magyar volt, és Magyarországon már a dolgok előrehaladottabb állapotban voltak.
Részben ezt a felejthetetlen a hangulatot idézte Veres Timea történész, aki nekilátott feldolgozni az akkori történések egyik szeletét, a kassai és kelet-szlovákiai magyarok szerepét a bársonyos forradalom idején. Ő tartott nemrégiben előadást a MaJel Rovásban. Amíg hallgattam szavait, sok minden megfordult a fejemben, amit az elébb leírtam.
Sokan távoztak azóta az élők sorából, mielőtt emlékeiket, tapasztalataikat rögzíteni tudták volna. Akadtak olyanok is, akik megváltoztatták véleményüket és a tényektől teljesen elrugaszkodott történetet adtak később elő. Meg persze, sok minden menthetetlenül a feledés homályába merült.
Csak egy esetet említek. Volt egy színházi kritikusunk, akinek a véleményeit döbbenten olvastam. Pont az ellenkezőjét írta, mint amit én láttam. Ez pedig rettenetesen zavart. Annyira értetlen lennék? Tréfásan azt jegyeztem meg, hogy fordítva ül a nézőtéren, háttal a színpadnak. Egy alkalommal a premier után minden színésznek és a rendezőnek örömmel gratulált, ölelgette őket és dicshimnuszokat zengett. Azután megjelent a kritika, mely a sárga földig húzta le a darabot! A menyasszonya ezek után kijelentette a jelenlétemben, hogy egy ilyen jellemtelen fráterhez nem fog feleségül menni. Mégis hozzáment! Válás lett a dologból. Férje a váltás előtt arról értekezett a sajtóban, hogy azért tud jó színházi kritikákat írni, mert marxista alapokra épít. Jött november 17-e – és láss csodát –, megvilágosodott. Akkor a karácsony csodájáról kezdett értekezni. Amikor erre rákérdeztek, hogy most akkor valójában miben hisz, annyira futotta erejéből, hogy az illetőt meghívta egy kupicára…
Jutka az elején az Együttélés szervezésében vállalt tevékeny szerepet, későbbi férje az FMK-ban. Majd Jutka is átigazolt. Amikor ezt a fejéhez vágták, teljes határozottsággal állította, ő soha nem volt az Együttélés tagja. Mindketten idő előtt távoztak.
Ilyen és ehhez hasonló „illetlen” emlékek kezdtek felmerülni, amikor Veres Tímeát hallgattam.
Előadása végén teret biztosított, hogy a jelenlevők felelevenítsék akár emlékfoszlányaikat is.
Ő is Gorbacsovval kezdte, hiszen ő volt ennek a korszaknak a kulcsfigurája. Világossá vált, a Szovjetunió ezentúl már nem fog beavatkozni az érdekszférájába tartozó országok belügyeibe. Kassán lehetett fogni a magyar televíziót Panoráma c. adását, mely a változások erőteljes támogatója volt. 1989 áprilisában sugározta az Alexander Dubčekkal készült interjút. A Kassán tanuló magyar egyetemisták tájékoztatták a változásokról szlovák társaikat. Tehát információforrást jelentettek. A fiatalok meg már nem igazán akartak belépni a kommunista pártba.
Az előbbit a Tóth Károly körül alakult csoport állította össze. Ezt többnyire nyugat-szlovákiai magyarok írták alá. Az előadó emiatt nem volt benne biztos, hogy annak híre eljutott-e Kelet-Szlovákiába. (Emlékezetem szerint igen.) Háromszázan írhatták alá. Gál Sándor költő is, aki akkor Kassán élt. A Harminchármak onnan kapta nevét, hogy 33 közéleti személyiség írta alá, ezt is elsősorban a nyugat-szlovákiai magyarok támogatták.
Az előadót ki kell egészítenem, mert személyesen gyűjtöttem Kassán aláírásokat e dokumentum alá. Egyik lakásból az ismerősök küldtek a többi magyarhoz. Mindenki készségesen írta alá. Egy családban csak a feleség, a férjét nem engedte, nehogy esetleg elbocsássák emiatt az állásából. De akkor már ez szóba sem jöhetett.
Mindkét dokumentum az ország nemzetiségi politikájának felülvizsgálatát szorgalmazta. Többek között a Thália Színpad önállóságát is.
Hogy hogyan szerveződött a kassai magyar ellenzék, ez egy nagyon bonyolult kérdés – szögezte le az előadó. Nagyon kevés anyag áll rendelkezésre.
Ebben a vonatkozásban Marcel Strýko neve került szóba elsősorban, de Veres kutatásai szerint, ezzel az underground csoporttal nem nagyon tartottak fenn kapcsolatot. (Feleségem kolléganőjének férje ehhez a csoporthoz tartozott. Tőle tudtam meg, hogy ez a társaság drogozik és nem vehető komoly ellenzéki csoportnak, ahová ráadásul – ahogy később kiderült – a titkosszolgálat is beépült. Strýkoval szemben tehát komoly fenntartásaink voltak és a későbbiekben sem vele vettük fel a kapcsolatot.)
A Strýko körüli csoport útkereső fiatalokból állt – mondta Veres –, akik jógáztak, a keleti vallásokkal foglalkoztak, festettek, írtak… Strýko komoly írásokat tett le az asztalra, melyek átgondolt, filozófiai gondolkodásra vallanak. Folyóiratot hoztak létre, meg egy együttest is. Ők Prágával tartottak fenn kapcsolatokat. Ott megtalálhatók a kassai szamizdat kiadványok is. Akadt néhány kassai is, aki aláírta a Charta 77-et.
1989. november 17-e péntekre esett. A prágai diáktüntetés híre úgy jutott el ide, hogy akadt néhány kassai, aki a prágai tüntetésen részt vett, tapasztalták a rendőri brutalitást. Az éjszakai vonattal hazajöttek és mit láttak? Semmit! Az emberek számára nem létezett olyan fórum, ahol az információkat át lehetett volna adni. Szombat jött, majd a vasárnap. De 20-ától, hétfőtől már Kassán is megkezdődtek a tüntetések és a továbbiakban folytatódtak. Novemberben, de december folyamán is. 20-án gyertyás felvonulás indult, melyet a műszaki főiskolások kezdeményeztek. Egy napra rá a Šafárik Egyetem diákjai is csatlakoztak. Újabb hullámot vertek a decemberi romániai események.
A diákok, egyetemisták járták a környező falvakat és tájékoztatták az ott lakókat, mi zajlik Kassán. A termelőszövetkezeti elnökök is hívták a fiatalokat. Ahová busszal és vonattal el lehetett jutni, oda elmentek. Ahol az állomáson még világított a vörös csillag, az emberek nem voltak vele tisztában, kikapcsolhatják-e, vagy sem. Az egyik diák szólt, s a forgalmi irodában kikapcsolták.
Novemberben jelent meg a Kassai Fórum a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetének köszönhetően. Hosszú idő után ez volt az első magyar lap Kassán. Két számot élt meg. A harmadik kézirata valamelyik miskolci nyomdában tűnt el. A lap hozta az éppen aktuális események hírét.
Kassán nem a Nyilvánosság az Erőszak Ellen alakult meg, hanem éppen a prágai kapcsolatok miatt a Polgári Fórum. Ennek koordinációs bizottsága november 26-án jött létre a Fő utca és az Erzsébet utca sarkán. (Egykor emléktábla is emlékeztetett erre, de azóta levették.) A Marcel Strýko környezetéhez tartozó emberek alakították. Az alakuló ülésen ott voltak az állambiztonság emberei is, akikről ez ismert volt. Ma már demokrácia van, mindenki itt lehet! – hangoztatták a jelenlevők. Ebbe bekapcsolódott a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) helyi képviselete. Nevezetesen Csala Kornélia.
Közben hamis aláírásgyűjtést folytattak a magyar autonómia érdekében a Fő utca alsó végén. Kik álltak ennek hátterében, máig rejtély. Ilyen célból Révkomáromban is folyt aláírásgyűjtés. Kolár Péter igyekezett ezt cáfolni a nyilvánosság előtt. Erre a decemberi eleji nagygyűlésen az Állami Tudományos Könyvtár előtt nyílt módja a Csemadok nevében.
Nem messze ettől a helyszíntől állt Klement Gottwald szobra, melyet fekete műanyagfóliába csomagoltak. Valakik azután kicsomagolták. Ezt követően bedeszkázták, majd Sacára vitték. A pártház előtt álló Lenin-szobornak is ez lett a sorsa.
Az előadó végezetül szólt az FMK megalakulásáról (XI. 18.), néhány napra rá a Független Diákhálózat (XI. 22.), a Csehszlovákiai Magyarok Fóruma (XI. 22.), majd januárban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és azután az Együttélés megalakulásáról.
Ami meglepte Veres Tímeát kutatásai során, hogy a nyugat-szlovákiaiak mennyire nem tudták, mi zajlik keleten. Ez vonatkozott az Új Szóra is.
Beszámolt még a Kassán megjelenő lapokról, szórólapokról. A Thália volt ebben az időben a központ, ahol számos vita, fórum zajlott. Délutánonként megtelt a színház és parázs viták zajlottak a Csemadokról, a magyar iskolákról és óvodáról is. Rendszerint telt ház volt.
A városban jelentős szerepet játszott a Thália a romániai események kapcsán. A színpad Polgári Fóruma tiltakozott a román nagykövetségnél. A gyertyagyújtás után a Tháliánál olyan gyűjtés indult be, mely tevékenység egész decemberben folytatódott. Öt kamion vitte a humanitárius segélyt. Gyógyszert, élelmet, ruhát…
Ha visszagondolunk ezekre az eseményekre, tudatosíthatjuk, micsoda nagy dolog történt velünk, hogy ezt átélhettük! Kiderült, a szabadságért meg kell küzdeni – emlékeztetett Veres.
Végezetül megemlítette, hogy a Fórum Kisebbségkutató Intézet két vaskos kötetet adott ki 2009-ben és 2010-ben A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok címmel, melyből erre a korszakra vonatkozó sok ismeretet lehet szerezni. Az előadó azzal szembesült Prágában, hogy ott november 17-e komoly ünnep, nem úgy mint nálunk. Ott százezrek vonulnak ki az évfordulókor. Ma sem tökéletes minden, de nagy dolog, hogy szabadon beszélhetünk mindenről. Ezt pedig november 17-nek köszönhetjük. Nem szabad ezt elfelejtenünk.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
