Európában a társadalmat megváltó ideológiákról sorra kiderült, hogy utópiák. Ideológusok és fantaszták álmodtak és tártak a kapitalista társadalmak elé megvalósítható és megvalósítandó jövőképeket. Tették ezt a saját megváltás-receptjeik szerint, mintha valóban az időnként már elviselhetetlen életkörülményeken akartak volna (humánus szívvel) javítani. Mintha keresztényi együttérzés sarkallta volna őket, ami persze nem volt igaz.
Marx Károly a keresztény vallást a nép ópiumának tartotta. Amikor a politika boszorkánykonyhájában hozzáláttak a múltat végkép eltörölni, a véres forradalmak, polgárháborúk és társadalmi kataklizmák után kiderült, hogy az emberiség megváltása nem adatott meg a 19. és a 20. század „filozófusainak”, Marxnak, Engelsnek, Leninnek sem. Ma úgy tűnik, hogy közülük a legnagyobb pályát Marx Károly futotta be.
Az európai neomarxista, újkommunista szédelgők éppen napjainkban állítgatnak Németországban, Hollandiában és másutt, az új érát szimbolizáló szobrokat. A huszonegyedik századi Európa „megváltásának” jegyében! Mert szerintük az eltörlendő múltat a nemzetállamok jelentik. A módszer rafinált kíméletlensége, a szimbólumok jelentése szinte hajszálra megint ugyanaz!
Korábban, még hiszékenyebb éveimben törvényszerűséget, ok-okozati összefüggést kerestem és láttam a társadalmi viszonyok menetében, amelyek szerint joggal próbáltam megsejteni, mit hozhat a jövő. Egyszer sem találtam el! Nem azért, mert a politikát és a Marx, Engels, Lenin műveiből származó kriptaszökevény címeket, mint például a „Néptömegek és az egyén szerepe a történelemben” a kultúra egészében értelmeztem, ahol a társadalmi gondolkodás nívója a kultúra és a szellem nívójától függ, s ahol a szellem határozza meg a gyakorlati gondolkodást. (A pénzügyi háttérhatalom szerepéről akkoriban, ahogy sokan mások, hírből sem hallottam.) Ebből következett aztán a kérdéseim naivitása.
Hogy lehet az, hogy Marx Károly, aki Johann Sebastian Bachhal a német szellemiséget szívta magába, társadalom megváltó hevületében még véletlenül sem asszociált Bach kórusműveire? És itt a hangsúly a kórusműveken van, amelyeket a társadalom művészeti pandanjának is tekintheti az ember – gondoltam akkoriban. Ebből a szempontból akár Kodály kórusműveit is említhetném a mai olvasó számára. Kórusokat, amelyek a szólók, vagyis az egyének, és az egymásra figyelő, egymást respektáló együtthangzás, vagyis a társadalom egészének a megbízható építményei.
Sokáig nem értettem, hogy a politikai gondolkodás hogyan lehet ennyire pőrén független (és ignoráns) a sokkal mélyebb és tartósabb igazságokat hordozó művészettől, kultúrától. Ma már tudom, hogy nem az ideológia pöffeszkedő rátartiságáról volt (és van) szó. Elengedhetetlen volt annak a felismerése, hogy a nagy társadalmi változásokat nem a természetes fejlődés okozza (ahogy azt korábban meggyőződéssel hittem), hanem – talán sokaknak még ma is hihetetlen – a pénzügyi háttérhatalom hosszú lejáratú (ha úgy tetszik, világfelforgató) tervezései.
Tudom, hogy a következő kérdésfelvetésem általános megbotránkozást okozhat, de a kérdések nem ok nélkül merülnek fel. Kilépve az esztétika kissé steril közegéből, Picassóval kapcsolatban tenném fel az éppen föltoluló kérdést: Vajon Picasso avantgárd szemlélete az egymást követő generációk tudatában milyen társadalmi tartalmakat generálhat? Nem igaz, számomra legalábbis nehezen elfogadható, hogy a politikai gondolkodás egészséges maradhat, ha a kultúra mélyebb, tartósabb igazságaitól függetleníti magát.
A reneszánsz és a barokk határán alkotott Monteverdi egyesek szerint a modern zene megteremtője. Novák Szabó Lívia karnagy mondja: „Monteverdi madrigáljai egyik felét még tökéletes reneszánsz stílusban komponálta, szigorúan betartva annak minden szabályát. Életműve másik felében azonban már „új utakra tör”, egészen új megoldásokat teremt. Vajon Klaus Schwab és a pénzügyi háttérhatalom a még létező nemzetállamok korszakából a Great Resettel a New Age korszakába, az „új világrendbe” történő halálugráskor figyelembe veszi-e Monteverdi mélyreható alkotói bölcsességét? Szerintem nem. Bár a szellem valaha egységes volt, a századok alatt, fejlődése következtében mára minden egész részekre tört.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
