A NER eddigi 13 éve alatt sok minden történt ebben az országban és a világon egyaránt. Olyan szinten és olyan gyorsasággal változott meg a világ az elmúlt években, amely talán még azokat is meglepte, akik tisztában vannak azzal, hogy ezek a változások nem akkor és abban a pillanatban kezdődtek, amikor a szemünkkel láthatóan is megindultak. Ezen gyökeres változások ellenére a NER uralma töretlen, melyet a hamis propagandától kezdve a gazdasági uralmon át a remek, taktikus politikai húzásokig sok mindennek köszönhet. Ez persze rajtuk kívül mindenki számára demoralizáló, hiszen olyan sok idő eltelt már, hogy a magyar társadalom egy jelentős része úgy gondolja, soha az életben nem lesz változás. Ez persze nem igaz, jellegtől és tulajdonságoktól teljesen függetlenül egyetlen földi uralom sem tart örökké, habár azt is elismerem, hogy ez vajmi kevéssé vigasztalna például egy olyan embert, aki mondjuk a teljes életét úgy élte le, hogy Magyarország egy jelentős része török hódoltság alatt állt. Neki az a kevés idő, amely itt megadatott, valóban mozdulatlan és megváltoztathatatlan volt.
Valahogy ennek a tudatát, a megváltoztathatatlanság béklyóját érzi most is az ember, ha a magyar társadalmat szemléli, vagy éppen aktív módon, beszélget is az „utca emberével”. Paradox módon a világ folyamatos mozgása és nyugtalansága, amely „odakint” zajlik, szintén ezt a változatlanságot, ezt a nyomasztó mozdulatlanságot erősíti idehaza, persze erre bőven rátesz sok-sok lapáttal a Fidesz propagandája, amely lecsupaszítva valahogy így szól: „idehaza minden a lehető legnagyobb rendben van, de amint Magyarországról kilépünk, csak a dekadencia, a rendetlenség, a nyugtalanság és a gazdasági nehézségek várnak”. Utóbbit lehet talán a legkönnyebben cáfolni, a magyar infláció és pénzromlás olyan mértékű, hogy azt már az amúgy meglehetősen hiszékeny magyar népléleknek sem lehet beadagolni, hogy Nyugaton is hasonlóan rossz a helyzet, főleg az élelmiszerárak tekintetében. A többi probléma kontinens, vagy inkább világméretű, azzal a különbséggel, hogy az itthoni delíriumos mámorban, amolyan Pató Pál urasan ülünk egy olyan időzített bombán, mely egyelőre gondosan el van fedve, aztán egyszer majd akkorát fog robbanni, hogy a fél ország beleroggyan. Erre a legjobb példa, amikor megpróbálják velünk elhitetni, hogy itt micsoda jó a közbiztonság, vagy, hogy a csok milyen jó és hatásos, rengeteg gyerek születik. Még a népszámlálás adatai is ezt a hamis képet szolgálják, ahol egy olyan lélekszám jött ki a cigányság arányát illetően, amit csak az hisz el, aki az életben nem járt ebben az országban.
A világ egyre szaporodó háborúi közepette a magyar vezetés másik hazugsága, hogy békepártiak, amely az orosz-ukrán háború tekintetében valamilyen szinten talán igaz is, csakhogy ennél sokkal fontosabb és beszédesebb a „hivatalos” magyar álláspont a zsidó-palesztin háborút illetően. Még európai, polkorrekt mértékkel mérve is mi vagyunk a zsidóság egyik legelszántabb szövetségese, európai szálláscsinálója, amely egyrészt méltatlan szerep, másrészt rendkívül káros, harmadrészt pedig veszélyes is. A NER egyébként tényleg egy hibrid rezsim, ami önmagában nem lenne feltétlenül baj, csakhogy minden eddigi elmúlt rendszerből a legrosszabb tulajdonságokat örökítette át: a dualizmusból a zsidóság korlátlan imádatát, a Horthy-rendszerből az úri osztály gőgjét, a Kádár-korszakból pedig a proletár átlagszínvonalat és azokat a módszereket, ahogy ezt a társadalmat mélyaltatásban tartják.
Így állunk most, ahol az országot a „béke szigetének” hirdetik, csak arról feledkeznek meg, hogy emelkedik a tengerszint. Most így, a vége felé persze kötelező lenne valami optimista zárszót írni, mert hát ugye minden hasonló hangvételű írás megköveteli a „de” szócskát. Most ez mégsem igazán lehetséges, főleg, hogy a felsorolt problémák nagyrészt politikai jellegűek voltak, a rendszeren átívelő, globális szintű társadalmi gondokról szó sem esett igazán.
Tégláról téglára persze le lehet bontani a NER-t is, sőt, a hirtelen jött „átütő” sikerek helyett ez az egyetlen jelenlegi megoldás, ha meg így sem sikerül, előbb-utóbb magától is összeomlik majd, azonban, ha ez egyszer megtörténik sem eredményezne önmagában igazán mélyreható változást, mert ahhoz a társadalmat is át kell formálni, nemcsak az ellenfelet legyőzni. Ezt pedig sajnálatos módon eddig egyedül az ún. baloldali, progresszív erők értették meg, a mi szempontunkból persze negatív előjellel. Ez egyrészt fakad abból a fojtogató túlerőből, amit globális szinten képviselnek, másrészt pedig a konzervativizmusnak és a reakciós felfogásnak abból a tévhitéből, amely mindig csak reagál és véd, sosem támad. Ez a felfogás pedig pusztulásra van ítélve, különösen ilyen agresszív ellenségekkel szemben.
Ilyetén ebben a légüres térben, amit Európának hívunk, már nem nagyon maradt semmi olyan, amely a régi értékekből vagy felfogásból megmaradt, ebben a sötét űrben lebeg Magyarország is. De ami a legsúlyosabb, kegyelemdöféssel felérő csapás a civilizációnk számára az az, ahogy a (hamis) jobboldaliság kezd összeforrni az Izrael-barátsággal, a kereszténység pedig a sosem létezett zsidó-keresztény világszemlélet ábrándjával.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
