Az Izrael által indított gázai szárazföldi hadművelet kiteljesedése még jó időt vesz igénybe, a harcok vélhetően hónapokig elhúzódnak majd. Ennek következtében időszerű, hogy röviden áttekintsük a térségnek az iszlám civilizációhoz tartozó vezető államainak helyzetét.
Törökország és az oszmán szultanizmus
Törökország a hidegháború vége óta egyre gyorsuló ütemben veszíti el szekularizált jellegét. Ez részben a világpolitikai változásoknak (az iszlám erősödő civilizációs erejének), részben a hagyományosan vallásosabb és konzervatívabb anatóliai rész demográfiai fölényének tudható be.
Erdogan hatalomra kerülésével egy karizmatikus és erős központi hatalom épült ki, amely nem is fogja egykönnyen kiengedni a hatalmat a kezéből a jövőben sem. Törökország – bár jelentős gazdasági problémákkal küzd – az utóbbi években megerősítette regionális nagyhatalmi státuszát. A sikertelen EU-integráció után az atatürki út végleg bezárult számára, és leginkább a türk népek és a Közel-Kelet lett a geopolitikai fókuszban. Bulgáriában és Németországban mindazonáltal a törökök jelentős politikai tényezők. A Nyugat-Balkánon is komoly befolyással bírnak a muzulmánok körében, hiszen erős politikai és anyagi támogatásra számíthatnak Törökországtól.
Keleti határaiknál Azerbajdzsánt mintegy előretolt ékként használva bővítik befolyásukat, és a közeljövőben akár újabb területeket szakíthatnak ki Örményország testéből. Azerbajdzsáni kapcsolatai garantálják számukra a legfontosabb energiahordozókhoz való hozzáférést, valamint a közép-ázsiai türkök elérését is. Szíriában továbbra is aktívak, ahol legikább a kurd szeparatisták gyengítésén dolgoznak kisebb-nagyobb sikerrel.
Hadiiparuk részben önálló, NATO-országként be vannak csatornázva az amerikai hadigépezet rendszerébe, de jelentős saját fejlesztésekkel is rendelkeznek, elég a dróngyártására gondolni.
Az utóbbi napok gázai eseményeit Erdogan az egész szunnita világ vezetőjeként megnyilvánulva próbálja kamatoztatni, amelynek történelmi gyökerei is vannak: az Oszmán-ház 1924-es bukása óta a legfőbb szunnita vezető tisztsége, a kalifa, betöltetlen. Erdogan erős retorikájával kijelölte magát erre a szerepre, persze ehhez az araboknak is lesz egy-két szavuk.
Irán, a síita hatalom
Teherán az évtizedek óta tartó szankciós politika eredményeként gazdaságilag jelentősen önállósodott, és a világ többpólusúvá válásával egyre szorosabb kapcsolatot ápol a nem nyugati országokkal, elsősorban Oroszországgal és Kínával.
Közvetlen környezetében lévő országokkal semleges vagy jó kapcsolatot ápol, így határait illetően nincs közvetlenül veszélyeztetve.
Politikai berendezkedését tekintve azonban annál inkább. Irán Észak-Korea és immáron Oroszország mellett a Nyugat legnagyobb ellensége, és ne legyen kétségünk afelől, hogy Washington dollármilliárdokkal támogatná egy perzsa tavasz kirobbanását, ha erre esélyt látna. Irán általa kiépített vagy támogatott milíciák egész hadával rendelkezik az egész közel-keleti térségben, e tekintetben talán csak Szaúd-Arábia tud versengeni vele, bár Irán fölénye jelentős. Ezen milíciák Szíriában, Libanonban, Palesztinában, Jemenben, Irakban és kis számban Jordániában is megtalálhatók. Ütöképes, azonnali reagálású csoportok, amelyek, bár jelentős részben saját politikával rendelkeznek, azonban Teherán szava döntő lehet stratégiai döntések meghozatala előtt.
Irán jelentős szénhidrogén-tartalékokkal és teljesen önálló hadiiparral rendelkezik. A közel-keleti országok közül ő van legkevésbé kitéve a Nyugat befolyásának, hiszen gyakorlatilag semmilyen gazdasági és politikai együttműködéssel nem rendelkezik ezirányba. Fő prioritása saját síita államának biztosítása, amely hagyományosan ellenséges a szunnita (leginkább arab szunnita) államokkal, valamint Izrael állam megsemmisítése.
Szaúd-Arábia, a vezető arab állam
Rijád, csakúgy mint a többi Öböl-menti ország, gazdasági erejét kimeríthetetlen szénhidrogén-készleteinek köszönheti. Az utóbbi évek elképesztő gazdasági fejlődést hoztak a számára, de a gazdaság diverzifikációja nem történt meg (és vélhetően nem is fog). Történtek jelentős előrelépések a szolgáltató szektorok fejlesztése tekintetében, de az olaj- és gázkitermelő iparon kívül nincs nehézipar az országban. Saját hadiipara elhanyagolható, ezt jelentős külföldi vásárlásokkal (elsősorban amerikai és német) próbálja kompenzálni, de ez egy elhúzódó konfliktus esetében megköti a kezét a Nyugattal szemben.
Hagyományosan USA-szövetséges… volt. Az idén kínai közvetítéssel megkezdett szaúdi-iráni kiegyezés komoly döfés volt az USA-nak. Bár voltak katonai próbálkozásai Jemenben és Szíriában, az utóbbiban a szélsőségesen iszlamista vahabitákat támogatva, sikereket gyakorlatilag nem ért el. Ezen két konfliktus ellenére elmondható, és ezt az Izrael felé nyitó Ábrahám-egyezmény is igazolja, hogy alapjában véve a békében érdekelt. Egy kirobbanó háborúval sokat veszíthet, de keveset nyerhet.
Egyiptom, a sánta óriás
Az egyetlen hatalmi potenciállal rendelkező ország, amely határos Izraellel. Helyzete nagymértékben más az előző hatalmakhoz képest.
Kairó sok szempontból korlátozottan szuverén ország. Hadiipara teljesen nyugati befolyás alatt áll, gazdasága gyakorlatilag romokban, az Öböl-menti arab országokéhoz mérhető szénhidrogén-készlete nincs. Ha nem kapna rendszeresen amerikai (Izrael után a második legtöbbet) és európai finanszírozást, az ország rövid időn belül működésképtelenné válna. Ezen kívül itt van a legnagyobb különbség a politikai vezető réteg és a társadalom elképzelése között a palesztin konfliktust illetően.
A Gázával határos országban jelentős palesztin kisebbség él, és a társadalom (főként a gettók, amelyek itt tízmillió feletti embert jelentenek) rendkívüli módon szimpatizál velük. Egyiptom teljes politikai rétege számára létfontosságú, hogy a konfliktus ne eszkalálódjon egy olyan szintre, amely egy újabb arab tavasz létrejöttét eredményezheti az országban, és akár a Muzulmán Testvériség visszajövetelét jelenthetné valamilyen formában.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
