Benedek Elek (1859–1929) neve bizonyára minden magyar ember számára ismerősen hangzik, hiszen ő volt Elek apó, a nagy mesemondó, aki elsősorban a gyermekekkel igyekezett megszerettetni a magyar irodalmat és történelmet.
Pósa Lajossal (1840–1914) szerkesztette Az Én Újságom, majd a párkányi születésű Sebők Zsigmonddal (1861–1916) a Jó Pajtás című gyermeklapot, de számtalan magyar népmese és más népek meséinek átdolgozása is a nevéhez fűződik. Fontosnak tartotta a gyermekek hazafias szellemben történő nevelését, és a mesék mellett számos történelmi témájú ifjúsági regényt írt, illetve olyan könyveket állított össze, amelyek ezt a célt szolgálták.
Népes családja és rokonsága körében teltek a napjai, és amikor asztalhoz ültek, szinte lakodalmi sokaság foglalt helyet az ebédlőben. Persze egy sokkal nagyobb családnak is a lelke volt, hiszen sok kitűnő erdélyi fiatal írót indított el a pályán, és az erdélyi magyar politikai élet megszervezését is fontos feladatának tartotta. Fia, Benedek Marcell (1886–1969) irodalomtörténész, két unokája, Benedek András (1913–1995) író, dramaturg és Benedek István (1915–1996) orvos, művelődéstörténész a magyarországi szellemi élet kiemelkedő alakja volt, de a Benedek rokonság számos más képviselőjét is említhetnénk.
Sokan megírták a Benedek Elekkel való találkozásukat, és nem győzték dicsérni kedvességét, emberszeretetét. Feleségével, Fischer Máriával jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, sőt volt egy olyan egyezség közöttük, ha valamelyikük előbb meghalna, a másik követi őt a túlvilágra.
A Cimbora szerkesztésével és kiadásával járó anyagi és egyéb nehézségek végül nemcsak a családi költségvetést borították fel, hanem Benedek Elek egészségét is aláásták és egy hónappal a lap megszűnése után, 1929. augusztus 17-én agyvérzésben elhunyt. Felesége ekkor megmérgezte magát, így két nappal később együtt helyezték őket örök nyugalomra. Bardócz Orsolya, Benedek Elek ükunokája írta meg a következő, a házaspár meghitt kapcsolatát igazoló történetet. Benedek Elek hatvanötödik születésnapját ünnepelték családi körben és ekkor Elek apó így szólt a feleségéhez:
Kedves Párom! Téged üdvözöllek, mert a te jóságodnak köszönhetek mindent, azt is, amit elértem. Azt kérdezed tőlem születésem napján, hogy mit kérek tőled, mert te megígéred, hogy minden kívánságomat teljesíted. Azt kérem, hogy ne adjál többet csirkecombot. Amikor ugyanis vőlegényed lettem, kivetted a tálból a csirke combját, és átadtad nekem. Ezt tartottad a legjobb falatnak, s én ezt nem utasíthattam vissza. Azóta, harmincöt éve, mindig nekem adod a csirkecombot, s nekem eddig nem volt szívem, hogy kiábrándítsalak, hogy megmondjam neked: én utálom a csirkecombot. Eddig nem akartam rontani a kedvedet, nem akartalak elszomorítani azzal, hogy amikor a legjobbat akartad velem, akkor tetted a legrosszabbat, mert én irtózom a csirkecombtól. Most már harmincöt év után megmondhatom.”
Az ükunoka így összegezte a történetet: „Ilyen volt a mesemondó Benedek Elek, a szerető, szelíd ember, aki több évtizeden át ette, amitől undorodott. És ilyen volt Fischer Mária, aki harmincöt évig a férje tányérjára tette mindig azt, amit ő a legjobban szeretett.”
Megjelent a MAGYAR7 42. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
