Gyönyörű látvánnyal, tizenegy különböző csemegeszőlővel fogadott Korpás András, a fűri Öreghegyen levő szőlőjében. A köztársasági elnök által is kitüntetett szőlőnemesítő és borász azért is hívott meg a hat hektáron elterülő családi birtokra, hogy bemutassa, a reneszánszát élő borszőlő mellett nem feledkezhetünk meg a fogyasztásra szánt csemegeszőlőről sem. Főleg akkor nem, ha a házigazda nemcsak a termesztésnek, hanem az azt megelőző nemesítésnek is elismert nagymestere.
Ez év januárjában már jártunk az akkor frissen kitüntetett Korpás Andrásnál, amikor részletesen betekinthettünk a mikrovinifikációba, amely a kis tételes borkészítés, a még kevés tőkeszámú nemesítésekből áll.
A borházban nagyon vigyázni kellett, hogy hová lép az ember a több száz borminta között.
Most, a szüret idején pedig, kis túlzással azt mondhatjuk, arra kellett vigyázni, hogy hová néz az ember, hiszen érik a kiültetett sok-sok újnemesítésű szőlő, kínálja magát és látványnak sem mindennapi. Ahány sor, annyi új fajtakezdemény, annyi új szín és íz. A látogatónak kedve van mindegyiket megkóstolni.
Jó itt a csemegeszőlőnek is
A most 77 éves szőlőnemesítő mellett ismét találkozunk fiával, ifj. Korpás Andrással is, illetve megismerkedünk a másik fiúval, Korpás Lászlóval, aki éppen traktorral gyűjti össze a szüretelő asszonyok által telerakott ládákat.
Az egykori, az emberek hátán hordott puttonyok mára eltűntek a szüretekről, Korpásék is csak egyet tartottak meg, mintegy emlékként.
Minden más viszont a jövőről beszél, hiszen a szőlőnemesítés nem rövid távú tevékenység.
Ahhoz, hogy egy keresztezésből hivatalosan is elismert új fajta váljon, hosszú évek szükségesek. A nagyközönség figyelme elsősorban a borszőlőre irányul, viszont a hely adta lehetőségek remek körülményeket teremtenek a csemegeszőlő termesztésére is.
Fűr a dél-szlovákiai borvidék kürti körzetéhez tartozik, a szőlőtermesztés északi határán helyezkedik el, az ógyallai–párkányi–kürti körzet varázslatos háromszögében.
Löszös, agyagos, meszes a talaj, s ez Szlovákia legmelegebb, napfényben leggazdagabb vidéke is egyben, ezért termeszthetők itt a nagybogyójú csemegeszőlők is. Ez most a piaci trend, ezt várják a kereskedők. Nagybogyójú, s ha lehet, magnélküli csemegeszőlő legyen!
A nemesítő előtt azonban más elvárások is állnak, az egyik legfontosabb, hogy ellenálló legyen az új fajta a peronoszpórával szemben. Annak ellenére is keveset kelljen permetezni, hogy most több a szőlőt támadó betegség, mint pár évtizede, amelyek ugyan léteztek korábban is, de a globalizáció előtti időszak ezeket általában egy-egy helyhez kötötte, lokalizálta. Mára azonban az áruk szabad áramlásához hasonlóan a növényeket támadó kórokozók is szabadabban és sokkal távolabbi területeket érintve terjednek, mint azelőtt.
A csemegeszőlő nagyobb fürtökben terem, mint a borszőlő. Kereskedelmi szempontból azonban nem a nagy fürtök az előnyösek, a 25-30 dkg az ideális fürt, a kiskertészeknél, termelőknél viszont persze a nagyobb. Azt szeretik, ha egy fürt eléri akár az egy kilogrammot is.
Ha két szőlőfajta keresztezéséből egy új jön létre, azzal még nincs vége a nemesítésnek, mert bár lehet több jó tulajdonsága az újnak, de ha van néhány rossz, kevésbé kívánatos, akkor folytatni kell a munkát, amíg meg nem találják azt a változatot, amely nem csak új, hanem ténylegesen jobb is lesz. Ahogy két szülő több gyermeke sem egyforma, a szőlő keresztezése is más-más új változatokat produkál. A munka lényege, hogy megtartsák és szaporítsák azt, ami beválik.
Egy keresztezés alkalmával általában 100 új, különböző variációt állítanak elő, de Korpásék azt tartanák ideálisnak, ha ez a szám felmehetne akár ezerre is. Akkor lenne olyan széles a választék, hogy az új keresztezés legoptimálisabbját találják meg. Az elhivatott kutató mindig az ideálist, a tökéletest szeretné elérni – gondolom magamban.
Az 1970-től, azaz 53 éve Fűrön tevékenykedő nemesítő egész felfogására jellemző a kutatói elhivatottság, vagy inkább megszállottság.
A gazdaság fejlődése nem az elérhető legnagyobb haszonnak, hanem az elérhető legnagyobb nemesítői céloknak van alárendelve, azaz más utat választott, mint a mostanában elszaporodott divatborászatok többsége.
A Korpás-féle nemesítések favoritja most a Piros, amely a színe miatt a bolti kínálatban érdekesség, íze pedig édesen a neutrálisba hajló. Érezhető Korpásék hangján, hogy amikor a szőlőről, mint az egyik legszebb és legízletesebb gyümölcsről beszélnek, nem a saját portékájukat dicsérik, hanem minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy a szőlőt, mint fogyasztásra szánt terményt is népszerűsítsék. Náluk tehát csemegeszőlő és borszőlő is van, mindig az érettség szintje dönti el, hogy éppen mit szüretelnek, ottjártunkkor éppen a traminit.
A múltban, amikor a vidéken még régi magyar fajtákat, a furmintot, a hárslevelűt vagy a sárgamuskotályt termesztették, Simon-Júda napján kezdték a szüretet.
Ma már a nyugati fajtacsoportba tartozók képezik a többséget, a tramini, a rajnai rizling, és az éghajlat felmelegedése is a szüret kezdetének változását hozták. A laikus számára érdekes a szőlőfürt fejlődése is, hiszen amit az idén szüretelnek, az már tavaly júniusban megjelent a majdani szőlőrügyeket jelző szemekben, amelyekből majd egész hajtások nőnek ki.
A gazdaság lassan, de biztosan fejlődik
Az idő legkisebb mértékegysége az év, de inkább az évek, hiszen a viszonylag kis területet jelentő hat hektár is majd tíz év alatt állt össze több részvásárlás eredményeképpen. A hegy tetején egy öreg, felújításra váró ház áll, oda tervezik az új bemutatótermet. A szakmájában élő legendának számító Korpás András célját hivatott majd az is szolgálni: minél több termelőt ellátni új, jobb minőségű fajtákkal.
Érdekes, hogy beszélgetésünk során egyszer sem hangzik el a pénz szó.
Amikor rákérdezek, hogy mennyire jó üzlet a szőlőnemesítés, Korpás András mosolyogva azt válaszolja, hogy jó nyugdíja van, és hogy nem a pénz motiválja.
Amikor arról érdeklődöm, hogy a mostani sok új borászathoz hasonlóan ők is kapnak-e sok-sok támogatást, azt válaszolja, hogy nem, de mindjárt hozzá is teszi, hogy nem is kértek.
– Nem pályázunk, nyugalmat akarunk, csinálják azt a nálunk ügyesebbek. Nem tartjuk magunkat pénzügyi befektetőknek, hajt bennünket valami belülről, hogy csináljuk – mondja.
A belső erő, a jó értelemben vett megszállottság lehet a nyitja annak, hogy a folyamatosan sok munkával járó nemesítés és borászat mellett id. Korpás Andrásnak van egy további, szintén sok munkával járó hobbija.
Lakóhelyük hátsó udvarán mintegy 2 ezer kaktusz nő gondozott rendben, s ahogy Korpás Andrásnál a szőlő iránti szeretete, úgy a kaktuszok iránti vonzalom is iskoláskori impulzus eredménye.
Név szerint említi egykori zsitvabesenyői alapiskolai tanárát, Harcsa Bélát, aki a biológia és a botanika avatott és értő tanáraként először mutatott és adott kaktuszokat diákjának, s onnantól kezdve el is kötelezte magát e növények mellett.
Érdekességként Korpás András elmondja, hogy az egykori tanárától kapott kaktuszok utódai még most is megvannak, s mára már 50-60 évesek.
Vannak aztán agávék, törpék, oszlopkaktuszok, gyapjas és gyűrött kaktuszok, a fiú András még a latin nevüket is sorolja, de aztán már nem bírom regisztrálni az egyes megnevezéseket, csak a látványban gyönyörködöm, ahogy a mogorva, szúrós küllemű növényeken itt-ott látható egy-egy élénk színű látványos virág. Megtudom, hogy van, amely csak két napig virágzik. Aztán belém bújik a kisördög és megkérdezem Korpás Andrást, hogy őt szúrta-e meg már kaktusz?
–Ajjajjaj, de hányszor! – mondja, és hozzáteszi, nem használ kesztyűt, mert így jobban érzi a növényt. Olyasmi ez, mint az oxigénpalack nélküli mászás a magas hegyekben? – kérdezem, amit vendéglátóm vissza is igazol nevetve: igen, olyasmi.
Aztán még elhangzik egy meghatározás, ami akár egy filozófiakönyvben is megállná a helyét, nevezetesen, hogy a kaktuszok bírják a szárazságot, de nem szeretik. Sokszor kerül az ember is ilyen helyzetbe, jegyzem meg.
Az élővilág szeretete
A kaktuszkert mellett egy galambház van, mintegy ötven-hatvan mutatós galambbal. Hanái begyes galambok – mondja a vendéglátóm, s én hüledezve kérdezem, ez is az övék? A cseh–morva vidéken fekvő Lednice, az egyetemi évek emlékei ezek a galambok, mondja Korpás András. De hát mikor és hogyan lehet ezt a sok mindent akárcsak időben győzni? Szőlészet, borászat, a sok kaktusz és még a galambok is?
A szőlő a szerelem, a kaktusz a hobbi, a galambok meg inkább csak amolyan ráadás
– mondja a gazda.
Később Mária asszonytól, a feleségétől tudom meg, hogy Korpás András ma is reggel hatkor kel, és éjfélkor fekszik le. Ahogy a rendkívül kedves asszony mondja, így el lehet végezni mindent, és még hozzáteszi, férje rendszeresen olvas, előadásokat tart. Szavaiból érződik a szeretetteljes büszkeség, s a kettőjük közötti harmónia. Korpás András korábban egy szőlőfajtát is elnevezett feleségéről, a Mariskát.
Másodszor jártunk Korpás Andráséknál, s ez alkalommal újabb bizonyítékát láttuk a növények, a kertészet és az élővilág iránti szeretetének, amelyet továbbadott gyermekeinek is. Ez az a tevékenység, munka, amely meghatározza minden napját a korai keléstől egészen késő estéig. Szerintem olykor ezzel is álmodik…
Megjelent a Magyar7 hetilap 41. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
