Madách Imre 1823. január 21-én született a felvidéki Alsósztregován. A bicentenárium alkalmából idén január 19-én megnyílt az emlékév szülőfalujában. Az alsósztregovai Madách Imre Kastély Múzeumban ünnepélyes keretek között a község posztumusz díszpolgárává avatták Az ember tragédiája szerzőjét. Márciusban pedig Madách Imre életét és munkásságát bemutató vándorkiállítás nyílt ugyanott.
A Madách család 1430 óta élt Alsósztregován. Az eredeti Madách-kastély 1717-ben leégett, majd a felújított épület is a lángok martalékává vált 1758-ban. A 18. század végén a híres ügyvéddé lett Madách Sándor – Madách Imre nagyapja – visszaszerezte a családnak a zálogban lévő birtokokat, köztük a sztregovait is, és az úgynevezett „új kastélyt”, a szép kéttornyú földszintes épületet már ő hozatta rendbe, melyet aztán fia, Imre, a drámaköltő apja fejlesztettr tovább hangulatos, gyönyörű parkkal körülvett rezidenciává.
Költőnk ebben az épületben született, itt írta hatalmas művét, Az ember tragédiáját, és itt is halt meg 1864. október 5-én. A sztregovai vidék szépsége és hangulata gyakran szolgált ihlető forrásul a költő Madáchnak. Ő maga így ír erről ifjúkori barátjának, Lónyai Menyhértnek: „A táj el van rejtve a természettől is, mint a világ kíváncsi szemétől, eltakarva, de áthaladva a csekély gátot, egy virágzóbb hon is fejlik a szem előtt. Elevenebb itt minden, mint a külvilágon. Virító rét, melynek csermelyes közepén egy falu emelkedik. Az ezernyi madár énekétől visszhangzó erdő kellemesebb. Lakunk egy dombon vagyon, körülvéve egy ángol ízlésű, majdnem igenis nagy körű kerttől, mely hegyen s a völgy ölén fekvén, erdőt, rétet, szőlőt, aklot és tavat is foglal magában… E vad csendes magány tehát, mely másnak nem tudom, de nekem kimondhatatlan bájt foglal magában, hazám, kedves lakóhelyem.”
E hatalmas angolparkban felépült, ma múzeumként szolgáló kastély a helyszíne az több panelből álló emlékkiállításnak. Ezek közül az egyik a már elvált Madách Imre életterét mutatja be: az ebédlőt a biliárdasztallal, a hálószobát, valamint a dolgozószobát az íróasztallal – az „oroszlánbarlangot”. A falusiak „belejáró” szobának nevezték el ezt, mert amikor mindenféle tanácsért jöttek, Madách Imre itt fogadta őket, az íróasztalnál.
Közvetlenül a kastély előtt haladt el falu útja, innen léphettek be a falusiak a „belejáró” szobába. Mivel a költő kiskorától kezdve szívbeteg volt, többnyire itthon tanult a kastélyban, vizsgáit pedig a Váci Piarista Gimnáziumban tette le, jeles eredménnyel. Tizennégy és fél éves korában Pesten kezdte meg jogi tanulmányait. Miután megszerezte jurátusi diplomáját, visszajött Nógrádba, Balassagyarmaton lett segédjegyző. Ekkortájt kötött életre szóló barátságot Szontágh Pállal, illetve egy losonci megyei bálon későbbi feleségével, Fráter Erzsébettel is. Madách édesanyja nem örült ennek. Majthényi Anna nagyon szigorú, művelt személyiség volt, egészen másmilyen hölgyet képzelt el legidősebb fiának. Erzsi elszegényedett nemesi családból származott, ráadásul kálvinista vallású volt. Csak magyarul beszélt, Imre viszont hat nyelven tudott, ráadásul tehetséges politikusként, filozofikus alkatként tartották számon a megyében. Madách azonban az édesanyja és barátai fenntartásai ellenére nőül vette Fráter Erzsébetet. Valószínű, hogy a viszálykodások elkerülése érdekében költöztek Csesztvére, az ottani Madách-kúriába. Itt nyolc évig viszonylag harmonikus házasságban éltek.
A súlyos gondok az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után kezdődtek, hiszen Madách a csesztvei birtokán bújtatta Kossuth Lajos titkárát, Rákóczy Jánost, ráadásul fegyvereket is találtak nála az osztrák katonák. Miután feldúlták a kastélyt, Madách Imrét bilincsbe verve hurcolták el. A majdnem egy évig tartó vizsgálati fogság alatt Majthényi Anna Fráter Erzsébettől még a megélhetéshez szükséges pénzt is megvonta, mert meggyőződése volt, hogy a menye nem tud bánni a pénzzel, olyan dolgokra költ, amikre nem kellene, például új ruhákra. Erzsi ott volt két gyerekkel, a harmadikkal várandósan, mindenféle támasz nélkül, nem csoda, hogy a lelki betegség tünetei léptek fel nála. Miután Imre egy év elteltével kiszabadult a fogságból, a házaspár a három gyerekükkel együtt visszaköltözött Alsósztregovára. Egy év múlva azonban elváltak. Erzsébet Nagyváradra költözött az apjához, elvihette magával a középső gyermeküket, a kétéves Jolánkát, de csak tízéves koráig nevelhette, utána Madách Imre magához vette a kislányt, Sztregovára. Erzsébet soha többé nem látta a gyermekeit — tett még egy utolsó kísérletet, hogy láthassa őket, de az anyósa nem engedte be a kastélyba. Erzsi akkor már mániákus depresszióban szenvedett, erősen ivott, céltalanul kóborolt a nagyváradi utcákon, majd negyvennyolc éves korában egy szegényeknek épített menhelyen halt meg.
A Madách családot tragédiák sora sújtotta 1848/49-ben. Imre öccse, Pál, mint Kossuth katonája, tüdőgyulladásban halt meg. A nővérüket, Máriát a második férjével és az első házasságából származó tizenöt éves fiával együtt román martalócok gyilkolták meg bestiális kegyetlenséggel. Árván maradt közös gyermeküket, Balogh Károlyt Madách magához vette, és felnevelte a saját gyermekeivel együtt. Ő írta a Gyermekkorom emlékei című könyvet, amelyből pontos képet nyerhetünk arról, hogyan nézett ki régen az Oroszlánbarlang. (Egyébként ennek alapján rendeztek be a szobát.) Maga a kötet is megtekinthető a kiállításon.
A tárlaton látható bútorok egyike sem eredeti: abból a korból valók ugyan, de később szerezték be őket. Az „oroszlánbarlangból” szintúgy nem maradt meg semmi, mert miután 1936-ban az utolsó Madáchék is elmentek innen, teljesen kifosztották. Egy darabig iskolaként működött a kastély, de többnyire csak pusztult. 1964-ben nyílt meg a mostani múzeum elődje, a Madách Imre Kastélymúzeum, amelyet 2012-ben EU-s pályázatból rekonstruáltak. Korábban rendeztek itt más tárlatokat is, de a felújítás óta kizárólag Madách Imre életére és legfőbb művére koncentrálnak.
A mostani, tizenegy teremre felosztott kiállítás első részében azt láthatják a látogatók, hogyan élte mindennapjait a Madách család a kastélyban. Közelebb hozzák a környezetet, az írót körülvevő családi vagy baráti társaságot. A kastély közepén találjuk nagy palotatermet, amely manapság különböző kulturális rendezvények, sőt, akár esküvők színhelye, illetve az évente megrendezésre kerülő Madách-napoké október elején. E palotaterem falát Madách festményei díszítik, hiszen a költő festett is. (Kivételes talentuma egyébként már korán megmutatkozott: öt és fél évesen francia versikével köszöntötte az édesapját.) Látható a teremben egy Szent Imrét ábrázoló kép is, amelyet sokáig a sztregovai katolikus templomban őriztek. Az ábrázolt személy arcvonásai az 1848/49-es szabadságharcban meghalt öccsére, Pálra emlékeztetnek. Imre ezzel a gesztussal tisztelgett előtte.
1859 februárjában az „oroszlánbarlang” íróasztalánál kezdte el írni a Tragédiát a rengeteg viszontagságon keresztülment Madách Imre. Az asztalon és a földön is kézzel írt cédulák sokasága, Tragédia vázlatai: Madách e cédulákra jegyezte fel gondolatait, és ha este nem tetszettek neki, szétdobálta őket az íróasztal körül, amelyek most százszámra hevernek szerteszét. Mellette egy kis kézikönyvtár, olyan könyvekkel, melyeket Madách a Tragédia írása közben használt. Kiemelt helyen természetesen a Biblia, hiszen Az ember tragédiájának első három színe a Szentíráshoz kapcsolódik. A Biblia mellett feltűnik egy koponya, mivel a Tragédiában Madách nagyon sokszor foglalkozik a frenológiával, vagyis a koponyatannal. A tudósok akkortájt a koponyája alapján ítélték meg, pásztor vagy orvos lesz-e majd a gyermekből. Vívófelszerelések is láthatók a falon, Madách ugyanis rendszeresen vívott, táncolt, lovagolt. És persze pipázott. A falusiak gyakran mondogatták: bementünk Imre bácsihoz, a füstös szobába. Itt tekinthetők meg egyébként a gyermekkori rajzai is: egy szakácsnő főzés közben, egy diák a matematikaórán, egy katolikus pap. A levéltár-teremban pedig Madách leveleit, így az Arany Jánossal folytatott levelezésének egyes darabjait láthatjuk.
A férfiszalonban Madách Imre politikai pályafutását mutatják a látogatóknak, hiszen sokáig elsősorban politikusként működött, Nógrád vármegyét képviselve az Országgyűlésben. Az egyik kép azt ábrázolja, amikor Balassagyarmaton 1861-ben Madách mint képviselőjelölt, a vármegyeháza előtt magyarul és szlovákul is elmondta a beszédét. Sztregovában ugyanis magyarok és szlovákok is éltek. Ugyanebben az évben a magyar parlament egyik ülésén is tartott egy rendkívül sikeres beszédet, amelyről egy édesanyjának írt leveléből értesülünk.
A terem falán látható a Szontágh Pálról készült festmény. Madách legjobb barátjaként, ő olvashatta elsőként a Tragédiát. Madáchnak eladdig egyetlen műve sem aratott különösebb sikert. Szontágh azonban ez alkalommal azt javasolta neki, vigye el a Kisfaludy Társasághoz, mert valódi remekműről van szó. Madách kicsit félve vitte el a kéziratát Arany Jánoshoz, a Kisfaludy Társaság igazgatójához. Ő, bele-beleolvasva a műbe, csupán Faust-utánzatot látott benne. De három hónap múlva ismételten a kezébe vette, és alaposan átolvasta az egészet, és maga is remekműnek tekintette. Ez magyarázza, hogy Madách hamarosan befogadást nyert a Kisfaludy Társaság tagjai közé.
Érdekességképp említjük meg, hogy vasárnaponként ebédre voltak hivatalosak a település katolikus és evangélikus papja, majd ebéd után együtt vonultak át a férfiszalonba politizálni, borozni és kártyázni.
De berendeztek a tárlaton egy női szalont is, amelyben azt a két nőt mutatják be a látogatóknak, akik körülvették és a legnagyobb hatással voltak a költőre. Már öltözködésükből is kitűnik, mennyire különböző világot képviseltek. A fekete ruhában látható édesanya, Majthényi Annára volt rá a puritánság, a mély hit volt jellemző, aki fontosnak tartotta a családi összetartozást, az etikettet és a műveltséget. Baloldalt Fráter Erzsébetet láthatjuk, feltűnő, hófehér ruhában, aki nagyon szerette az új ruhákat, szeretett mulatni, táncolni, pezsgő, dinamikus életet élni. Nem értette a férje politikai és írói, művészeti elképzeléseit, világát. Mégis szerették egymást, ha sokat veszekedtek is. Ezt tükrözi a Tragédia következő mondata: „A nő, méregből s mézből összeszűrve,/ Mégis, miért vonz?” Madách sokszor nevezte Erzsit Lidérckének. Megismerkedésük idején ezt írta Szontágh Pálnak: „Öltözete szokás szerint igen ízléses és egyszerű fehér, hajzata en-pretension kis taréjával, mint egy lidércke, mely éjjel ég bolyong, örvény fölibe csal és megfoghatatlan.” Fráter Erzsébet pedig Imréhez írt egyik korai levelében így fogalmaz: „Szeretett Imrém! Bár eddig is igen gyenge volt tollam-keblem benső érzelmeit neked tolmácsolni, annyival inkább magasztos tolladat, legkisebb részben is viszonozni, látva kedvesemnek viszonozhatatlan figyelmét irányomban, Istenemtől kérésem csak az, hogy őt egykor boldogíthassam… neked forró szívemből jobbulást kívánva maradok téged ezer öröm közt várva, szerető Erzsid. Jó Anyád kezeit csókolom, testvéreidet igen szívesen köszöntöm.”
Ebben a teremben láthatjuk Madáchnak a feleségéről készített festményét is. Csakúgy mint a csesztvei kúriáról kézült képet, amit a Madách házaspár a boldogság otthonának nevezett el. Ezt igazolják azok a versek is, amelyeket Madách írt Csesztvén Erzsébetnek.
A kiállítás irodalmi részében idézetek olvashatók a Tragédia színeiből, és videón mozgó részletek láthatók a különböző színpadi feldolgozásokból. Nagyon érdekes a francia szín ábrázolása: a XX. század különböző forradalmaiból látunk dokumentumokat. A londoni szín felidézésénél pedig olyan fotókat, amelyek a globális világrendszer elképesztő egyenlőtlenségét érzékeltetik: a dúsgazdagságot ábrázoló márkás autók, villák, szemben velük az éhező, kolduló, perifériára szoruló tömegek. A tizenharmadik, az űrben játszódó színnél pedig a világűrben kétszer is járt Charles Simonyi Tragédiából vett idézetét halljuk: „A célt, tudom, még százszor el nem érem./ mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?/ A cél, megszűnte a dicső csatának,/ A cél halál, az élet küzdelem,/ S az ember célja e küzdés maga.”
A kiállítás folyosói részén azon képzőművészek alkotásai láthatók, akik illusztrációkat készítettek a Tragédiához. Kiemelkedik közülük Zichy Mihály és Kass János
Madách emberiségdrámáját eddig több mint ötven nyelvre fordították le, és több mint kétszázszor mutatták be a világ különböző színpadain. Mivel sok diák is ellátogat a múzeumba és a mostani kiállításra, múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak nekik: minden színhez vannak kosztümök, melyeket a tanulók magukra ölthetnek, és a szerepelni vágyók fel is olvashatják az egyes színeket.
Madách Imrét 1864-ben a faluszéli kis temetőben temették el a Madách-család sírboltjában.
Írásos feljegyzések alapján tudható, hogy már 1877-től foglalkoztak azzal, hogy Madách Imre hamvait méltó módon megőrizzék. Telcs Ede szobrászművész tanácsára Rigele Alajos Pozsonyban élő szobrászt bízták meg a magyar irodalom legnagyobbjai között számon tartott Madách Imre síremlékének elkészítésével. A régi sírboltból Madách hamvait 1934-ben exhumálták és elhelyezték a kastély parkjában az új sírboltban, végleges elhelyezést azonban csak az 1936-ban befejeződött síremléképítés eredményezett. Ugyanabban az évben, december 19-én állították fel a síremlékre a Rigele Alajos által megmintázott 3,6 m magas bronzszobrot, amely kitárt karú, égbe emelkedő ifjút ábrázol, akinek szinte lebegő alakja, behunyt szeme, arcának átszellemültsége vágyakozást tükröz. Sokan Ádám alakját vélik felfedezni benne, az örök kereső, új utakra törő embert, ám Rigele leveleiben egyszer sem történik utalás Ádámra. Tehát tekinthetjük úgy, mint az Ádám sorsát viselő és vállaló, bizakodó, vágyakozó, égbe törő Embert.
Szlovákiában sajnos nem ismerik eléggé Madách Tragédiáját. Viszont mivel Sztregován kiváló gyógyfürdő működik, így sok odalátogató eljön megnézni a múzeumot is. A kastélymúzeum évente több ezer látogatót fogad. Továbbra is várják iskolák bejelentkezését, akik számára múzeumpedagógiai tárlatvezetést szerveznek. A vándorkiállítás a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának szervezésében, a Szlovák Nemzeti Múzeum és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás együttműködésével jött létre. Társszervezői a pozsonyi Liszt Intézet, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Vidéki Múzeumok Országos Szövetsége és a pozsonyi Madách Egyesület. A 2024. június 24-ig látogatható tárlat a Magyar Géniusz Program és a szlovák Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
A tárlat fő kurátora Koczka István, akinek munkáját többen segítették. A kiállítást a szervezők a Petőfi- és Madách-kutató Kerényi Ferenc és Balassa Géza történetíró emlékének ajánlották. Utóbbi nevéhez fűződik az alsósztregovai Madách-emlékmúzeum létrehozása.
Külön köszönetet mondunk Sinka Évának, a múzeum munkatársának, aki nagy szeretettel és hozzáértéssel vezetett végig bennünket a kiállításon.
Szerző: Kuzmányi István és Bodnár Dániel
Fotó: Thaler Tamás
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. október 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
