Kevesen számítanak jobbra

Kevesen számítanak jobbra

A romániaiak többsége úgy véli, hogy inkább rossz irányba haladnak a dolgok az országban – derül ki a CURS közvélemény-kutató intézet vasárnap közzétett felméréséből, mely azt is megvizsgálta, mi milyen arányban aggasztja az embereket és hogy melyek a legmegbízhatóbbnak tartott állami intézmények.

A válaszadók 69 százaléka szerint Romániában a dolgok inkább rossz irányba, míg 22 százaléka szerint inkább jó irányba haladnak. Kilenc százalékuk nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A megkérdezettek 41 százaléka ugyanakkor azon a véleményen volt, hogy egy év múlva még rosszabb lesz a helyzetük, 38 százalék szerint ez nem fog változni, 18 százalék szerint pedig javulni fog. Három százalékuk nem tudta a választ vagy nem akart válaszolni.

Hírdetés

A megkérdezettek a következő dolgokkal kapcsolatban éreznek aggodalmat: infláció, árak (19 százalék), alacsony jövedelem, életszínvonal (17 százalék), korrupció, lopás (16 százalék), munkahelyek (8 százalék), gazdaság, gazdasági válság (7 százalék), egészségügy (7 százalék), külföldi adósság (4 százalék), oktatás (3 százalék), különnyugdíjak (3 százalék), migráció (3 százalék), ukrajnai háború (3 százalék), politikai osztály, politikusok (3 százalék), infrastruktúra, utak (3 százalék), adók, illetékek (2 százalék), egyéb (1 százalék). A megkérdezettek 1 százaléka nem válaszolt.

A felmérésből kiderült továbbá, hogy az állam intézményei közül a lakosság a tűzoltóságban bízik a legnagyobb mértékben. A válaszadók 73 százaléka mondta ezt. A bizalmi listán a további sorrend: hadsereg (68 százalék), egyház (63 százalék), polgármesteri hivatal (46 százalék), NATO (42 százalék), oktatás, iskola (42 százalék), Európai Unió (35 százalék), média (23 százalék), civil szervezetek (22 százalék), kormány (17 százalék), államelnök (13 százalék), parlament (13 százalék), politikai pártok (10 százalék).

A felmérés szeptember 12–22. között készült kérdezőbiztosok segítsé­gével, a hibalehetőség +/-3,1 százalék, 95 százalékos megbízhatóság mellett. (Agerpres)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »