Több kisebb írásomat fogtam össze e témában, hogy jobban látható legyen az a gondolat, hogy a Szovjetunió szétesése után valójában birodalomból birodalomba kerültünk, és ahogy a kádárizmussal akkor is egyfajta kettősség jellemezte az alávetettségünket – formálisan vallották a kommunista elveket, de ténylegesen félresöpörték azokat –, úgy az orbánizmus is e kettőségen alapszik, és ameddig lehet, így óvja meg a szuverenitás, illetve nemzeti önszerveződés maradékát.
1. A CENTRALIZÁLT MAGYAR ÁLLAM IGAZOLÁSA
Régi egyetemi kollégáim egy része tevékeny balliberális aktivista tevékenységük közben „fasizálódónak” írják le az itthoni politikai szerkezetet. Pedig nem az, miközben valóban Európában szokatlanul centralizálttá vált, és az egész Nyugaton a szuverenista konzervatív erők csodálatát vívta ki, persze polárisan szembenállóan a globalista-balliberális média és szellemi körök értékelésével. Majd egy éve írtam a centralizált magyar állam szükségességének fő okáról, és balliberális régi ismerőseimnek álljon itt újra vita gyanánt.
1995: a nyugati világ egészében állandósult szükségállapot létrejötte
A WTO (Világkereskedelmi Szervezet) 1995 januárjában megindult működése az addig államok határai közé befogott világpénztőke kiszabadulását jelentette. Ez a majd’ 300 év alatt kialakult tőke kezdetben holland dominanciával működött, majd az 1700-as évek elejétől az angolok Londonból, a City által vezérelve uralták ezt, és az 1900-as évek első évtizedétől a City USA-ba telepített, amerikai leánybankjai vették át ennek az összefonódott holland/angol/amerikai pénztőkének az irányítását. Ez rázta le magáról az addigi, államok által emelt korlátokat, és a szovjet birodalom örömteli összeomlása után amerikai irányítással a WTO a Nyugat gazdasági-technológiai fejlettségének birtokában lebonttatta a csatlakozásra kényszerített államok gazdasági, kulturális és politikai határait. Formálisan ugyan megmaradtak az államok, de az amerikai globális hatalmi csoportok előtt minden behatolási akadály megszűnt. Ezt alátámasztandó, az addig csak formálisan működő emberi jogi egyezmények, melyek lényegében az államok demokratikus törvényhozásai helyett mondják meg, hogy mik legyenek a társadalmi szabályok, a globális tőkés csoportok irányítása mellett egyre szélesebben kezdték megszabni, hogy mit tehet egy állam a saját területén.
A formálisan megmaradt államhatárok ettől kezdve semmit sem jelentettek a politikai szerveződés belső állapota számára, és civil szervezeteknek álcázva az amerikai globális tőke alapítványai NGO-hálózatok leányszervezetei formájában betelepült minden állam pártrendszerei mellé. Amerikai segítséggel, harsány narratívával kísérve jött létre demokrácia a felbomlott szovjet birodalom országaiban, de ténylegesen a betelepített amerikai „civil” NGO-hálózatok megszerezték a média és a szélesebb kulturális szektorok irányítását, majd a bíróságokba és az alkotmánybíróságokba beszivárogva ellenőrzést szereztek a demokrácia intézményei felett is. Ez utóbbi szempontjából a globális hatalmi csoportok különösen profitáltak az általuk elfoglalt strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága működéséből. 1999-ben ennek jogkörét alaposan felturbózták a korábbi formális működés után, és mint egy összeurópai alkotmánybíráskodást kezdték működtetni az európai államok belső törvényhozásai felett. Média- és szellemi intézményi hatalmukat felhasználva eközben átértelmezték a demokrácia és a jogállam viszonyát az államok belső politikai intézményeinek felépülése szempontjából, és leértékelve a demokráciát – mely mégiscsak a belső társadalom millióinak szavazatától függött – a jogállamot tették első helyre, melyet az általuk irányított kontinentális emberjogi bíróságok és az ez alá rendelt alkotmánybíróságok működtettek. A demokrácia eredeti formáját pedig populizmusnak minősítve, lényegében, mint félfasizmust kárhoztatják, és az ég óvja azt a politikust és államférfit, aki az állampolgárok millióinak felhatalmazásával akar kormányozni velük szemben.
Ennek révén az egyes európai társadalmak demokratikus szerveződése szempontjából – mintegy állandósult szükségállapotként – egy állandó külső hatalmi kényszerítés gépezete épült ki. Ha az állam betartja az állampolgárok számára a demokráciában szükséges szabadsági fokot, akkor ezt felhasználva a beépült globális NGO-hálózatok „civiljei” uralják el a média-, a kulturális-, a jogi- és a politikai intézményeket. Sőt, mint az oroszokhoz a ’90-es években Jelcin alatt betelepült amerikai NGO-hálózatok mindenre kiterjedő tevékenysége mutatta, itt kezdték meg az orosz állam feldarabolási tervezését is, aminek csak Putyin hatalomra jutása vetett véget, kiseprűzve az amerikai NGO-hálózatokat onnan (mellesleg, az oroszok 2004 óta ennek isszák a levét).
E világrendszerbeli állapotok révén tulajdonképpen már az 1990-es évektől egy állandósult szükségállapot létezik egy sor európai államon belül. De ezt a tényt nem engedik észlelni jogi szinten. Például a 2015-től milliós iszlám migráció megindulása – sok szempontból a globális NGO-hálózatok által is szervezve és a strasbourgi emberjogi védernyő által is segítve – sokezres, erőszakos iszlám tömeget hozott létre például a szerb határok mellett, veszélyeztetve ezzel a lakosságot. Ám állami szinten nem lehet ellenük komolyabban fellépni, mert a riadókészültségben lévő strasbourgi emberjogi segéderők bármilyen lépést azonnal jogállami jogsértésként szankcionálják, ami sokmilliós bírság kiszabását jelenti. Így lehet az például, hogy Szerbia határainál már évek óta háborús állapotok vannak, messze meghaladva a szükségállapot bevezetésének szintjét, de ez tilossá van minősítve „emberjogilag”. Emlékezzünk Röszkére és a migránsok százezreinek beengedését követelő, ide utaztatott globális NGO-aktivisták ottani tüntetéseire. Nem, hogy szükségállapotot nem rendelhettünk el erre való tekintettel, de a strasbourgi gépezetük még sok milliós bírsággal is sújtotta a magyar államot az ellenállás miatt.
Összegezve tehát:
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
