Pontosan milyen lelki java származik a német katolikusoknak abból, ha iszlám vallási tanácsadót alkalmaznak?
Az Index ma arról lelkendezett, hogy Németországban a katolikus egyház alkalmazásában áll egy muszlim vallástudós, akinek az a feladata, hogy közvetítsen a moszlim közösség és a helyhatóságok között. Például a német városok fölé magasodó mecsetek építésének ügyében – jelesül, hogy azok minél könnyebben, minél nagyobb számban megépülhessenek. „Az országban több mint ötmillió muszlim él, a bajor iskolában iszlámot is tanítanak, így nem meglepő, hogy nagyjából 2800 mecset található.” – lelkesedik kritikátlanul a piacvezető hírportál („nincs másik”) avatott szerzője. Hát, jó.
Maximálisan tiszteletben tartva a német egyházat és a vallásközi párbeszéd szép misszióját, ugyanakkor a világiak sajátos felelősségét is átérezve a „földi dolgok” intézésében (pl. ChL15 és LG 31, illetve CIC 225. kánon), a következő „égető” kérdések fogalmazódtak meg bennem:
1. A német egyházi vezetés vajon jól megvizsgálta és mérlegelte-e, hogy a fent ismertetett lépései milyen üzenetet hordoznak az iszlám közösség számára? Vagy, mint a rossz szociális munkás, azt gondolják, hogy a segítség teljes önfeladást jelent? Végül is az általuk alkalmazott, a cikkben többször idézett moszlim vallástudós, bizonyos Hussein Hamdan önmaga válaszol erre a kérdésre, nevezetesen, hogy mit is vár ő a másik féltől: „közös étkezés, közös kávézás, közös ünneplés, amelyek során tisztázhatók a közös élettel kapcsolatos nézeteltérések”. Vagyis, ha jól értjük, a német helyhatóság és a keresztény egyházak képviselői vegyenek részt a moszlim rituálékon (de legalábbis minden körülmények között tartsák tiszteletben azok előírásait), hogy tisztázni tudják az „esetleges” nézeteltéréseket. (Miért jut eszünkbe ezekről a „bülbül-szavakról” Arany János halhatatlan balladája, a Szondi két apródja?) Hát, jó.
2. A német egyházi vezetés fent ismertetett lépései hogyan szolgálják az elsősorban rájuk bízott közösség, a német katolikus hívek és/vagy az egyetemes egyház javát (lelki üdvösségét), illetve a II. vatikáni zsinat által kijelölt „új evangelizáció” követelményét? Az idézett cikk ezzel kapcsolatban Michael Blume-ot (aki nem egyenlő a nyugalmazott szentszéki diplomatával, Magyarország korábbi apostoli nunciusával!), Baden-Württemberg antiszemitizmus elleni biztosát (!!) szólaltatja meg: „Hussein Hamdan bizonyítja, hogy a vallások együttélése az alulról induló építkezés eredménye (…) a példát azokban az országokban, például Franciaországban is követni kellene, ahol egyelőre eredménytelenül próbálják meghiúsítani a vallási villongásokat.” Tehát, ha jól értjük, a moszlim közösség kevésbé fog lázongani, ha minden kérését (avagy követelését?) teljesítik, mintha nem. Ez ám a politikai éleslátás!
Az antiszemitizmus elleni biztos úrról még annyit, hogy – saját Wikipedia-oldala szerint – 2020 júniusáig a baden-württembergi Államminisztérium nem keresztény vallásokkal foglalkozó osztályának vezetője volt, akinek a felesége mellékesen egy török származású hölgy. Vagyis, ha jól értjük, sokkal inkább tekinthető az elmúlt két évtizedben erőteljesen balra tolódó német állam, mint a keresztény (katolikus) egyház képviselőjének. (Az a kérdés pedig már csak „hab a tortán”, hogy a köztudottan nagyrészt zsidóellenes iszlám közösség felkarolásával Blume úr hogyan próbálja visszaszorítani az antiszemitizmust?). Hát, jó.
3. Miért szükséges, hogy a cikkben említett „vallási közvetítő” (moszlim vallástudós) hangsúlyozottan épp a katolikus egyház szolgálatában álljon, amikor Baden-Württembergnek – a jelek szerint – egy külön „nem keresztény vallásokkal foglalkozó” minisztériumi osztálya is van? Az Európai Unió és a balliberális vezetésű német állam nem költ elég pénzt a vallási „érzékenyítésre”, a bevándorlók integrációjára, az emberi jogokra és a jogegyenlőségre, a bármiféle diszkrimináció elleni fellépésre? Vajon nem szimbolikus jelentőségű az, hogy az említett úriember éppen a katolikus egyház szolgálatában áll, tehát – végső soron – a liberális média által folyamatosan „intoleránsnak” mondott katolikus hívek fizetik?
4. Az iszlám közösségtől elvárják-e kölcsönösségi alapon, hogy ők is alkalmazzanak néhány (már ha a számarányokat tekintjük), de legalább 1 általuk fizetett „keresztény vallástudóst” (ez volna ugye a nagyon-nagyon minimum), aki a zsidó-keresztény vallási gyökerű, a görög műveltségre és a római jogrendszerre épülő európai kultúra értékeit (és, mondjuk ki bülbül-szavak nélkül: minimális elvárásait) közvetíti a más kultúrkörből érkező bevándorlók felé? Vagy esetleg a keresztény identitás alapvető elemeit (életvédelem, családok megerősítése, anyagiasság helyett lelki értékek, stb.) közvetíti a baloldali törvényhozók felé? Mert szerintünk, ha már pár-beszéd, akkor tényleg ez volna a minimum…
+1 Tesznek-e valamit a német egyház vezetői azért, hogy a Németországban befogadott iszlám közösségek tagjai a saját hazájukban lépjenek fel az ottani keresztény kisebbségek védelmében, például – persze országonként differenciálva – a különböző jogfosztások, megalázás, bántalmazás, fizikai és lelki elnyomás, üldözések, kivégzések és terrortámadások ellen?
Hojdák Gergely
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
