Július 23-án a déli Úrangyala elimádkozásakor arról elmélkedett a Szentatya, hogy folyamatosan, napról napra, türelmesen és irgalmasan kell gondoznunk a világnak, saját szívünknek és felebarátainknak a szántóföldjét: esélyt adva a változásra, a növekedésre.
Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim és nővéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumban a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédet halljuk (vö. Mt 13,24–43). Egy földműves, aki jó magot vetett a földjébe, észreveszi, hogy egy ellenség éjjel konkolyt vetett bele, olyan növényt, amely nagyon hasonlít a búzára, de gyomnövény.
Jézus a mi világunkról beszél így, mely valóban olyan, mint egy nagy szántóföld, ahol Isten búzát vet, a gonosz viszont konkolyt, s így a jó és a rossz együtt növekszik. A jó és a rossz együtt nő. Ezt látjuk a hírekben, a társadalomban, de a családban és az Egyházban is. Amikor pedig a jó mag mellett meglátjuk a rossz növényeket, szeretnénk azonnal kitépni őket, hogy „rendet csináljunk”. De az Úr ma figyelmeztet bennünket, hogy ez kísértés: nem lehet tökéletes világot teremteni, és nem lehet úgy jót tenni, hogy elhamarkodottan elpusztítjuk azt, ami nem helyes, mert ennek rosszabb következményei lesznek: a végén – ahogy mondani szokás – „a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük”.
Testvéreim és nővéreim, a szívünk ugyanis a szabadság földje: nem aszeptikus laboratórium, hanem nyitott s ezért sebezhető tér. Ahhoz, hogy megfelelően műveljük, egyrészt folyamatosan gondozni kell a jó zsenge hajtásait, másrészt időben észre kell venni és ki kell gyomlálni a káros növényeket. Nézzünk hát magunkba, és vizsgáljuk meg, mi történik, mi növekszik bennünk, milyen jó és rossz növekszik bennünk. Van erre egy jó módszer: az úgynevezett lelkiismeret-vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy megnézem, mi történt ma az életemben, mi érintette meg a szívemet, milyen döntéseket hoztam. Pontosan arra szolgál, hogy Isten fényében megvizsgáljuk, hol van a gyom és hol a jó hajtás.
A világ szántóföldje és a szív földje után van egy harmadik földterület. Nevezhetjük felebarátaink földjének. Azok az emberek tartoznak ide, akikkel nap mint nap érintkezünk, és akiket gyakran megítélünk. Milyen könnyen felismerjük az ő konkolyukat, mennyire szeretünk másokat szapulni! Ezzel szemben milyen nehéz meglátni a bennük növekvő jó hajtást! Ne feledjük azonban, hogy
Testvéreim és nővéreim, kérjük a kegyelmet, hogy képesek legyünk meglátni ezt önmagunkban, de másokban is, kezdve a hozzánk közel állókkal. Ez nem naiv tekintet, hanem hívő tekintet, mert Isten, a világ nagy szántóföldjének földművese szereti meglátni és növekedéshez segíteni a jót, hogy az aratás ünneppé váljon!
Ma is feltehetünk magunknak néhány kérdést. A világ földjére gondolva: le tudom-e győzni annak kísértését, hogy „mindenkit egy kalap alá vegyek”, hogy ítélkezéseimmel másokat rendbe tegyek? Aztán a szív földjére gondolva: őszintén keresem-e a bennem növekvő ártalmas növényeket, és elszántan dobom-e őket Isten irgalmának tüzébe? És a felebarátok földjére gondolva: van-e bölcsességem meglátni a másokban rejlő jót anélkül, hogy korlátoltságuk és lassúságuk miatt csüggednék?
Szűz Mária segítsen, hogy türelmesen műveljük azt, amit az Úr vet az élet szántóföldjén, a saját földemen, felebarátaim földjén, mindenki földjén.
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim és nővéreim!
Ma, miközben sok fiatal az ifjúsági világtalálkozóra készül, a nagyszülők és idősek világnapját ünnepeljük. Ezért egy fiatal és egy nagyszülő van mellettem: egy unoka és egy nagymama. Tapsoljuk meg mindkettőjüket!
Ne feledkezzünk meg róluk! Tapsoljuk meg az összes nagypapát és nagymamát! Jó hangosan!
Itt és számos országban szélsőséges éghajlati jelenségeket tapasztalunk: egyfelől rendkívüli hőhullámok és pusztító tűzvészek sújtanak sok térséget; másfelől nem kevés helyen felhőszakadások és árvizek pusztítanak, mint amilyenek az elmúlt napokban Dél-Koreában: lélekben közel vagyok azokhoz, akik szenvednek, és azokhoz, akik az áldozatoknak és a kitelepítetteknek segítenek. És megismétlem felhívásomat a nemzetek vezetőihez, hogy tegyenek valami konkrétabbat a szennyezőanyag-kibocsátás korlátozása érdekében: ez sürgős feladat, nem tűr halasztást, és mindenkit érint! Védjük meg közös otthonunkat!
Most pedig szeretném felhívni a figyelmet a migránsok drámájára Afrika északi részén. Közülük több ezren kimondhatatlan szenvedés közepette hetek óta sivatagos területek csapdájába esve, magukra hagyatva élnek. Különösen az európai és afrikai állam- és kormányfőkhöz fordulok, hogy sürgősen nyújtsanak segítséget ezeknek a testvéreinknek és nővéreinknek. A Földközi-tenger soha többé ne legyen a halál és az embertelenség színtere! Az Úr világosítsa meg mindenki elméjét és szívét, és keltse fel mindenkiben a testvériség, a szolidaritás és a befogadás érzését!
És továbbra is imádkozzunk a békéért, különösen a kedves Ukrajnáért, mely továbbra is haláltól és pusztulástól szenved, ahogy ez sajnos ma éjszaka is Odesszában történt.
Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak, Olaszországból és számos más országból, Brazíliából, Lengyelországból, Uruguayból… érkezett zarándokok. Nagyon sokan vannak! Köszöntöm a Buenos Aires-i diákokat és a lengyelországi legnicai egyházmegye híveit is. Üdvözlöm továbbá a „Negyven évvel később” kerékpáros csoportot Cogornóból, a „Tekerj a békéért” kezdeményezés résztvevőit, valamint azokat a gyerekeket, akiket néhány laziói közösség fogadott be.
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek, és kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Imádkozzatok ezért a nagymamáért és unokájáért is, az összes nagyszülővel és unokával együtt!
Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
