François Villon (Párizs, 1431–1463?) az első olyan költő, akinek életrajzából hiányzik elhalálozásának pontos dátuma és helye.
Miután – sorozatos törvénybe ütköző cselekedetei miatt – kitiltották a francia fővárosból, el kellett tűnnie. Többszöri, halált is okozó késelés miatt halálra ítélték, ez alkalomra írott négysorosát többen is lefordították. Illyés Gyula a következőképpen:
Francia vagyok, csak ez kellett, Páris szűlt (Ponthoise mellett), Rőf kötél súgja majd fejemnek, Hogy mi a súlya fenekemnek.
A középkor kiemelkedő költőjeként ismerjük. Kalandos, sokszor csavargó, otthontalan életét mindig tisztelői mentették meg. Nevét nevelőapja, Guillaume Villon káplán adta törvénytelen fiának, aki édesanyját valósággal rajongással szerette, és kérésére verset is írt neki (Mária imádsága). A fiatal, fékezhetetlen, tehetséges fiút káplán apja iskolába, majd egyetemre is járatta, kora ismereteire tanította.
Villon húszévesen megszerzi a magiszteri fokozatot. Mivel a szónoklattan keretében verstani ismereteket is elsajátít, már tanulmányai idején is ír verset, mintegy jövő balladáinak előtanulmányaiként (Közmondások, Kiforgatott igazságok, Apró képek balladája stb.). Ezeket kevéssé ismerjük, mert maga sem tekintette közlésre érdemesnek. Apja tanácsára megírja a Nászének egy új házas, nemes úrnak című költeményét, amelynek méltatói eszmei és formai értékei tekintetében az egykor híres lovagi, trubadúr-líra kései gyöngyszemének tartják a balladát. Amikor 16 évesen megjelenik ez a verse, a köztudatban már a költőt tisztelik benne. Sorra jelennek meg ma is ismert versei (Ballada vastag Margotról, Ballada a párizsi nőkről, A szép fegyverkovácsné panasza öregségében, Ballada és könyörgés Cotard mesterért, Ballada tűnt idők asszonyairól stb.)
Miután megszerzi a magiszteri fokozatot, folytathatná (jogi, teológiai) tanulmányait, de ehelyett mulatós, zabolátlan életet folytat cimboráival. Kirabolja a Sorbonne régensét, majd féltékenységből halálra késeli egyik magiszter társát. Mindezekért kegyelmet kap és hazatérhet. De nincs vége ennek az életformának: 1456 telén társaival kifosztja a templom pénzes ládáját, amelyben – karácsony lévén – 500 aranypénz van. Tudja, mi vár rá, és megírja Kis Testamentumát. Legjelentősebb művét, a Nagy Testamentumot 1461/62-ben szerkeszti meg. Börtönbe kerül és tettei alapján halálos ítéletre számít, de szerencséje van, mert XI. Lajos átutazóban kegyelmet ad a börtönben lévő raboknak. Apja bocsánatát a Nagy Testamentum megjelenése után nyeri el. 1462-ben azonban lopás miatt, majd egy verekedésben való részvételért mint javíthatatlant halálra ítélik.
Miután ezúttal is kiszabadul, végleg eltűnik Párizsból. Soha többet sehonnan nem ad hírt magáról, és nem tudjuk, hol és mikor halt meg.
Villon verseinek fordítását sok neves költőnk tekintette bravúrnak; valamennyien saját költői tehetségükkel és nyelvezettel álltak hozzá, ezért jobban vagy kevésbé értékeljük átültetéseiket.
Álljon itt egy Vas István által magyarra fordított versrészlet, csupán kedvcsinálónak:
Blanche királynő, szirén zenélt, Liliom volt, úgy ült a trónra, Haremburgis, ki Maineben élt, s Nagylábú Berta látható ma? Hamvát az angol szélbe szórta, hol van Jeanne d Arc, a hős, a jó? Szent Szűz, egek uralkodója! De hol van a tavalyi hó?
Puskás Attila
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
