Persze minden nyelvben minden anyanyelvi beszélő számára furcsa az idegen akcentus. De ehhez általában csak idegenség kötődik.
Az angol esetében olyan sok az anyanyelvi ejtésváltozat, hogy az idegen, hibás ejtést is simán elfogadja az átlag angol anyanyelvű ember mint valamiféle “helyi” verziót. Ez a “nemzetközi nyelv” státusz következménye.
Viszont az indiai akcentus humorosan hat. Olyan jellegzetességei vannak, hogy nem lehet nem mosolyogni rajta. Korábban, amikor még nem volt “politikai korrektség” tilalom, ez filmekben is simán szerepelt.
Egy időben olyan cégnél dolgoztam, ahol a munkatársak nagy része indiai volt. Innen a sok személyes tapasztalat.
Amit fontos megjegyezni: az észak-indiaiak és a dél-indiaiak között hatalmas eltérés van ebben is. Az észak-indiaiak teszi ki a lakosság 75 %-át, a déliek a 20 %-át. A bőrszínben is látható az eltérés: az északiak között sokkal több a világos bőrű, sőt fehér európainak kinéző ember, míg a déliek között sokkal több a sötét bőrű, egyesek egyenesen négernek tűnhetnek felületesen nézve őket.
Az észak-indiaiak indo-árja nyelveken beszélnek, a dél-indiaiak dravida nyelveken.
Mielőtt valaki megkérdezné, mi a maradék 5 %, nos ők az őslakosok maradványai. A legelfogadottabb elmélet szerint egykor ezek az őslakosok lakták az egész területet. Majd előbb megjelentek a dravidák, létrehozva a mai indiai-pakisztáni határvidéken az első régióbeli magaskultúrát az i. e. IV. évezredtől. A dravidák nyugatról vándoroltak be, majd szinte az egész régiót elárasztották. Aztán jött az i. e. 2. évezredtől az árja bevándorlás. A két elem részben keveredett, de Dél-Indiában a dravida elem maradt az erősebb, míg Észak-Indiában az árja. Ennek máig tartó következménye: északon indo-árja nyelveket beszélnek, míg délen dravida nyelveket.
S az akcentus pedig erősen függ a beszélő anyanyelvétel. Az előbb leírtak miatt viszont más az észak-indiaiak angol akcentusa, mint a délieké.
Az én legtöbb kollégám Karnataka és Telengana állambeli volt, mind a kettő dravida többségű indiai állam, szóval többet tapasztaltam a déli akcentust, mint az északit, de azért az északiról is van személyes élményem.
Ami közös hiba mind az északi, mind a déli akcentusban – s ez egyezik érdekes módon a magyar akcentussal -, hogy a legtöbb angol kettőshangzót leegyszerűsítik, pl. azt amit az amerikaiak “ou” és a britek pedig “öu” alakban ejtenek (most leegyszerűsítve, nem használva fonetikai átírást -, az az indiaiaknak szimplán “o”.
Az indo-árja nyelvekben több a magánhangzó, mint a dravida nyelvekben, így az északiak egyébként pontosabban ejtik az angol magánhangzókat.
Megint a magyar akcentussal azonos, hogy a “th” típusú hangokat az indiaiak leginkább t/d alakban ejtik. Ugyanez még a “w” helyett “v” ejtése, s mindig angol “l” hang “lágy” ejtése (az angolban időnként az “l” kemény, időnként “lágy” – ha szóvégen van vagy másik mássalhangzó előtt, akkor “kemény”).
De mi is az, ami miatt az angolok leginkább csodálkoznak az indiai akcentuson? Nos, ez a “d” és “t” ejtése. Az angolban a “d” és “t” ejtáse úgy történik, hogy a nyelv a fogínyt érinti, míg a magyarban a fogat érinti. Az indiai nyelvekben – a dravida és az árja nyelvekben is – viszont kétféle “d” és “t” van (valójában négyféle van, de ebből csak 2 releváns a téma szempontjából), az egyik a fogat érintve, azaz ahogy a magyarban, másik viszont a kemény szájpad előtti részt érintve, ezek a prepalatális hangok. Ez az ejtés azonban olyan hangot eredményez a zárhangok esetében, mintha a beszélő forró krumplit tartva a szájában beszélne, az eleve hallható zárás mintha “csobbanna”, ami meglehetősen szokatlan.
Ilyen ejtés egyetlen európai nyelvben sincs zárhang esetében (legalábbis nem tudok róla). S réshang vagy rés-zárhang esetében is ritka: pl. a lengyelben ezért van két “zs” betű: ż és ź, az előbbi kb. magyar zs, az utóbbi annak előrébb ejtett változata, ezek a lengyelben külön fonémák, keverésük hiba, de itt is szájpad előtti ejtés nem eredményez olyan erős mellékzörejt, mert a “zs” nem zárhang.
A legtöbb európai nyelvben – pl. a magyarban, de az angolban is – egyáltalán nincs ilyesmi: prepalatális ejtés réshang és rés-zárhang esetében sincs. Pl. a magyarban vannak fogínyt érintve képzett hangok – pl. ilyen a “zs” – és vannak a kemény szájpadot érintve képzett hangok – pl. “gy” -, de a kettő közti területen egy hang se képződik. Az angolban ugyanígy.
Indiában viszont – mind az indo-árja, mind a dravida nyelvekben – ez teljesen jelen van. Ilyen ejtés létezik minden típusú mássalhangzók esetében, pl. még pergőhangok esetében is, ami számomra kb. felfoghatatlan, a legtöbb ilyen hangot képes vagyok utánozni, de pl. az “r” esetében azt se tudom, hogyan kezdjek hozzá, sőt meg se hallom rendesen a különbséget, pedig egy sor indiai nyelvben ez nagyon fontos. Az indiaiak sok minden alapján felismerik a beszéde alapján az európai embert, ez az egyik: hogy azok nem tesznek rendesen különbséget egyes, indiai füllel, teljesen más hangok közt. (Az európaiak 99 %-a már a “Gandhi” nevet se képes helyesen kimondani.)
Az indiaiak pedig úgy érzik, az angol “d” és “t” ejtéséhez közelebb áll a keményszájpad előtti ejtés, így angolul így beszélnek. Északiak, déliek egyaránt.
Az egyébként tökéletes brit angolt beszélő, Angliában élő indiai srác itt bemutatja a “t”-t brit és indiai verzióban:
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
