1988. augusztus 28-án Grósz Károly tárgyalóasztalhoz ült Nicolae Ceaușescuval; a megbeszélés eredménye közismert: „Arad” a sikertelenség szinonimájává vált. A közvélemény akkor szembesült a fiaskóval, amikor Grósz vasárnap este 10 óra után Szegeden interjút adott a Magyar Televíziónak. A felnőtt népesség 46%-a nézte a késő esti beszélgetést. Az interjút követő napokban elvégzett közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 80%-a eredménytelennek ítélte az aradi csúcstalálkozót.
Medgyesi Konstantin: Tizenhét perc, ami megtörte Grósz Károly karrierjét című tanulmánya a Betekintő folyóirat 13. évfolyamának 3. számában, erre a linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében és eredeti formájában.
„Grósz Károly egyenesen a szegedi tv-stúdióba ment, a delegáció tagjai a megyei pártbizottságra. Grósz interjúját itt hallgattuk meg. Egybehangzó megállapításunk az volt, hogy rettenetes. Hátborzongató volt szinte minden szava.” (Szűts Pál bukaresti magyar nagykövet)
„Ez teljes elképedést váltott ki a magyar közvéleményben, mivel magyarázkodásnak tűnt. Az interjút én nem politikus felségemmel, Sáfár Anikó színésznővel néztem végig. A befejezés után Anikó csak ennyit mondott: Te, ez megadta magát a Ceaușescunak.” (Berecz János)
„Még Kádár János is megjegyezte, hogy kevesebb is elég lett volna nyilatkozatomban a »„kedves vendéglátóink”« kifejezésből. Az én nyilatkozatomat azonban az a remény diktálta, hogy mindannak, ami Aradon történt, pozitív folytatása lesz. Tévedtem. És a mából visszanézve ma már másképp nyilatkoznék. De hát ami megtörtént, megtörtént, s mint mondtam, a történelem dolga a történtek felett ítélkezni.” (Grósz Károly)
A tárgyalások után közvetlenül – gyors hírforrások nélkül – a magyar közvélemény még nem érzékelhette a találkozó kudarcát. Amikor „A Hét” című televíziós műsorban elhangzott, hogy Romániából visszaúton a főtitkár megáll Szegeden interjút adni a Magyar Televíziónak, a csongrádi megyeszékhelyre vezető út mentén, illetve az MTV szegedi stúdiójánál spontán, nem hivatalosan szervezett, kifejezetten lelkes, több száz főből álló tömeg fogadta a miniszterelnököt.
Az emberek ekkor még – de már csak egészen rövid ideig – Grósz Károlyban a bátor, dinamikus, határozott államférfit látták (akarták látni), aki felvállalta a kegyetlen diktátorral való kockázatos párbeszédet, a közvetlen politikai konfliktust. „Vasárnap este, amikor elterjedt a hír, hogy Grósz Károly Szegeden interjút ad a helyi tévének, gyülekezni kezdtek az emberek az épület előtt. Végül több százan álltak ott: várták a híreket. Mint sokan mások, reméltek valami jót” – írta korabeli tudósításában a Magyar Nemzet.
A polgárok valami „jót” reméltek, de az interjú nyilvánvalóvá tette: Grósz kudarcot vallott, s olyan közéleti és kommunikációs vereséget szenvedett, amely helyrehozhatatlan károkat okozott a politikus megítélésében. A közvélemény ettől a jelképes pillanattól kezdve már nem az erőskezű, dinamikus vezetőt látta benne, hanem egyre inkább tehetetlen figurának tekintette, aki gyenge, és képtelen keményen fellépni az ellenérdekelt politikai szereplőkkel. Grósz Károly „Arad” előtt politikai értelemben rendre győzött; az aradi kudarc után viszont sorra veszíti el a közéleti csatákat. A miniszterelnök-pártfőtitkár az „Aradot” követő szegedi interjú után lejtőre kerül, ahonnan nem volt visszaút. A Ceaușescuval folytatott tárgyalás összességében 450 percig tartott, a szegedi interjú mindösszesen 17 percig.
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) elnöke és Grósz Károly, az MSZMP fõtitkára beszélget a párt Jászai Mari téri székházában tartott ülésén. MTI Fotó: Soós Lajos
A fordulatokkal teli viharos magyar történelemben is lényegében példa nélkül áll az eset, hogy egy vezető politikus imázsa ilyen rendkívül rövid – akár percekben számolható – idő alatt omoljon össze. Ahhoz hogy kellőképpen megértsük a Grószbrand romba dőlésének jellegzetességeit, vázolnunk kell a korábbi kép összetevőit. Akkor járunk el helyesen, ha először kifejezetten 1988. augusztus 28., vagyis „Arad” előtt született források segítségével próbáljuk felvázolni Grósz kommunikációs karakterét és imázsát.
Grósz Károly pártfőtitkári megbízatása után a CIA elkészítette a vezetői profilját. A hírszerzői elemzés szerint Grósz „dinamikus, energikus” személyiség, aki hajlandó nehéz döntéseket meghozni. A Reuters hírügynökség az új főtitkárt „szívélyes mosolyú, de éles fogú” politikusként jellemezte. A portréban egy magas rangú magyar tisztségviselőt idéztek, aki szerint Grósz „ember a talpán”.
A Reuters 1988. május 23- i összefoglalójában arra hívja még fel a figyelmet, hogy Grósz egyenes és precíz beszédstílusa elüt az idősebb magyar kommunistákétól. Az olasz Il Tempo szerint Grósz korszerű vezető, aki „fesztelenséggel mozog” az országhatárokon kívül is, s könnyedén válaszol akár a nyugati újságírók kérdéseire is. „Alacsony, vékony ember, átható pillantású. Az a híre, hogy következetesen pragmatikus politikus” – írta Grószról 1988 nyarán a New York Times.
A Christian Science Monitor amerikai napilap Gorbacsov és Grósz személyiségét próbálta összehasonlítani: mindkettő 57 éves, mindkettőnek „imponáló a személyes fellépése”, s mindkettőjük figyelemre méltó energiával rendelkezik. Az újság egy Budapesten dolgozó nyugati diplomata véleményét közli a magyar kormányfőről; eszerint Grósz Károly „nagyon kemény ügyfél”, aki egyet akar: sikert aratni.
Deák István magyar származású történészprofesszor 1988 nyarán a BBC magyar adásának és az Amerika Hangjának is nyilatkozott a magyar politikus habitusáról. A Columbia Egyetem tekintélyes oktatója személyesen találkozott Grósszal amerikai útja során; Deák jellemzésében határozottnak és keménynek nevezte a miniszterelnököt: „Tudja, hogy mit mond, miért mondja, minden kiszámított. Lassan, de igen tisztán, rendkívül határozottan beszél.” Az Amerika Hangjának is erős vezetőként írta körül Deák professzor Grósz Károlyt; s mindemellett a következő fogalmakat használta vele kapcsolatban: dinamikus, intelligens, agresszív és rugalmas.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
