A Kutatók Éjszakája országos programsorozat keretein belül Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán (PPKE JÁK) katedrabeszélgetést szerveztek szeptember 27-én az életvégi döntésekről. A beszélgetés műfaja sajátos és újszerű, mert egy egyetemi előadás másfél órás időtartamában négy professzor tartott előadást, illetve beszélgetett, vitázott egymással.
Az elmúlt hónapokban többször jelentek meg a nyilvánosság előtt is az életünk végével kapcsolatos kérdések: Vannak-e olyan kiszolgáltatott élethelyzetek, amikor már nem lehet méltósággal élni? Dönthetünk-e saját életünk végéről, ha úgy érezzük, csak így szüntethető meg az elviselhetetlen szenvedés? Mik a bűncselekmény határai ilyen esetekben? Mik az orvos jogai és kötelezettségei? Mik az egyéni önrendelkezés és mik az élet védelmének határai?
Rendhagyó formában neves professzorok és kutatók arra világítottak rá, hogy milyen sokrétű kérdésekről van szó, és a válasz egyáltalán nem fekete és fehér, sőt rendkívül összetett és egyedi.
A katedrabeszélgetést Zakariás Kinga és Gerencsér Balázs, a Pázmány jogi karának docensei vezették.
A beszélgetés első kérdésköre a résztvevők szakterületeihez kapcsolódott.
Rojkovich Bernadette, reumatológus orvos, a Budai Irgalmasrendi Kórház osztályvezető főorvosa, a Bioetikai Társaság elnöke bemutatta, hogy az életvégi kérdésekkel az orvos és a kórház hogyan szembesül egészen közvetlenül. Bevezetésül a kiszolgáltatott élethelyzetet határozta meg, azaz azt, amikor valaki másra van szükség az élet fenntartásához. Elsődlegesen – mint mondta – a család az, amely ezt a legközelebbi gondoskodást képes nyújtani. A kórház ehhez képest kivételes, a rendkívüli helyzetek közege. A Budai Irgalmasrendi Kórház külön orvoscsoportot állított fel az életvégi kérdésekben való helyes döntésekkel kapcsolatban. Sok tapasztalat utal arra, hogy
Az eutanázia pontos fogalmát sem ismerik a betegek és a hozzátartozók. Rojkovich Bernadette ezért leszögezte, hogy az eutanázia az orvos foglalkozás körében elkövetett olyan szándékos tevékenysége, amely a gyógyíthatatlan beteg kérésére történik, és célja a természetes halál gyorsítása.
Belovics Ervin, a Pázmány büntetőjogász professzora szerint a büntetőjog részletesen kimunkált precíz fogalomrendszert használ. Ismertette, hogyan alakult ki az öngyilkosságban való közreműködés büntetőjogi értékelése. Jelenleg a jog az öngyilkosságot nem bünteti, azonban az abban való bármilyen közreműködést igen. A tételes büntetőjognál azonban szélesebb körben is alkalmazott fogalom ez, hiszen a kriminológia is használja többek között a „kiterjesztett öngyilkosság” (például a terrorista cselekmények) vagy az „öngyilkosságba kergetés” fogalmakat.
Schanda Balázs, a Pázmány alkotmányjogász professzora, alkotmánybíró bevezetőjében az élethez való jog és az életről való rendelkezés jogi feltételeiről beszélt. Meddig nem szabályoz a jog, és mikortól kell szabályozzon – tette fel a kérdést. Válaszában kiemelte, hogy ha a jog belép, egyértelműen az élet mellett kell kiállnia. A magyar Alkotmánybíróság is figyelemmel kíséri a nemzetközi folyamatokat, és egyes nyugat-európai országokban már látható az eutanázia büntetőjog alól való részleges kivonása, amely folyamat elején általában az adott ország alkotmánybíróságának döntése áll.
Nehéz az eutanázia kapcsán helyes döntést hozni, hiszen az élet védelmében mindenki számára meggyőző érvek kellenek. A keresztények könnyebben elfogadják, hogy nincs értelmetlen élet, és a szenvedésnek is van értelme, azonban a jogszabályok nemcsak a keresztényekhez szólnak, hanem mindenkihez, hitbéli meggyőződéstől függetlenül – mondta az alkotmánybíró. – Felmerül annak a veszélye, ha egy társadalom a meglévő természetes értékektől elszakad, például ha csak a természetes halált tekintjük halálnak, az az élet értéktelenedéséhez vezethet. A jogrendszer egyfajta társadalmi konszenzus, amely valamilyen módon követi a társadalmi közfelfogást.
úgy, hogy az eredetileg célzott végstádiumú betegekhez képest sok más okból is alkalmazzák.
Komáromi László jogtörténész és alkotmányjogász, a Pázmány jogi karának dékánja az erkölcs és a jog kapcsolatával vezette fel a gondolatait, megjegyezve, hogy ez a vita több ezer éves a jogtudományban. Felidézte Georg Jellineknek, a 19-20. század fordulója német jogtudományi klasszikusának megállapítását, mely szerint a jog az erkölcsi minimum. Bemutatta, hogy a magyar jogtudomány korábban is az élet mellett állt, s idézte Angyal Pált, a 20. század első felének nagy magyar büntetőjogászát, aki szerint „az élet értéktelenségének mindenképp ingatag talajon nyugvó megállapítása (…) sohasem lehet oly erős, hogy megfoszthassa érvényétől azt a lényegében erkölcsi jellegű normát, mely az embernek megölését tiltja”.
A jog azonban nem tud mindenben az erkölcs helyébe lépni, vannak határai. A két normarendszer ugyanakkor kölcsönösen hat is egymásra. Az Amerikai Egyesült Államokban Oregon tagállamban 1997-ben népszavazással fogadták el az orvos által asszisztált öngyilkosság lehetőségét, és itt is – akárcsak Hollandiában – az látszik, hogy a jogi lehetőség biztosítását követően tendenciaszerűen egyre többen élnek a lehetőséggel. Vagyis a megengedő jogi szabályozás átformálja a társadalmi erkölcsöt is – fogalmazott a jogtörténész.
A beszélgetés utolsó kérdésköre azt vizsgálta, hogyan érdemes az életvégi kérdésekről beszélni.
Mind a négy előadó egyetértett abban, hogy a család és mindenki legszűkebb környezete az, ahol lehet és kell beszélni az életvégi kérdésekről.
A jog oldaláról pedig megállapították a résztvevők, hogy ha a fizikai valóságtól nem szakad el a társadalom, akkor minden bizonnyal a jog sem fog. A jog és annak a megalkotója ne ítélkezzen, hanem kellő alázattal forduljon ehhez a kérdéshez, és segítsen mindenki által elfogadható választ adni az élet értékének megőrzése érdekében.
A katedrabeszélgetést a PPKE JÁK Ereky István Közjogi Kutatóműhely szervezte, a Genezis Kiválósági Diákműhellyel együttműködve.
Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
