Korčokon kívül Mistrík és Weiss is indulhat az államfőválasztáson

Korčokon kívül Mistrík és Weiss is indulhat az államfőválasztáson

Korčokon kívül Mistrík és Weiss is indulhat az államfőválasztáson Czímer Gábor2023. 06. 21., sze – 20:38 Pozsony |

Ivan Korčok korábbi külügyminiszter szerda délután arról beszélt, miután Zuzana Čaputová bejelentette, jövőre nem száll versenybe az államfői posztért, ő fontolóra veszi, elinduljon-e a tisztségért. Korčok mellett további személyek kapcsán is felmerült, ringbe szállhatnak az elnöki székért.

Korčok, aki 2020-tól 2022 őszéig a külügyminiszteri tisztséget töltötte be, elmondta, néhány nappal ezelőttig még abból indult ki, Čaputová újra versenybe száll az államfői székért. „Tisztában vagyok azzal, a társadalomban van igény az elnöki hivatallal szembeni bizalom magas szintjének megtartására” – mondta azzal, mindenkinek köszönetet szeretne mondani, aki szerint ő alkalmas lenne erre a feladatra. „Most annyit tudok mondani, megfontolom, indulok-e az államfői tisztségért” – jelentette ki, és hozzátette, időre van szüksége ahhoz, hogy döntését meghozza. Nem tudta azonban pontosítani, legkésőbb mikor határoz a kérdésben, de szeretne gyorsan dönteni.

Kicsoda Korčok?

Hírdetés

Korčok miniszteri kinevezéséig tipikus karrierdiplomata életutat járt be. 1992-ben lépett a külügyi tárca szolgálatába. Ezt követően a német főváros szlovák nagykövetségén, de svájci szlovák külképviseleténél is dolgozott, majd pedig a szlovák diplomácia NATO-misziójának volt a tagja. Később a pozsonyi külügyminisztériumnál biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozott. 2002 és 2005 között, az akkori MKP-t is magában foglaló második Dzurinda-kormány külügyi államtitkára lett. Ezt követően nagykövetként Berlinben, az EU-nál, és 2018-tól Washingtonban szolgált. A 2020-as szlovákiai parlamenti választás után az SaS felkérésére mint külső szakértő fogadta el a külügyi tárca vezetését. Külügyminiszterként nyíltan konfliktust vállalt a magyar kormánnyal, a kettős állampolgárság kérdésében is inkább elutasító állásponton volt. Ahogy arról beszámoltunk, az általa vezetett tárca a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet is több ponton bírálta.

További jelöltek?

Nem csak Korčok személyével kapcsolatban merült fel, hogy elindulna az államfői posztért. Robert Mistrík például már korábban elismerte, érdeklődik a jelöltség iránt, de ezzel kapcsolatban a szeptemberi előre hozott parlamenti választás után nyilatkozik majd. A vegyész Mistrík egykor az SaS alapítója volt és már 2019-ben is indult az államfői posztért. Akkor azonban Čaputová javára visszalépett.

A köztársasági elnöki poszttal kapcsolatban a közelmúltban Peter Weiss diplomata neve is felmerült, aki azonban egyelőre nem döntötte el, elindul-e a választáson. Weiss baloldali személyiség, már a bársonyos forradalom idején is aktív volt. Ezt követően a Strana demokratickej ľavice (SDĽ) elnöke, parlamenti képviselő volt, majd az aktív politizálástól visszavonulva a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója lett. 2009 és 2013 Szlovákia budapesti nagykövete volt.

A Peter Pellegrini vezette Hlas leszögezte, ha elindul, nem fogják támogatni Korčokot, a párt saját jelöltet szeretne állítani. A Smer is ugyanezt tervezi. Eduard Heger, a Demokraták elnöke szerint ugyancsak elképzelhető, hogy az ő pártja is saját elnökjelöltet indít. Ahogy arról beszámoltunk, a Szövetség is saját jelöltet indít, míg a Mikuláš Dzurinda nevével fémjelzett Kékekkel együtt induló Híd egyelőre nem foglalkozik az államfőválasztás kérdésével. 2014-ben az MKP Bárdos Gyulát, 2019-ben a Híd Bugár Bélát indította az államfői posztért. Most mindketten úgy nyilatkoztak, nem indulnak a 2024-es elnökválasztáson.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »