Erdély 16–17. századi történelme nagyon szövevényes és eseménydús volt. A Habsburgok és a törökök közötti beszorított helyzetben az erdélyi fejedelmek, illetve trónkövetelők vagy a Habsburg uralkodónál, vagy a szultánnál kilincseltek, s mindkét udvarban élénk diplomáciai küzdelem zajlott annak érdekében, hogy a jelentkezők elnyerjék a nagy uralkodók valamelyikének támogatását. Így történt János Zsigmond fejedelem halála (1571. március 14.) után is. Az erdélyi országgyűlés somlyai Báthori Istvánt választotta fejedelemnek, de János Zsigmond legbefolyásosabb főtanácsosa, kornyáti Bekes Gáspár sehogy sem tudott beletörődni ebbe a döntésbe, és Báthori-ellenes szervezkedésbe kezdett.
János Zsigmond utolsó éveiben igyekezett erősíteni helyzetét a császárral szemben, és török segítséggel próbálta megszállni Felső-Magyarországot. 1570-ben viszont hátat fordított a törököknek és megegyezett I. Miksával. A speyeri egyezményben rögzítették, hogy János Zsigmond lemond a királyi címről, elismeri Miksát magyar királynak, ő pedig fejedelemként uralkodik Erdély és a Részek fölött. Abban is megállapodtak, hogy János Zsigmond utódainak kihalása esetén a fejedelemség a királyra száll, a törökök támadásával szemben kölcsönösen segítik egymást, és a fejedelem feleségül veszi Miksa unokahúgát, Máriát. (Ez utóbbi terv nem valósult meg, János Zsigmond hamarosan, harmincegy évesen utód nélkül hunyt el.)
A Porta és mindenekelőtt Szokollu Mehmed nagyvezér nagyon rossz néven vette János Zsigmond lépését. Még Erdély megtámadását is latolgatták. Talán a fejedelemre sem haragudtak annyira, mint legfőbb tanácsosára, Bekes Gáspárra, aki valóban nagy hatással volt az események ilyen alakulására.
Báthori és Bekes versengése
Báthori István és Bekes Gáspár egy ideig versengett I. Miksa király (II. Miksa néven német-római császár) kegyeiért, és ebben a vetélkedőben Bekes lett a győztes. Bekes szorgalmasan küldte jelentéseit Bécsbe. Felhatalmazást kért Miksától, hogy oldalára állíthassa a szászokat, mivel „a székelyek és az oláhok már úgy is hozzá húznak”. 1573. január 1-jén Kolozsváron az erdélyi országgyűlés elítélte a Bekes vezette Habsburg-párt tevékenységét. Miksa örömmel megfosztotta volna fejedelmi trónjától Báthorit, azonban nem akart a törökökkel háborúba keveredni, ezért visszatartotta a trónkövetelőt a Báthori elleni nyílt fellépéstől (a szervezkedéstől nem).
Báthori a Habsburgoknak küldött, elfogott levelekből megtudta, hogy előbb-utóbb fegyveres támadástól kell tartania. Október elején hadat gyűjtött, elfoglalta Bekes két várát, Alvincet és Enyedet, majd sereget küldött Fogaras ellen. A támadás váratlanul érte Bekest, akit csaknem elfogtak a várfalon kívül. A trónkövetelő nem akarta kivárni az ostrom végét, ezért a kisfiát, a várat és a kincseit hűséges emberére, Gyulai Pálra, a tudós polihisztorra bízta. Kassára érve jelentkezett Rueber felső-magyarországi főkapitánynál.
Báthori 1573. október közepén a medgyesi országgyűléstől felhatalmazást kapott arra, hogy felszámolja Bekes pártját. Miksa ekkor változtatott korábbi álláspontján. Utasította Bekest a hadi készülődések megkezdésére, a fejedelmet pedig figyelmeztette, hogy ne háborgassa az udvar híveit. Közben Mehmed nagyvezér Bekes elfogását és Konstantinápolyba küldését sürgette Báthorinál.
Bekes Bécsbe utazott, ahol kérte Miksát, adjon neki fegyveres segítséget, mert az erdélyiek többsége már nagyon elégedetlen a fejedelemmel. A császár azt válaszolta, hogy Bekes küldjön követet a Portára, és szerezzen engedélyt Erdély megtámadásához. Bekes Konstantinápolyba küldte Antalffi Imrét.
Vele üzente a szultánnak és a nagyvezérnek, hogy a Porta iránti hűsége töretlen, s emiatt kellett Báthori elől elmenekülnie. A fejedelem ugyanis a császár oldalán áll. Bekes 1575 tavaszán Erdély megszerzéséért cserébe a szultánnak hűséget, kétszeres adót, a nagyvezérnek pedig negyvenezer aranyat és egy tízezer arany értékű gyűrűt ígért. Mehmed közölte Antalffival, hogy fiává fogadja Bekest, mert a szultán eldöntötte: azé lesz Erdély, aki több adót fizet. Üzente Bekesnek, fogjon fegyvert és hajtsa végre a tervét (ezt azonban nem adta írásban).
Mehmed közben Báthorit is biztosította támogatásáról. A fejedelem követe, Grujó Péter rendre cáfolta Bekes Gáspár üzeneteit. Szellemesen jegyezte meg: „Az erdélyieknek van annyi eszük, hogy azzal tartanak, akinek a hal már a hálójában van, nem pedig azzal, aki most készül halászni.” Mehmed pedig kijelentette Grujó előtt, hogy akkor sem támogatnák Bekest, ha évi hétszázezer aranyat fizetne. A budai és a temesvári pasáknak parancsba adta, hogy Bekes támadása esetén segítsék Báthorit (de olyan adat is van, miszerint a győztes oldalára kellett állniuk). A fejedelem és a trónkövetelő követei egyaránt elégedettek voltak.
A kerelőszentpáli csata
1575. június 1-jén Bekes serege élén elindult Báthori István fejedelem ellen. Ismert magyarországi nemesek – köztük Balassi Bálint, a költő – csapataikkal csatlakoztak hozzá. Bekes és serege június végén már a Torda melletti Keresztesmezőn táborozott. Ezután Székelyföldre vonult, ahol ígéreteivel maga mellé állította a székelyek többségét. Közben a fejedelem sem tétlenkedett. Hamarosan Bekesénél is nagyobb sereg élén várta az összecsapást. Az előcsatározások Radnótnál kezdődtek, ahonnan Bekes visszahúzódott Kerelőszentpálra. Itt a trónkövetelő serege előnyös hadállásból várta Báthori hadait. Végül július 8-án a Maros bal partján találkoztak az ellenfelek. Az elkeseredett küzdelem délelőtt tíz órától késő estig zajlott. A két vezér is derekasan kivette részét a harcból. Amikor Bekes serege megingott és hátrálni kezdett, vezérük mindvégig ellenállt, hogy időt adjon embereinek a visszavonuláshoz. Balassi Bálint és a katonák egy része a kerelőszentpáli kastélyban rekedt. Őket elfogták, de a fejedelem nem neheztelt a költőre, sőt, később kegyeibe fogadta. Bekes maradék seregével elmenekült, Báthori pedig a kastély udvarán nyomban lefejeztetett öt Bekes-párti urat.
A július 25-én kezdődött kolozsvári országgyűlés felségsértésért elmarasztalt harminchárom elmenekült főurat, akiket fej- és jószágvesztésre ítéltek. Augusztus 8-án a foglyok közül kilenc főurat lefejeztek, harmincnégyet felakasztottak és további harmincnégynek levágták az orrát és a fülét.
Királyválasztás Lengyelországban
Lengyelországban ez idő tájt folytak a királyválasztás előkészületei. Miksa császár, IV. (Rettegett) Iván orosz cár és Báthori István pályázott a lengyel trónra. A cár (területi engedmények fejében) visszalépett a császár javára, aki élvezte a pápa támogatását is. Miksának a kerelőszentpáli csatáig jobbak voltak az esélyei, mint a fejedelemnek. A csata azonban mindent megváltoztatott. Miksa korábbi erőfeszítései, követeinek propagandamunkája, ígéretei, a rengeteg szétosztott pénz mind eltörpült Báthorinak a császári sereg fölött aratott győzelme mellett. Az oroszokkal gyakran hadban álló lengyel nemeseknek tetszett a harcias fejedelem. Miksa tudta, hogy javítania kell a helyzetén, ezért próbálta kihasználni a lengyelek megosztottságát.
Bekes Gáspár felbukkant a Lengyelországgal határos Sáros vármegyében, hogy segédkezzen Miksa megválasztásában és Báthori lejáratásában. Miksának azonban elege lett Bekesből, és gyorsan kihátrált mögüle. Elfogatási parancsot adott ki egykori pártfogoltja ellen. Rueber főkapitány katonái Eperjes közelében letartóztatták Bekest, majd főnökük tudtával hagyták megszökni. A kegyvesztett trónkövetelő Sárosból Lengyelországba szökött, de ott is elfogták. Ekkor a Báthori-párt fejéhez, Zborowski Péter krakkói vajdához fordult segítségért.
A vajda elérte, hogy szabadon bocsátották Bekest. Zborowski András udvari marsall ezután Krakkóba kísérte, ahol felügyelet alatt tartották, hogy a császár támogatói ne találkozhassanak vele. Bekes beszámolt a vajdának arról, hogy Erdély elleni hadjáratát a császár támogatta, így Miksa szavahihetősége még inkább megkérdőjeleződött. A lovagias Zborowskik nem akarták Báthori kezére adni Bekest, hanem szerették volna kibékíteni a két ellenfelet. Bekes ingadozott. Azzal áltatta magát, hogy elnyerheti Miksa bizalmát, ezért levelet küldött a császárnak. Ebben emlékeztette korábbi ígéreteire, majd beszámolt arról, hogy minden vagyonát elveszítette, és nem érzi magát biztonságban. Kérte, hogy fivérével együtt letelepedhessen a birodalom határain belül, és a császár küldje Erdélybe Ruebert kisfiának kiszabadítására.
Miksát nyugtalanította Bekes lengyelországi jelenléte, ezért kezdeményezte a lengyel szenátusnál kiadatását. Ez ismét rossz lépésnek bizonyult, mert a lengyelek körében elterjedt: nem kell nekik olyan király, aki így jutalmazza hűséges és önfeláldozó alattvalóját. Bekes ezután Spitkovic várában élvezte a krakkói vajda vendégszeretetét és szabadon járt-kelt. Krakkóban még a császár és Báthori követeivel is találkozott. Miksa követe, Dudith megkedvelte Bekest, akiről hízelgő véleményt küldött a császárnak. Szeptember végén közvetítette Bekes kérését, hogy lakhasson Bártfán vagy Késmárkon. Okos érvelése szerint az emberséges bánásmóddal kifogható lenne a szél Báthori vitorlájából. A császár azonban nem hallgatott a követre. Azt üzente, hogy Bekes maradjon inkább Lengyelországban.
A krakkói vajda több sikerrel járt Báthori Istvánnál. A fejedelem csupán azt kérte Bekestől, hogy menjen Erdélybe, kérjen kegyelmet és esküdjön neki hűséget. Bekes azonban nem akart ellensége lábaihoz borulni, és továbbra is a császártól várta sorsának jobbra fordulását. Ezzel sokat rontott a helyzetén, mert Zborowski Péter vajda ezután levette róla a kezét, s el kellett hagynia Spitkovic várát. Bekes Gáspár számára ettől kezdve keserves időszak következett. Október végétől ráköszöntött a szerencse, mivel Lubomirski, egy tekintélyes főúr adott neki menedéket. Bekes meggyőzte Lubomirskit, hogy érdemes támogatnia Miksa megválasztását. Más lengyel urakat is a császár pártjára állított, és folyamatosan kapcsolatban állt a császári követtel, valamint a kassai főkapitánnyal. Javasolta, hogy Rueber foglalja el Husztot, mert ezzel elzárhatnák Báthori útját Lengyelország felé. A császár ezt az ötletet is elvetette, de Bekes bízott abban, hogy Miksa lengyel királysága alatt emelkedik majd a csillagzata.
Várakozásaiban hamarosan csalódnia kellett. 1575. december 14-én Varsó mellett a lengyel országgyűlés túlnyomó többséggel királlyá választotta Báthori István erdélyi fejedelmet (bár 12-én a szenátorok többsége Miksára voksolt). Bekes számára a rossz hírt tetézte, hogy a krakkói vajda is ellene fordult. Zborowski nem tudta megbocsátani neki, hogy sok nemest fordított Báthori ellen. Katonákat küldött Lubomirski házához, hogy elfogják Bekest. A házigazda időben hírt kapott a közeledő veszélyről, így Bekes az utolsó pillanatban (néhány bujdosó társával együtt) egérutat nyert.
1576 elején Báthori hívei a krakkói vajdaságban újabb országgyűlést tartottak, amelyen megerősítették Báthori megválasztását, és felségsértőknek nyilvánították azokat, akik nem hajlandók meghódolni. Február 8-án a medgyesi országgyűlésen a fejedelem a lengyel követek előtt elfogadta a lengyel királyságot és letette az esküt. Miksa válaszul március 23-án Bécsben szintén felesküdött a lengyel királyságra. Úgy tűnt, még semmi nem dőlt el, s ez újabb reményekkel kecsegtette Bekest.
Az ide-oda hányódó, sokat nélkülöző Bekes csak Rueber és Dudith jóindulatára számíthatott, de tőlük sem mindig jött támogatás. Saját követet küldött Bécsbe, akinek révén rá akarta venni Miksát, hogy akadályozza meg Báthori bejutását Lengyelországba, miközben ő elfoglalja Erdélyt. Tudta, hogy ez a törökök beleegyezése nélkül nem megy, mert Miksa tart egy török háborútól, ezért felvette a kapcsolatot a budai pasával, aki nem kedvelte Báthorit. A pasa a Portánál is közbenjárt Bekes érdekében, és azzal érvelt, hogy ideje megtörni a Báthoriak túlságosan növekvő hatalmát és befolyását. (A fejedelem még lengyel útja előtt elfogadtatta az erdélyi rendekkel, hogy távollétében bátyja, Báthori Kristóf lesz a helytartó.) A pasa még katonai segítséget is kilátásba helyezett, és azzal szédítette Bekest, hogy őt ültetik Báthori Kristóf helyére. A Porta ezzel szemben nem akarta felkarolni a trónkövetelőt. Éppen ellenkezőleg, Amurath szultán és Mehmed nagyvezér határozottan figyelmeztették Miksát, hogy ne támogassa az Erdély ellen készülődő Bekest, mert ezzel megszegi a békét. Figyelmeztették, hogy Lengyelországot se háborgassa, mert védelmük alatt áll, és Báthorit ismerik el királynak.
Báthori megérkezett Krakkóba, ahol 1576. május 1-jén fejére került a lengyel korona.
Ellenségből szövetséges
Bekes pedig önvizsgálatot tartott. Felismerte, hogy egykori vetélytársa, az erdélyi fejedelem és lengyel király már régen nem lehet ellenfele neki, a földönfutónak. Be kellett látnia, hogy veszített, és ha fenn akar maradni, akkor azt csak Báthori oldalán teheti meg. Zborowski Péter vajda már megbocsátotta eltévelyedését, és ismét vállalta a közvetítő szerepet. Báthori jól ismerte Bekes kiváló képességeit, és nem tartotta méltóságán alulinak, hogy levelet írjon korábbi riválisának. Ebben közölte Bekessel, hogy kész baráti jobbot nyújtani neki. Ha udvarába jön, és szolgálataival érdemeket szerez, akkor méltó jutalomban részesíti. Bekes augusztusban Eperjesen vette kézhez a levelet, és válaszában dicsérte Báthorit nagylelkűségéért, amiért a „jó fejedelmek példáját követi”, és Isten áldását kérte rá.
Báthori István nagy reményeket fűzött Bekeshez, és nem kellett csalódnia. Sok tehetséges, kiváló képességű főember tevékenykedett Báthori körül, mégis Bekes lett a király legfőbb tanácsadója. A hajdani ellenségek összeadták tudásukat. Bekes tapasztalatai nagyban segítették Báthori sikeres kormányzását. Hamarosan a király közelében aludt, mert Báthori egyre többször kérte ki véleményét, és legtitkosabb terveibe is beavatta. Ezek között első helyen szerepelt a Magyar Királyság felszabadítása. 1577 nyarán a pápai nuncius azt jelentette Rómába, hogy szerinte Báthori a magyar korona megszerzésére törekszik, s ebben az esetben átadná Bekesnek az erdélyi fejedelemséget.
Bekes csillagzata ismét szépen ragyogott, és ezt nem csak tanácsaival, hanem a harcmezőkön nyújtott teljesítményével is kiérdemelte. Magát nem kímélve harcolt a Báthorival dacoló Dancka (Danzig, Gdańsk) elleni hadműveletekben, és betegen, csak a város meghódolása után tért vissza Varsóba. A litvánok körében különösen népszerűvé vált. Vezetőik kérték Báthorit, hogy tegye lehetővé Bekes lengyel és litván honfiúsítását. Ezt a rendek 1578-ban jóváhagyták, így a király neki adományozhatta a landskoroni kapitányságot. Egy évvel később Bekes a magyar seregek fővezéreként harcolt az oroszok ellen. A lengyel rendek ugyanis azt kérték Báthoritól, hogy szerezze vissza azokat a területeket, amelyeket Rettegett Iván cár korábban elszakított tőlük. A harcokból Bekes és Báthori személyesen is kivette részét. Bekes és a magyar katonák önfeláldozó vitézségéről a lengyel történetírók is elismeréssel szóltak. 1579 őszén Polock védői belátták, hogy helyzetük reménytelen, ezért szabad elvonulás fejében megadták magukat.
A győzelem után a király Bekessel Vilnába, majd a litvániai Grodnóba ment. Bekes egészségét felőrölte a hadjárat, és 1579. november 7-én távozott az élők sorából. Halálos ágyán arra kérte Báthorit és Zamojski kancellárt, hogy viseljék gondját két fiának és feleségének. Holttestét – végakaratának megfelelően – Litvánia fővárosa, Vilna (Vilnius) felett egy hegyen temették el. Ezt ma is Bekes-oromnak nevezik. A király teljesítette kérését, és özvegyének kezén hagyta Landskoront, fiait pedig saját unokaöccsével, Báthori Andrással együtt neveltette.
A Bekes Gáspár halálával keletkezett űrt öccse, Bekes Gábor igyekezett betölteni. Ő lett a magyar lovasság parancsnoka, és kiválóan helytállt az oroszok elleni küzdelmekben. Mindössze két évvel élte túl bátyját. Pleskow ostrománál esett el, amikor a vár fokára kitűzte a győzelmet hirdető zászlót, és egy golyó eltalálta. A főként magyar hajdúkból álló lengyel királyi hadak végül − három sikeres hadjárat után − diadalmaskodtak az oroszok fölött. 1582-ben az oroszoknak bele kellett törődniük, hogy Livónia, valamint a Litvániához tartozó Fehéroroszország visszakerült a lengyelekhez.
Báthori 1586 decemberében hunyt el Grodnóban.
Báthori István és Bekes Gáspár egykori küzdelme a cári hatalommal szemben évszázadokig tartó példát adott a lengyelek és a balti népek függetlenségi harcaihoz. Bekes Gáspár egykori síremléke – még a 19. században − leomlott a Vilna folyó áradása miatt, de emlékét a litvánok mindmáig őrzik; 2009 júliusában a róla elnevezett hegy lábánál kopjafát állítottak a tiszteletére.
Bánó Attila
(Részlet a szerző 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című kötetéből – Athenaeum Kiadó, Budapest, 2011)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
