Ajánljuk a magyar történelmet Pankotai Lili és erőszakoskodó társai figyelmébe
Bábmesterei a keddi „diáktüntetésen” Pankotai Lilire, a tavalyi pécsi, 1956-os baloldali megemlékezést széttrágárkodó, tanár- és diáktársai keresztény értékrendjét gúnyos szavakkal gyalázó, azóta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű Soros-szervezet jogi képviseletét élvező gimnazistára bízták a feladatot: a hangosbeszélőn vezényelje át társait egy kis balhéra a pesti Széchenyi térről a karmelita kolostor elé. Nem tudjuk, hogy éppen a TASZ adta-e a tippet, de a cél nyilvánvaló volt: ha egy kiskorú uszítja a tömeget a törvénytelenségre és az erőszakra, sokkal enyhébb vagy leginkább nulla jogi következménnyel kell számolnia, miközben például az állítólag nagykorú, vasgyúró-kerítésszaggató Hadházy Ákosnak már igencsak hízik a bűnlajstroma.
A konzervatív sajtó már kedd reggel észlelte, hogy a Belügyminisztérium elé letáborozó diákok élén egy jól ismert provokátor áll: a deresedő szakállú öregdiák, Horgas Péter, aki a Soros-hálózat régi mozgalmára, most épp az amerikai felforgató egy új projektjében, a Főnix Mozgalomban keresi a kenyerét. Eredeti szakmáját tekintve – Gulyás Mártonhoz hasonlóan – bukott, tehetségtelen színházi igazgató, aki rendezői ambícióit immár az utcán próbálja kiélni, talán nagyobb gázsiban reménykedve.
Mindenesetre hiába álmodoztak a Bastille vagy a budai Helytartótanács ostromáról a Soros-féle kis balhéhuszárok, ismét csak az immár hétről hétre megismétlődő szánalmas jeleneteket láthattuk a Momentum rendezésében. Az őrjöngő, dühödt, ellenben maroknyi társaságot profi módon kezelte a rendőrség. Hadházy Ákost – kezéből a feszítővasat kicsavarva – óvó, atyai mozdulatokkal összecsomagolták és előállították, ahogyan leszerelték Gelencsér Ferenc és Lőcsei Lajos momentumos politikusokat is. Hadházy arca ezúttal bibis sem lett, ugyanakkor elszakadt az inge. Ott volt továbbá – Pankotai Lili oldalán – Karácsony Gergely főpolgármester, de ő ezúttal sem csinált semmit.
A produkció amúgy egyre gyengébb: emlékezzünk, Fekete-Győr András még ógörög diszkoszvetőként hajította a rendőrökre a füstgránátot, a tavaly nyári futárforradalom (az adófizetés elleni lázadás) idején pedig előfordult, hogy az akkor sem túl nagy tömeg ahelyett, hogy a Hunyadi János úton egyszerűen felsétált volna Pestről a karmelita kolostorhoz, a legnehezebb utat választotta: a Széchenyi-könyvtár alatti nyolc-tízméteres falakat próbálta megmászni. Nyilván elirigyelték a Z világháború című zombifilm jeruzsálemi ostromjelenetét, vagy ezzel is megpróbálták igazolni a rettenthetetlenségüket.
Lássuk, most miről szólt az egész balhé, ami hamarabb keltette fel a brüsszeli fősodor kiemelt figyelmét, mint hogy az esős szerda reggelre ébredő magyar közvéleményt a legcsekélyebb mértékben is felizgatta volna. A Pankotai Lili bemagolt szövegére felvonuló, dühöngő fiatalok különböző, óvodai színvonalú trágárságokat üvöltöztek. Például – a kizárólag a baloldalon fellelhető humor jeleként – olyan rigmussal gyalázták a miniszterelnököt és Lázár Jánost, melynek ismétlődő ríme az „undorító takony” volt.
Amit a legtöbbet üvöltöztek, az a „Le a rendőrállammal!” rigmus. Ám az egykori SZDSZ-es mestereiket már szorongathatja a szenilitás, a diákok ugyanis hibásan mondták fel a nyolcvanas évek legendás ellenzéki tüntetéseinek szólamát, amely, ugyebár, a „rendőrállam gyengébb nálam” volt, s ez sokkal jobban skandálható.
Persze az is érdekes kérdés, hogy mi történne, ha Hadházy Ákos, Gelencsér Ferenc és Pankotai Lili simán átmehetne az építkezést körülvevő kordonon? Mint ismert, a miniszterelnök irodáinak és kabinetjének helyet adó karmelita kolostort a szűk Színház utca választja el az egykori Honvédelmi Főparancsnokság örvendetes módon újjászülető épületétől. Az építkezés helyigénye miatt még inkább leszűkülő utca egy részébe ideiglenesen csak a karmelita kolostorba igyekvő dolgozók és autók léphetnek és hajthatnak be, mivel máshogyan nem megközelíthető a bejárat. Nyilván ha elkészül az egykori főparancsnokság, lesz egy végleges rend, ami a kormányfő munkahelyét is kellően védi és Hadházy Ákos esti sétáit sem akadályozza. De ha mégis simán bemehetnének, mit csinálnának? Időpontot kérnének a portán? Vagy kiélveznék, hogy öt méterrel közelebbről skandálhatják a trágárságaikat?
Nem kívánjuk, hogy a karmelita előtt hőzöngők valóban megtapasztalják, milyen is a valódi rendőrállam. Most nem is a Gestapóra, az ÁVH-ra, a Rákosi-rezsimre vagy az 1956 utáni megtorlásokra gondolok, elég csak felidézni a posztmarxista történelemhamisítók által csak puhának becézett késő kádári diktatúrát vagy a Gyurcsány–Apró–Dobrev-féle, 2006 utáni féldiktatúrát!
Az újabb generációkból sokan nem tudják (a régebbiekből meg sokan nem akarnak emlékezni rá), hogy nem volt olyan vidám az a kádári barakk, amint ahogyan azt az elvtársakkal elvadászgató Hofi elvtárs nevetgélve bemutatta. Persze aki meg se mukkant, hanem alámerült, csendben várta a sorát a Trabantra, itta a savanyú kőbányait, békében ellehetett. A hetvenes–nyolcvanas években ugyanakkor fiatalok ültek börtönben, amiért a Petőfi-szobornál elszavalták a Nemzeti dalt vagy engedély nélkül alakítottak társaságokat.
Emlékezzünk például 1972. március 15-re, amikor még börtön járt azért, ha valaki a „nem megfelelő helyen” a „nem megfelelő témákról” beszélt. A fiatal fizikushallgató, Szalay Miklós és társa, Ulveczki Gábor is letöltendő börtönbüntetést kapott, amiért ott volt azon a betiltott ünnepen. Utóbbinak mindössze annyi volt a bűne, hogy Babits Mihály Petőfi koszorúi című költeményét osztogatta a Batthyány-örökmécsesnél, társa pedig csak szavalt. Utána persze búcsút inthettek az értelmiségi pályának, Szalay Miklós mosógépszerelőként kamatoztathatta fizikusi tudását. Mindez egészen a nyolcvanas évekig számos alkalommal megismétlődött, már bőven dübörögtek az alternatív zenei klubok Budapesten, amikor egyes egyetemisták még a sitten sínylődtek, többnyire reformkori versek, gondolatok nyilvános felolvasásáért és hasonló ellenzéki hőstettekért.
Vagy Pankotai Lili tudhatna a tavaly elhunyt Fekete Pál forradalmár sorsáról, akinek azért kellett bűnhődnie, mert a Békés megyei Forradalmi Bizottság megválasztott elnökeként, kiváló orosz nyelvtudására apellálva tárgyalni ment a szovjet tankok elé, és rávette a megszállókat, hogy ne lőjék a várost. Elhurcolták, perbe fogták, kötéllel fenyegették, és a hosszú börtönévek után (tanári diplomájával és a páratlan műveltségével) egészen a rendszerváltoztatásig csak segédmunkásként, többek között csatornatisztként dolgozhatott. Még 1988-ban is rendőri engedélyt kellett kérnie, ha fel akart utazni a pesti rokonokhoz.
A hátsó szándékokból felbőszített és a most a balliberális világsajtóban hősként mutogatott, rendőrállamot skandáló fiatalok szeme előtt ott kellene lebegnie Nagy László tragédiájának is. A 2006-os gyurcsányi rendőrterror áldozata, miután megcsonkították a testét, meghurcolták, majd tönkretették az életét, tavaly távozott el közülünk. Ő volt az bátor hazafi, akibe Gyurcsány Ferenc még a 2022-es kampány egyik gyűlésén is kacarászva törölte bele a lábát, pedig Nagy László csak arról érdeklődött volna nála, hogy nem érez-e bűntudatot, lelkifurdalást.
Így néz ki tehát, kedves Lili, a valódi rendőrállam. Amelynek szögesdrótjait és valódi kordonjait Orbán Viktor és a Fidesz-alapítók 1988-ban és 2007-ben is elbontották. Ezen gondolkozzatok el, mielőtt újra hőzöngeni indultok a budai Várba, ocsmányságokat és szánalmas ostobaságokat óbégatva!
Huth Gergely – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
