Újra Kárpátaljára került az Arany Kupa Vándorserleg

Újra Kárpátaljára került az Arany Kupa Vándorserleg

A Komáromi Napok rendezvénysorozat keretein belül került sor ma a negyedik alkalommal megrendezett Aranycsapat Kupa rendezvényére, amelyen nyolc középiskolai diákcsapat mérte össze tudását. A nemzetközi teremlabdarúgó-torna fővédnöke id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, az Aranycsapat Testület vezetője. Szervezői a Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal Dél-Komáromból, valamint az észak-komáromi Kárpátia Sport Polgári Társulás.

A Kárpát-medencei teremlabdarúgó-tornát az angol–magyar 6:3 70. évfordulójának alkalmából, a Zakariás 100 Emlékév és Lóránt Gyula 100 Emlékév tiszteletére szervezték a két Komárom fedett sportcsarnokaiban. A rendezvény keretén belül került sor az immár hagyományosnak nevezhető faültetésre az Aranycsapat tiszteletére a Petőfi Sándor Általános Iskola kertjében, Dél-Komáromban, melyet követően a résztvevők megkoszorúzták az Aranycsapat tagjának, a komáromi születésű Czibor Zoltánnak a sírját.

A rendezvény mai, ünnepi megnyitóján köszöntőt mondott Észak-és Dél-Komárom polgármestere, Keszegh Béla és Molnár Attila. Többek között jelen voltak a történelmi egyházak képviselői, a két Komárom intézményeinek vezetői, az Aranycsapat Testület tagjai, s a szervezők képviseletében Vörösházi Tibor és Pallag György is üdvözölte a résztvevőket.

Idősebb Lomnici Zoltán ünnepi beszédében a magyar nemzet legnagyobb traumájáról beszélt. „Trianont elfelejteni, megbocsátani nem lehet: szétszabdalt nemzet, szétszakított családok, kettészakított városok.

Hírdetés

Kiemelte, mennyire fontos szerepet töltenek be ebben a maihoz hasonló események. Mint mondta, az Aranycsapat Kupa rendezvénye alkalmas arra, hogy megmutassa a magyar egységet, az összetartozást és azt, hogy a Szent István-i Magyarország ma is létezik.

Az Aranycsapat Kupáért versenyző csapatok a következők voltak: a kárpátaljai Beregvidék csapata, Magyarországról a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, a komáromi Jókai Mór Gimnázium, a Kiskunhalasi Református Gimnázium és Kollégium, valamint a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium csapata. A Felvidékről a Dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola, az Ógyallai Építőipari Szakközépiskola és a komáromi Selye János Gimnázium csapata.

A vándorserleget a tavalyi év után ismét a beregvidékiek vihették haza. A torna második helyezését a kiskunhalasi csapat szerezte meg, míg a dunaszerdahelyi középiskola csapata a harmadik lett.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »