„Dörmögj testvér egy sor Petőfit, s köréd varázskör teremtődik…”

„Dörmögj testvér egy sor Petőfit, s köréd varázskör teremtődik…”

A Szövetség a Közös Célokért, a Szőgyén Öröksége Társulás és a 32. sz. Szent Mihály cserkészcsapat közös szervezésében került sor arra a Petőfi-délutánra, melynek a Thain János Múzeum mellett működő szőgyéni Tájház új Pajtája adott otthont április negyedik hétvégéjén.

A megnyitóban Tóth Izabella, a Csongrády Lajos Alapiskola 8. osztályos tanulója mondta el Illyés Gyula: Haza, a magasban című költeményét, melynek egyik sora adta a rendezvény mottóját:

„Hálás vagyok ezért a versért, a költőnek, aki szellemi magasságokba emel: a „biztos, titkos otthonba” és reményt ad számunkra, valamint Izabellának, aki tolmácsolta az illyési gondolatot. Az ígéret mellett – mi szerint Petőfit dörmögve varázskört vonunk magunk köré – újabb csodás üzenet számunkra a „mormolj magadra varázsinget, kiáltsd az éjbe Berzsenyinket” megfogalmazás. Bizony sokszor úgy érezzük, világunkban éjszaka borul ránk, s akkor oly jó a bizonyosság, hogy van hová kapaszkodnunk, Berzsenyit kiáltani vagy Petőfit dörmögni, s így talán „megmaradunk hírvivőnek, őrzeni kincses temetőket” – mondta Berényi Kornélia, szervező.

A rendezvényt megtisztelte Oriskó Norbert, aki elhozta a „Természet vadvirága” című könyvét, melyet bemutatott a közönségnek.

Oriskó, a költő életének és életművének ismerője, értője és éltetője, vallja: miként az Újszövetség lapjaiból, a Petőfi kötetből is választ kap az élet nagy kérdéseire és az emberi élet teljességére.

A Természet vadvirága című könyv, a Nemzeti Összetartozás évében jelent meg, az akkor már közelgő 200. születésnap kapcsán.

Áldott emlékű Duray Miklós, a könyv egyik méltatója és ajánlója így ír Oriskó könyvében:

Hírdetés

„Petőfiben a virágtól a szerelmen át a forradalomig és a szabadságig a fehéregyházi eltűnéséig a természetszerű építkezés sorrendjében sorakozik fel az élet, az élete. Petőfi életműve és életpályája azt mutatja, hogy a legtermészetesebbtől, az egyszerű virágtól, hogyan lehet eljutni a legbonyolultabbig, a hazáig. Ebben az útkövetésben segít bennünket Oriskó Norbert könyve.”

A könyvbemutatót követően Petőfi-verseket mondtak és olvastak fel, majd felhangzott néhány megzenésített Petőfi vers is.

A helyi óvodásokat Kormos Andrea igazgató hozta el, a Szőlővirág asszonykórus Metz Szilvia vezetésével énekelt, a Szőgyén Öröksége Társulás tagjai Leboc Szabolcs elnök, – a Tájház és a Régészeti Múzeum munkatársai Svajcer Edina vezetésével érkeztek. A cserkészcsapat képviseletében Berényi Kornélia volt jelen. A rendezvényre érkezett vendégek is elhoztak egy-egy Petőfi verset, éneket.

A kulturális délutánt megtisztelte Méri Szabolcs polgármester, Dániel Erzsébet, a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás elnöke, valamint a Dömösről érkezett Pálmai József, nyugalmazott tanár, aki fellépésével gyakorta erősíti a felvidéki, nemzeti és történelmi programokat.

A rendezvény alatt a gyerekek, Petőfi-témában képeket színezhettek.

A vendégváró asztalon, a régi szőgyéni receptek alapján és a szőgyéni sütőasszonyok keze nyomán elkészült helyi jellegzetességeket kóstolhatták meg a rendezvény résztvevői.

A program a Petőfi 200 keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Szövetség a Közös Célokért társulás által valósult meg.

(BK/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »