A „végszámla” tehát ma még teljesen ismeretlen, de van néhány ennél is súlyosabb és kényesebb kérdés. Az első mindjárt az, hogy mi az a „valami”, aminek az újjáépítéséről szó van,
A lebombázott Irpin – aljazeera.com
A Világbank legújabb tanulmánya szerint 411 milliárd dollárra volna szükség Ukrajna újjáépítéséhez. Bár a dolgozatban rengeteg adat szerepel, demonstrálandó, hogy egy komoly elemzéssel van dolgunk, mégsem lehet igazán komolyan venni ezt a helyzet drámaiságát szinte minden oldalon hangsúlyozó dokumentumot. (Amúgy egy 132 oldalas anyagról van szó.)
Legelőször is azért nem, mert a háborúnak nemcsak hogy nincs vége, de egyelőre láthatólag folyamatosan mélyül a konfliktus, így a károk „végszámláját” illetően még teljes a bizonytalanság. Ettől persze készülhet ilyen dokumentum, de akkor egyértelművé kellett volna tenni, hogy inkább arról van szó, hogy ha valami csoda folytán most egy pillanat alatt véget érne a háború és azonnal elkezdődhetne a zavartalan újjáépítés, akkor 411 milliárd dollárból lehetne ezt megvalósítani. De mivel minden jel azt erősíti meg, hogy a pusztítás még csak most fog igazán elmélyülni, így már ma is nyilvánvaló, hogy ez a Világbank-tanulmány legfeljebb abból a szempontból bír némi jelentőséggel, hogy megmutatja, mennyivel kisebb összeggel is „megúszhatta” volna a világ, ha 2023 tavaszán véget ért volna a háború.
A „végszámla” tehát ma még teljesen ismeretlen, de van néhány ennél is súlyosabb és kényesebb kérdés. Az első mindjárt az, hogy mi az a „valami”, aminek az újjáépítéséről szó van. Mert, ha ez a „valami” Ukrajna (mint, ahogy nyilván az) akkor fel kellene tenni, és ami sokkal kínosabb, meg kellene válaszolni azt a kérdést, hogy „melyik” Ukrajnáról beszélünk. Arról, ami 2014 előtt volt, vagyis amelynek még a Krím és a háborúban Oroszország által megszállt területek is részei voltak, vagy arról az Ukrajnáról, amely a háború után lesz majd, már feltéve persze, hogy lesz egyáltalán olyan entitás a háború után, amit Ukrajnának hívnak. (És persze mondjuk az a világ is, amelyben egy ilyen Ukrajna nevű ország létezik majd.)
A Világbank-dokumentum ezt a kérdést érthető módon nem is érinti, hisz a kérdés érintése olyan követelményeket támasztana az anyaggal szemben, melyeknek az nem tud, nem mer és nem is akar megfelelni. Pedig csak e kérdésekre adott pontos és végleges válaszok esetén volna meghatározható, hogy milyen területű és milyen népességű lesz az, az ország, amelynek újjáépítéséről beszélünk.
A tanulmány érthető módon csak az anyagi-fizikai értelemben vett vagyon pusztulásáról, illetve e vagyon újjáépítéséről beszél, s csak nagyon óvatosan utal arra, hogy a háború pusztítása drámai módon érinti a népességvagyont, az egészségvagyont, és azt a „valamit”, amit egy emberi közösség lelki, erkölcsi, szellemi vagyonának tekinthetünk. Németország és Japán a második világháború végén a földdel vált egyenlővé, annál teljesebb anyagi-fizikai pusztítást már nehéz lenne feltételezni. És azért beszélt a világ német és japán „gazdasági csodáról”, mert mindkét ország elképesztő gyorsasággal vált újra ipari nagyhatalommá és gazdag állammá. Mindez azonban csak azért volt elképzelhető, mert mindkét ország népességének lelki, erkölcsi, szellemi energiái nemcsak hogy épen megmaradtak, de még erősebbek és elszántabbak is lettek, hogy megmutassák, képesek újra jólétet teremteni önmaguk számára.
Feltehetőleg ez ma sincs másként, így igazán meghatározó szerepe annak lesz, hogy az a „valami”, amit ma a háború utáni ukrán társadalomnak képzelünk, az milyen „állagú” is lesz majd. És erről lényegében semmit nem tudunk, sőt nem is tudhatunk, mert erre a kérdésre csak akkor tudnánk válaszolni, ha már felsejlenének a leendő békerendszert megalapozó legfőbb elvek. Ezek az elvek, ha és amennyiben egyáltalán lesz ilyen új békerendszer, s nem egy újabb „százéves” háború szakad Európára, egyelőre teljesen ismeretlenek, mert nem látszik semmi abból a globális hatalomszerkezeti átrendeződésből sem, amelynek alapvető tektonikai energiái adnak dinamikát ezeknek az elveknek a létrejöttéhez. Amíg ezekkel nem tudunk szembesülni, addig a legalapvetőbb kérdéseket nemcsak megválaszolni, de még megfogalmazni sem tudjuk.
A mai helyzetben egyelőre csak a narratívák globális háborúját látjuk, amelyben persze csak hamis narratívák csatáznak egymással, hisz egyik szereplő sem tudja, akarja, meri nyíltan világossá tenni a helyzet elbeszélésére szánt valóságos narratíváját. A leendő, háború utáni Ukrajna népességének „állagáról” tehát ma sejtelmünk sem lehet, mint ahogy arról sem, hogy az amerikai birodalom eddig kivétel nélkül katasztrofális következményekkel járó „demokráciaexportja” miképpen próbál majd megvalósulni ebben a leendő Ukrajnában.
Ma olyan, hogy ukrán társadalom s gazdaság, nem létezik, ezek helyén egy amorf véres massza örvénylik, amit a teljes káoszba hullástól csak a kemény erőszakstruktúrák tartanak vissza. Ez a massza három komplexumból áll. Van egy katonai diktatúrára épülő állami hadigazdaság, és ennek társadalmi talapzata, amit az Európai Unió tart fenn és üzemeltet az amerikai birodalom megbízásából. Van maga a hadsereg, amely állam az államban, és amit közvetlenül az amerikai birodalmi mélyállam irányít. És végül van a saját történelméből kilökött bennszülöttek „réslakó” pária-társadalma, amelynek egyetlen funkciója, hogy saját fizikai testével „munícióként” szolgáljon a fenti két hadigazdaság globális irányítói számára. Helyzete nagyjából megfelel a permanens polgárháborúba süllyedő fekete afrikai országok lakóiénak.
Ha a Világbank komolyan gondolná Ukrajna újjáépítésének stratégiáját, akkor elképzeléseit az e kérdésekre adandó válaszokra építené. Ám e kérdések nem is léteznek számára.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
