Az üzenetet aztán eljuttatják a világ minden tájékára, teátrumokba, alkotó és érző közösségekbe. Így van ez immár 1962 óta, idén pedig Samiha Ayoub egyiptomi színésznő fogalmazta meg gondolatait „a világ színházművészeinek”. Szavai maradandók, sorait ezért terjedelmesebben idézzük.
„Miközben boldog vagyok – írja Samiha Ayoub –, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt. Az instabilitás közvetlen következménye azoknak a konfliktusoknak, háborúknak és természeti katasztrófáknak, amelyeket a földünk jelenleg átél, és amelyek nemcsak az anyagi, de spirituális világunkra és a lelki egészségünkre egyaránt pusztító hatással vannak.
A színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, amely az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: »Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban.«
Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, amely szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen. Mi elfogadjuk az élet tanát, hogy az élet terjedhessen a világon. Ennek érdekében nem sajnálunk időt, energiát, izzadságot, könnyeket, vért és idegrendszert, semmit, ami ahhoz kell, hogy közvetítsük ezt a magasztos üzenetet az igazság, a jóságosság és a szépség védelmében. Hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük.
Nemcsak azért írom ma ezt az üzenetet, hogy üzenjek, vagy hogy megünnepeljük minden művészetek atyját, a színházat a mai világnapján. Inkább arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit. Az ember évezredek óta jár ezen a földön, ez alatt az ég alatt, és ez így lesz ezután is. Szóval húzzátok ki a lábát a háborúk és véres konfliktusok sarából, és kérjétek meg, hogy hagyja ezeket az ajtón kívül. Talán az emberiesség, amelyet most elhomályosítanak a kétségek, egyszer majd megint olyan kategorikus bizonyossággá válik, amitől büszkék lehetünk emberi mivoltunkra, és arra, hogy egymás rokonai vagyunk az emberiségben.
Nekünk, drámaíróknak, akik a felvilágosodás fáklyáját hordozzuk, az első színész első színpadra lépése óta az a küldetésünk, hogy elsőként nézzünk szembe mindennel, ami csúf, véres és embertelen. Hogy szembesítsük mindennel, ami szép, tiszta és emberi. Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – zárja gondolatait az egyiptomi színésznő.
Amikor Bocsárdi László és csapata kitalálta a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált, jó érzékkel időzítették a színházi világnap tájékára. Így nemcsak a világnapi gondolatokkal, hanem a világ figyelemre méltó színházi előadásaival is ünnepelhet Sepsiszentgyörgy, akkor és most, a napokban pörgő, immár ötödik Reflex fesztivállal. Sepsiszentgyörgyön újra örvendezhetünk, nem csak helybéliek, hanem velünk együtt mindazok, akiknek változatlanul fontos a kultúra, a színház. Mert a Reflex azt is jelzi, e térségnek és az itt élő közösségnek változatlanul szívügye a színház, az a színház, amelyről az egyiptomi színésznő is beszél. Az életet terjesztő, az életet tükröző.
Büszkék lehetünk városunkra, Sepsiszentgyörgyre, hogy újra a világ közepe lehet. Büszkék lehetünk arra, hogy e zaklatott, zilált világban Sepsiszentgyörgy a színházi előadások révén tükröt tartó várossá is vált.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
