Nem túlzás azt állítani, hogy a hatalom megfélemlítési akciójának voltak elszenvedői Marosvásárhelyen a székely szabadság napjának résztvevői. Több száz rendőr és csendőr felügyelte az eseményt, motoztak, zászlórudakat koboztak el, értesüléseink szerint már Segesvárnál megállították a háromszéki rendszámú autókat, aztán Balavásárnál szintén, a város közelében pedig az autóbuszokat ellenőrizték. Hogy miért volt ez a nagy szigorúság, a Postaréten tartott emlékező esemény utolsó felszólalását követően derült ki, amikor Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra kérte a bő ezer fős tömeget, ne a megszokott útvonalon induljanak el, hanem egy mellékutcán, majd továbbra is a járdán haladjanak, mert „a csendőrség megközelítésében ez a mai rendezvény törvénytelen”.
Az igazságtalanság elveszi a szabadságot
Ott gyülekeztek a zömében Székelyföld távolabbi részéről érkezők, ahol a Makk-féle összeesküvés elárult szervezői közül hármat – bágyi Török János kollégiumi tanárt, martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és nagyváradi Horváth Károlyt – 1854. március 10-én kivégeztek, majd a bitófa alatt eltemettek. Kevés volt a marosvásárhelyi résztvevő, komolyabban jegyzett RMDSZ-es politikust nem láttunk, de „erősítésnek érkező” nyárádmentiekkel találkoztunk. A megemlékezés előtt fél órával némi túlzással azt is mondhattuk volna, hogy több a rendfenntartó, mint az emlékező, de aztán befutottak az autóbuszokkal és személygépkocsikkal érkezők, valamint a később csatlakozók, így a vértanúhalált szenvedők emlékművét övező domboldalak is benépesedtek.
Ötvös József, a marosvásárhelyi vártemplom nyugalmazott református lelkésze, volt esperes János evangéliumából vett igével köszöntötte az egybegyűlteket, s emlékezett meg külön is bágyi Török Jánosról, aki presbitere, utolsó papnevelő teológiai tanára volt a mai Bolyai-iskolának, és igazságtalan kivégzésével megszűnt a marosvásárhelyi lelkészképzés. „Hallottuk Jézusnak a Szentírásban feljegyzett szavait: az igazság megszabadít, akkor ellentéte is igaz, az igazságtalanság elveszi a szabadságot; és ez történt 1854. március 10-én. Ennek fájó, de mégis méltósággal hordozott emlékével állunk ma itt. Így állunk mi itt már századok óta Európa keleti határán, a Kárpátoknál, ahonnan közel ötszáz éve példát adtunk a világnak: minket hitünk különböző felekezetű megélése nem elválaszt, hanem összeköt. Mert a csíki római katolikus, a székelykeresztúri unitárius és a nyárádmenti református mind-mind így imádkozunk: Mi Atyánk…” – mondotta, s vele együtt imádkozott az emlékezők serege is.
Anyaországi támogatás
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára – akinek gondolatait Kilyén László tolmácsolta – biztosította a résztvevőket, hogy figyelemmel követik a 2012 óta szervezett tömegrendezvényeket, ahol nemcsak a székely vértanúkra emlékeznek, hanem tisztelgés az a nemzeti önrendelkezésért küzdő székelység előtt is.
Szili Katalin, a magyar országgyűlés volt elnöke, a magyar kormány miniszterelnökének autonómiaügyi főmegbízottja beszéde elején köszönetet mondott Izsák Balázsnak, amiért a Székely Nemzeti Tanács tesz azért, hogy a Marosvásárhelyen vértanúságot szenvedettek áldozatvállalása ne merüljön feledésbe, s 2012 óta megszervezi a székely összefogást jelképező székely szabadság napját. Szili Katalin köszönetet mondott azoknak a székelyeknek is, akik folyamatosan tesznek azért, hogy megőrizzék az elmúlt nemzedékek által felhalmozott értékeket, majd arra emlékeztetett, nemcsak a mi közösségünk, hanem Európa közel tíz százaléka él – nem önszántából – kisebbségi sorban.
„Tudom azt, hogy nem könnyű nemzeti kisebbségi sorban élni. Bár ma, megjegyzem, sokan beszélnek a kisebbségekről, de kevesen beszélnek arról, hogy mit jelent nemzeti kisebbségben élni. Hogy mit jelent az, amikor valaki számára a nyelv használata vagy a kultúrához való hozzáférés nem olyan teljesen egyszerű dolog. És szeretném innen is kijelenteni, hogy számunkra fontos az, hogy önök román állampolgárként kívánják ezt megőrizni, a nemzeti hovatartozásukat is, és ezért minden olyan törekvést, ami azt sugallja, hogy bárki Románia szuverenitását, integritását meg kívánná bontani, egyszerűen tévesnek tartom. Hanem egyszerűen az a közösség, amelyik autonómiáról beszél, vagy önigazgatásról, vagy önkormányzásról, annak az a fontos, hogy az európai szubszidiaritás elve alapján ott hozzák meg a döntéseket, ahol a legtöbb információ rendelkezésre áll. És hol állna a legtöbb információ rendelkezésre, mint ott, akiknek a sorsáról szó van” – fogalmazott.
Szili Katalin emlékeztetett arra, nem példa nélküli, amit a székelység követel, hiszen Európa tizenhat országában létezik autonómia. „Tehát akkor, amikor mi autonómiáról szólunk, nem olyan kérdésről szólunk, amelynek ne lenne gyakorlata, példája – ahogy ez államtitkár úr levelében is elhangzott – Európában. Az más kérdés, hogy erről Európa hallgat, és főleg most, amikor háború árnyékában élünk, sokan azt mondják, hogy nem kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, mert van fontosabb. Kedves barátaim, valóban fontos kérdés. Nem a háború, hanem inkább a béke megteremtése, hiszen a szomszéd országban háború dúl. Nekünk a béke a legfontosabb. Békét viszont csak tárgyalások útján lehet teremteni, és még akkor is, amikor számunkra ennek a háborúnak a befejezése az egyik fontos parancs, nem feledkezhetünk meg arról, ami a nemzeti közösségeink sorsát jelenti, hiszen az új alaptörvényünknek van egy olyan szakasza, amelyik arról szól, hogy Magyarország felelősséget visel – és itt ezt szeretném háromszor aláhúzni – felelősséget visel a határon túli élő közösségeiért.”
Baszk, katalán és sziléziai üzenet
Luke Uribe-Etxebarria, Spanyolország szenátusának baszk nemzeti párti tagja örömét fejezte ki, hogy Marosvásárhelyen a székelyekkel ünnepelhet ezen a különleges alkalmon. Mint mondotta, tudatában van, milyen különleges hely ez: bár évszázadokon keresztül számos harc folyt itt, változtak az országhatárok, mégis, Európa szívében a székely közösség megmaradt, őrzi ősei nyelvét és kultúráját, napjainkban pedig azért küzd, hogy sajátos életmódját ne kelljen feladnia. „Fontos kihangsúlyozni, hogy az önök törekvései demokratikusak. Békések. Ez egy kiáltás a szabadságért. Önök a párbeszédre építenek. Ezért joggal mondhatjuk, hogy ez egy európai követelés. Egy olyan követelés, amely teljes mértékben összhangban van az Európai Unió értékeivel és elveivel. És ne felejtsük el, hogy az Európai Unió mindenekelőtt értékközösség. Az értékek közössége. Európában vagyunk. Európaiak vagyunk. Európa pedig békét jelent. Európa emberi jogokat jelent. Európa demokráciát jelent. Európa szabadságot jelent. Európa gazdasági és társadalmi fejlődést jelent. És Európa a politikai, nyelvi és kulturális sokszínűség tiszteletben tartását és elismerését is jelenti” – fogalmazott az Eusko Alderdi Jeltzalea/Partido Nacionalista Vascot képviselő szenátor.
Erika Casajoana Daunert, az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) párt nemzetközi bizottságának tagja az általuk vívott jogérvényesítő harcokról számolt be.
Az ő kitartásuknak eredménye az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2019-ben megállapította, hogy az európai parlamenti képviselői státuszt – és az ezzel járó mentelmi jogot – a választási eredmények kihirdetésével szerzik meg a képviselők. Nem fordulhat többé elő az, ami Carles Puigdemont elnökkel és Toni Comín száműzött miniszterrel megtörtént, hogy valakit töröljenek – ahogy Spanyolország tett – a képviselők hivatalos jegyzékéből.
Idén január 31-én újabb történelmi jelentőségű sikert ért el függetlenségpárti mozgalmuk, ami az EU valamennyi állam nélküli nemzetére hatással van: a bíróság egy úgynevezett „objektíven azonosítható csoportot” írt le, amelyiket egy tagállam igazságszolgáltatási rendszere méltánytalan bánásmódban részesíthetett. „Az őshonos nemzeti közösségek mostantól jobban védve lesznek a visszaélésekkel és a politikai indíttatású európai elfogatóparancsokkal szemben” – mondta a katalán politikus.
Erika Casajoana Daunert kitért az úgynevezett Catalan-gate ügyre is: Spanyolország legalább hatvanöt katalán tisztségviselőt és/vagy ügyvédjüket hallgatták le, amivel alapvető jogaikat sértették meg. Felszólította az Európai Uniót, védje meg az európai polgár katalánok jogait a nem demokráciaként viselkedő Spanyolországtól.
Robert Starosta, a Szilézia Kulturális Autonómiáját Kezdeményező Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ők mind a lengyelországi, mind a németországi sziléziai autonómiamozgalmat támogatják. A nyelvi és kulturális hasonlóság miatt lengyelekként tekintenek rájuk, de nem úgy van az, ők saját identitással, nyelvvel és kultúrával rendelkező büszke sziléziaiak.
A szeparatizmust elutasítják, de céljuk a történelmi Felső-Szilézia önigazgatásának megteremtése, valamint a sziléziai szláv nyelv regionális nyelvként való elismertetése. Küzdeniük kell jogaikért, mert hiába vallották magukat közel 850 ezeren sziléziai nemzetiségűnek, s beszélik a nyelvet egymillióan, hivatalosan nem léteznek, elhallgatják őket. „A sziléziai autonómiamozgalom csak békés és demokratikus eszközöket használ, akárcsak ti itt, Székelyföldön. Egyesületünk is úgy véli, hogy a szabadságra való törekvés, a kulturális autonómia követelése és a kulturális és regionális önrendelkezés alapvető emberi jog. Ez az, amit Európa képvisel! Romániának mint Európa részének ezt az elvet kell követnie. Ezen elv Európa számára gazdagodás, de nem jelent veszélyt Lengyelországra és Romániára nézve se” – jelentette ki.
Ébredj, magyar!
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvivő elnöke bírálatot fogalmazott meg az erdélyi magyarságot parlamenti és kormányzati szinten képviselőkkel szemben. „Most és itt, a székely szabadság napján ki kell azonban mondani: fogyatkozásunk legfőbb oka, hogy az erdélyi magyarok politikai közképviselete olyan alkut kötött a bukaresti főhatalommal, melynek eredményeként az elmúlt harminc évben valamennyi fontos közösségi követelésünkről lemondtak. A kifárasztás módszere pedig hatásos volt. Mára oda jutottunk, hogy Székelyföld önrendelkezéséről nem beszélnek, miként nem esik szó a román állam által a mi adónkból fenntartott magyar egyetem kérdéséről, nem beszélnek a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karáról, valamint a nyelvhasználati és szimbólumhasználati kérdéseinkről sem. Futószalagon érkeznek azok a bírósági határozatok, amelyek jogainkat csorbítják, s ma már az is lehetetlennek tűnik, hogy egy felekezeti fenntartású gimnáziumot normális körülmények között működtessenek” – célzott a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológia Líceum ügyére.
Ha nem ébredünk, ha továbbra is a kijárásos bukaresti politika útját kívánjuk járni, borzasztó jövő vár ránk – jelentette ki –, ezért nem elég, hogy üres szólamként a székely szabadságról beszélünk, tenni is kell érdekében, mert problémáink megoldására az egyetlen lehetőség az, ha megvalósítjuk a közigazgatási önrendelkezést.
Nem adjuk fel!
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején bibliai idézetre építve úgy fogalmazott: bár nehézségek értek, nyomorgatnak, megtiportatunk, de mégsem csüggedhetünk. A Postarét gyászhely, de nem gyászolni és csüggedni gyűlt össze ott a székelység, hanem éppen ellenkezőleg: azon hősök előtt hajtunk fejet, azok dicsőségét hirdetjük, akik az aradi tizenhárom nyomába lépve a honért és szabadságért áldozták életük.
„Székely vértanúink élete és halála továbbá arra nézve példamutató, hogy vesztes, mi több, vert helyzetben sem adták fel a harcot, az ügyet, amelyben hittek. Manapság jogainkért és szabadságunkért vívott küzdelmünk – mondhatni – nem jár életveszéllyel. A ma embere mindazáltal még a minimális kockázat vállalásától is visszariad, nemhogy érdemi anyagi, erkölcsi, politikai áldozatot hozna nemes céljaink megvalósítása, a közösség, a nemzet érdekében. A rendszerváltozás kezdete óta eltelt három évtizedre visszatekintve, keserű lélekkel kell megállapítanunk, hogy erdélyi magyarságunk az önfeladás útjára tévedt. Nemzeti ünneplésünk is azért mutat felemás, már-már tudathasadásos képet, mivel ünnepelt példaképeinktől és fennen hirdetett eszményeinktől messzire szakadt a kiüresedett mindennapi valóság. Nincsen ez másképp a nemzetpolitika, a magyar nemzeti önrendelkezés, a székely területi autonómia ügyében sem. Három évtizede annak, hogy a kolozsvári Szent Mihály-templomban választott képviselőink és szenátoraink Isten színe előtt felesküdtek az autonómiára. A Habsburg titkosszolgálattal kollaboráló Bíró Mihály kései cinkosai azonban tettek róla, hogy nemzeti önrendelkezésünk ügyét vakvágányra futtassák, és a megalkuvó paktumpolitika oltárán feláldozzák. A kedvezőtlen külső körülmények és a belső árulás körülményei között azóta is valóságos akadályfutást kell folytatnunk nemzeti közösségünk legfőbb stratégiai célkitűzése, az erdélyi magyarok tényleges szabadságát biztosító közösségi önrendelkezés kivívása érdekében. Éppen húsz éve annak, hogy a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület rendkívüli bővített szatmárnémeti közgyűlése új fejezetet nyitott az erdélyi autonómia ügyében, célul tűzve ki, hogy: Az önfeladás, a behódolás, a megalkuvás politikájával, másfelől a lassú elsorvadás, a beolvadás és a menekülés önveszejtő gyakorlatával szemben a hit és a hűség, az építés és a gyarapítás egyházi-polgári, missziói és nemzetpolitikai alternatíváját kívánjuk megvalósítani, a közösségi önrendelkezés útját kívánjuk kiépíteni” – mondta Tőkés László, hozzátéve: szabadságharcos székely hőseinkről példát véve nem adjuk fel az azon a közgyűlésen vállaltakat, tovább lesz víve a történelmi régiókról szóló európai polgári kezdeményezés, valamint a romániai kisebbségi törvény ügye is, s igenis, Székelyföld létezik, még ha Bogdan Aurescu román külügyminiszter képtelenül azt is állítja, nincs az úgy.
Hatósági kísérettel
A Románia Kormányának és Parlamentjének címzett, tájékoztatásképpen Klaus Iohannis államfőnek is elküldött petíciót Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel, a jelenlevők közfelkiáltással fogadták el, miközben autonómiát követeltek Székelyföldnek.
A himnuszok eléneklését követően Izsák Balázs arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne a főúton, hanem egy közeli mellékutcán induljanak el a főtér irányába, s a járdáról ne térjenek le, mert a csendőrség a rendezvényt törvénytelennek ítélte s nem engedélyezte. Ígérte, nem fogják az ügyet ennyiben hagyni, jogorvoslati eljárást indítanak.
A megemlékezők megfogadták Izsák Balázs szavait, és csendben, méltósággal vonultak a prefektúrára, hogy közösen átadják a petíciót a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A járdán hosszú, tömött sorokban haladt a tömeg, mellettük a különböző belügyminisztériumi egységek képviselői, felvételt készítő autóik haladtak, ezek zavarták, sőt, feltartották a közlekedő gépjárműveket.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
