100 millió tégla, 200 millió zsindely, 980 épület, közel 10 ezer szoba, mindez 720 ezer négyzetméteren. Csak néhány számadat, amely messzemenően érzékelteti a világ legnagyobb ősi faépület-együtteseként számon tartott komplexum, a Tiltott Város monumentalitását.
A Tiltott Város története akkor kezdődött, amikor kínai fővárost a Ming-dinasztia „második alapítójaként” is számon tartott Ming Jung-lö császár elhatározta, hogy a fővárost Nankingból a több száz kilométerre északnyugatra helyezi át. Peking, vagyis az „északi főváros” Tatu, a Jüan-dinasztia volt fővárosa helyén épült fel.
A császári palotakomplexumot, a Tiltott Várost – amelynek célja az volt, hogy a Ming-uralkodók örökkévaló dicsőségét is hirdesse – 1406-tól 1420-ig építették.
Az építkezésen legalább 100 ezer kézműves mesterember és iparos, és mintegy egymillió munkás dolgozott. Csak az négy évbe telt, míg a különleges, dél-kínai nánmú (Phoebe zhennan) faanyagszállítmányok a Nagy-csatornán át az építkezés helyszínére értek.
A több mint 100 tonnás köveket mesterséges jégpályán szállították a Tiltott Város építéséhez. A város köré egy 6 méter mély, 52 méter széles árkot ástak, és egy közel nyolcméteres falat húztak.
Az ünnepélyes felavatásra a kínai újév napján, 1421. február 2-án került sor. Az ünnepségen a legjelentősebb afrikai és ázsiai állam képviselői voltak jelen. A vendégeket bőségesen megvendégelték, és testi vágyaik kielégítéséről is gondoskodtak.
A kínaiak az akkor ismert világ országai közül csak az európaiakat nem hívták meg, és ez nem is volt véletlen. A magukat a civilizált világ középpontjának képzelő kínaiak nem óhajtottak kapcsolatba lépni a „barbár” európaiakkal. És ha csak a gazdagsági és katonai erőt nézzük, ekkoriban ez teljesen érthető volt.
A Tiltott Város 24 császár otthona volt. A palotakomplexumba 1912-ig, a császárság bukásáig – az eunuchokon és az ágyasokon kívül – senki sem tehette be a lábát az uralkodó, az „Ég fia” engedélye nélkül.
A manapság már múzeumként funkcionáló épületegyüttest az UNESCO 1987-ben nyilvánította a világörökség részévé.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
