A magyar nép Boldogasszony-hite ünnepkörének az évnyitó ünnepe a Gyertyaszentelő Boldogasszony, melyet az év folyamán más Boldogasszony-ünnepek követnek az év végéig bezáróan. A februári Boldogasszony ünnepről kérdeztük Farkas Zsolt esperes-plébánost, a Jópásztor Alapítvány elnökét.
„Február 2-a, Jézus templomi bemutatásának ünnepe a római katolikus egyház szerint, melyet népi megnevezése alapján Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének is nevezünk. Szent II. János Pál pápa ezt a napot a megszentelt élet világnapjává nyilvánította 1997-ben. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.
Vízkereszt – más néven: Urunk megjelenése, vagy háromkirályok ünnepe – után Krisztus megkeresztelkedésének ünnepével befejeződik a karácsonyi ünnepkör és megkezdődik az évközi időszak és a farsang. Ennek az időszaknak első szakaszában ünnepeljük Urunk bemutatását a jeruzsálemi templomban, népi nyelven Gyertyaszentelő Boldogasszonyt.
Arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. Az agg Simeon és Anna próféta-asszony felismerik az Isten küldöttét a gyermekben, akik a Szentlélek ösztönzését követve lettek tanúi Isten ígérete beteljesedésének.
Az Úr Jézus bemutatását Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni. Róma a 7. században fogadta el ezt a liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló „találkozás” néven. A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio. Majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon” – mondta el Zsolt atya.
Évszázadok óta jelen vannak az oltáron, az ünnepi asztalon és az életünk fordulópontjain
Miért szentelünk gyertyákat ezen az ünnepen?
„A világ világosságával, Jézus Krisztussal való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított, amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében, gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, az Úr Jézust jelképező szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és a gyertyaszentelőkor megáldott gyertyát gyújtották meg a vihar, mennydörgés, árvizek vagy más természeti csapás idején, és ennek a Krisztust jelképező gyertyának fényénél imádkoztak Istenhez segítségért. A gyertya meggyújtása Jézus jelenlétét jelentette, aki soha nem hagyja el az ő népét, mint jó pásztor oltalmazza az ő nyáját.
Egy 1494-ből származó feljegyzés szerint királyaink ezen az ünnepen gyertyákat adományoztak a szentmisén megjelent főpapoknak és országnagyoknak, majd a megáldott gyertyákat az ünnepélyt végző pap kezéből térdhajtással, a gyertyákat megcsókolva vehette át a nép és körmenetben dicsőíthették a Világ Világosságát, Krisztust és az Ő édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát” – mondta el Zsolt atya.
A gyertyák a világosság jelképei minden kultúrában. Fölemésztik magukat, hogy másokat szolgálhassanak. Az egyházi liturgiában vajon mit jelképeznek az égő gyertyalángok?
„A gyertya lángja titokzatos módon fejezi ki a szentháromság egységét: lángjuk, kanócuk és viaszuk a három isteni személy összetartozásának metaforái. A gyertya Jézust jelképezi számunkra. Ez leginkább a húsvéti vigília kezdetén, a fény liturgiában mutatkozik meg, amikor a húsvéti gyertya lángjáról indul a fény, amely megvilágosít mindent. Ennek a Fénynek az érkezésére várunk advent idején és karácsonykor megünnepeljük a Világ Világosságának születését.
A gyertya a mai ember számára már nem sok mindent jelent. Sokkal inkább dísz, sokak számára hangulatfény, míg eleink számára az élet mindennapjaihoz tartozó fontos használati eszköz és még fontosabb szakrális tárgy volt. Ezen a napon mégis gyertyát szentelnek templomainkban.”
Mit üzen Zsolt atya az ünnep kapcsán mindazoknak, akik gyertyát visznek a szentmisére, majd szentelményként hazaviszik otthonaikba, miként azt eleink is tették?
„Valamikor az egyházi ünnepek teljesen összefonódtak a népi hagyomány szokásaival és fordítva. A mindennapi élet szerves része volt a hit, nem pedig magánügy, amit a mai nyugati világszemlélet próbál elterjeszteni, építve az előző rendszer igyekezetére, mely teljes mértékben ki akarta zárni Istent az emberek életéből.
Többek között ennek köszönhetően és az ismeretek hiánya miatt, sok helyen megváltozott az ünnepek szokásrendszere, vagy teljesen hanyatlani kezdtek az egyes ünnepek külső megünneplési formái. Ha nem ismerjük a jelképek, szokások jelentését és üzenetét, akkor nem is fogjuk lényegesnek tartani azok megtartását, ünneplését. Ennek ellenére az ember mindig vágyakozott a természetfeletti után. Más, idegen jelképeket, szokásokat vesz fel, aminek nem ismeri a pontos jelentését és nem is a mi kultúránkból, hitvilágunkból ered. Ismerjük meg inkább a mi ősi szokásainkat és azok jelentését. Ezeket nem kell újra megalkotnunk, hanem újra fel kell fedeznünk.
Az ünnep újkori üzenete is jelentős a számunkra, mely Szent II. János Pál pápa rendelése szerint erre szólít fel bennünket: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.
A gyertya, fényt ad, világít a sötétben, lángja nem csak hangulatos fényt és meleget ad, de jelkép is számunkra. Önmagát emészti fel, miközben világít és melegít. Semmit sem veszít fényéből, lángja erejéből, miközben meggyújt egy másikat. Ezért jelképe Krisztusnak, aki irántunk való végtelen szeretetéből életét adta értünk. Nekünk is gyertyává kell válnunk. Ahogyan a gyertya önmagát emészti fel, miközben világít és melegít, nekünk is így kell élnünk embertársaink körében. Istentől kapott fényünkkel – talentumainkkal – nekünk is világítanunk kell!”
Köszönjük a beszélgetést dr. Farkas Zsolt atyának Gyertyaszentelő Boldogasszony napján.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
