Annak idején Ronald Reagannak volt egy komolynak szánt, de valójában röhejes mondása. Sajnos nem találom, szóval emlékezetből: “A demokrácia azt jelenti, mindenkinek joga van ellenvéleményre. Ebben nem lehet ellenvélemény.”. Szinte már ógörög elmés mondásnak hatott, amolyan Zenón féle mondatnak.
A kommunizmus egyik legelnyomóbb vonása volt a véleménykényszer.
Egy rakás tabutéma, ahol nem szabad mást mondani, mint ami az “egyetlen helyes” vélemény. S még jó, ha hallgatni szabad az adott kérdésről, azaz nem kell aktívan hangoztatni a kötelező “igazságot”.
Tulajdonképpen Kádár népszerűségének egyik oka az volt, hogy Magyarországon kevesebb kötelező vélemény volt, mint más kommunista országokban. S több ügyben volt szabad legalább hallgatni. Összehasonlítási alapom van bőven 3 kommunista rendszerrel való közeli személyes kapcsolatom miatt: Bulgária (1986-1989), Kuba (1980-1986), Szovjetunió (1980-1985).
Mondok egy példát: a vietnámi háborút. Ebben Magyarországon se lehetett ellenvéleményt mondani.
Pedig lehetett volna érvelni a “rossz” ellenoldal mellett is.
A háború menete pár mondatban
- A franciák képtelenek megtartani maguknak Vietnámot.
- Északon a kommunisták veszik át a tényleges irányítást Kína támogatásával,, délen az antikommunisták Franciaország támogatásával.
- A franciák egy hosszú háború után lemondanak a területről, megmarad a nyugat számára a dél, erről a felek egyezséget kötnek.
- A kommunista észak nem törődik bele a kompromisszumba, széleskörű partizántevékenységet indítanak délen.
- A déli kormányzat képtelen ellenállni az északinak, bevatkozik oldalán az USA.
- Az USA veszít, egész Vietnám kommunista lesz.
Én persze az észak oldalán állok, tisztán nemzeti alapon. De formálisan, jogilag nézve az észak volt az, mely a háborút elindította, ez kétségtelen tény. Szóval az észak volt az “agresszor”. A mai orosz-ukrán ügy logikáját visszavezetve, a jog liberális szerelmeseinek Dél-Vietnám oldalán kellett volna állniuk akkor.
Mert nekem könnyű, én leszarom a jogot, nem vagyok legitimista és legalista. De ők…
De ez mindegy, most a lényeg: nem volt szabad más narratívát még említeni se, nemhogy támogatni. Azt kellett mondani, itt van a jó észak és a rossz dél, s a rossz dél egyetlen motivációja a határtalan gonoszság. Megpróbálni árnyalni a helyzetet a dél burkolt támogatásának számított.
A modern nyugat immár visszaadta ezt a véleménykényszert. A BLM-térdepelés jó példa volt: még olyat se volt szabad mondani “én egyetértek a BLM-mel, de ezt a támogatási formát nem tartom jónak” – ez azonnal gyáva ellenvéleménynek volt értelmezve. Ahogy a “támogatom a melegeket, de szerintem a házasság legyen csak ellenkező neműek között” állítás is súlyosan homofób álláspontnak van minősítve.
Kelet-Európa szerencsére még a szabadság földje. Sokkal kevesebb a kötelező vélemény, mint nyugaton. Ami mégis kezd bejönni az az ukránpártiság. Kevesek mondják ki nyíltan, az orosz oldalt támogatják. A politikailag korrekt megfogalmazása ennek az “támogatom az ukrán népet az orosz agresszió ellenében, de” kezdettel kell, hogy induljon: e rövid “vörösfarok” el lehet mondani, miért van a véleménymondó az orosz oldalon.
Le a kalappal azok előtt, akik nem így mondják. S nyilván nem gyakorló politikusokra gondolok, nekik szakmai kötelezettségük a hazudozás.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
